honfoglalás
honfoglalás: az ® Ígéret földjének elfoglalása Izr. fiai részéről. A MTörv és Józs szerzője szerint, akit M. Noth óta deuteronomikus tört.-írónak szokás nevezni, a ~ 2 részletben ment végbe: azután, hogy D-ről nem sikerült Kánaánt elfoglalniuk (Szám 14,44 kk.; MTörv 1,19–46), a 12 törzs megkerülte Edomot és Moábot (Szám 20,14–21,20; MTörv 2,1–23), legyőzte Szichont és Ogot, s elfoglalta a földjüket (Szám 21,21–35; MTörv 2,24–3,11). Ezt az országrészt Rubennek, Gádnak és Manassze törzse felének juttatták azzal a feltétellel, hogy ők is átkelnek testvéreik élén a Jordánon Kánaánt elfoglalni (Szám 32; MTörv 3,12–20). Míg a többi törzs Moáb sivatagában arra várt (Szám 36,13), hogy megkapja a jelet a Jordánon átkelésre, titokzatos körülmények között meghalt Mózes (vö. MTörv 34,6), és ® Józsue vette át a törzsek vezetését. Átkelt a Jordánon és miután Jerikót (Józs 6) és Ait (8) elfoglalta, Kánaánban olyan területre érkezett, amely nem tanúsított ellenséges magatartást (vö. 8,30–35). De míg Gibeon fiai szövetséget kötöttek Józsuéval (10,1–27), Jeruzsálem, Hebron, Jarmut, Lachis és Eglon királyai szövetségre léptek egymással Izr. ellen, Gibeonnál azonban vereséget szenvedtek és életüket is vesztették (10,1–27). Józsue a győzelmet kihasználva hadat indított Kánaán D-i városai ellen és sorra elfoglalta Makkedát, Libnát, Lachist, Eglont, Hebront és Debirt. Végül felvonult Hacor királya, Jabin és szövetségesei ellen, és így Kánaán É-i része is Izr. kezére került (11,1–15). – Hogy az eseményeknek ez a bemutatása mennyire leegyszerűsített, azt 15,63; 16,10; 17,12.15 kk.; 18,2 kk. is mutatja (vö. Bír 2,3.21 kk.; 3,1–6), ahol is arról van szó, hogy a különféle kánaáni törzseknek csak a vezetése került Izr. fiainak kezébe. Ezen túlmenően nem lehetetlen, hogy némely Izr.-lel rokon népcsoportok nem a Jordánon át, hanem D felől hatoltak be Kánaánba (vö. Szám 21,1–3), ti. Káleb, aki Hebront foglalta el és Otniel, aki Kirjat-Szefert vette be (Józs 15,13–19; Bír 1,12–15), továbbá a keniták, akik feltehetően a Holt-tengertől D-re eső Támárból kiindulva hatoltak be az országba (1,16). Ha ez utóbbi szöveg helytálló, akkor Júda is D felől foglalta el Kánaánt. De az 1,1–7 arra enged következtetni, hogy Júda és Simeon É felől közelítették meg területüket. Az is feltehető, hogy az eseményeknek egy későbbi keletű bemutatása olyan hódításokat is Józsue nevéhez kapcsol, amelyek nem voltak közvetlenül neki köszönhetők (vö. Józs 10 és Bír 1,5 kk.; Józs 15,13–19 és Bír 1,11–15; Józs 11,1–15; 12,19 és Bír 4), így bizonyos mértékig jogos A. Alt és M. Noth gyanúja, ti., hogy Józsue csupán alárendelt szerepet játszott és csak a Józs 17,14–18, valamint a 24 említi nevét kétségtelenül hitelesen. De Józsue még így is jelentős személyiség lehetett. A 24 az izr. törzsek szichemi szövetségének létrehozójaként mutatja be, s ezt csak úgy lehet elképzelni, ha Kánaán nagyobb részének meghódítása neki köszönhető. Ezenkívül: irodalomtört.-ileg nézve, valamely névhez csak akkor tapadnak hozzá idegen hagyományok (Adoni-Cedeken és Jabinon aratott győzelem), ha már jelentős. Tehát biztosnak látszik, hogy Kánaán elfoglalásában Józsuénak fontos szerepe volt, ha szerepe főleg Kánaán középső részének meghódítására korlátozódott is. H. H. Rowley szerint Józsue József házának (Efraim és Manassze) volt a vezére, amelyhez esetleg még más (levita) nemzetségek is csatlakoztak, és itt sem uralkodói szerepet töltött be, hanem karizmatikus vezető volt, aki csak döntő és válságos helyzetekben hozott olyan határozatokat, amelyek mindenkire kötelező érvényűek voltak, egyébként azonban tiszteletben tartotta a különféle csoportok önállóságát. Innen érthető az is, hogy pl. a Bétel meghódításáról szóló beszámolóban nem szerepel a neve (Bír 1,22–26). – Azt a feltevést, amely szerint a ~ békés előrenyomulás gyümölcseként tekinthető, nem lehet a bibliai hagyománnyal összeegyeztetni. Ezt arra való hivatkozással sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Jerikó, Ai stb. meghódításáról szóló részek etiológiai jellegűek. E városok romjait és a vidék más figyelmet érdemlő jellegzetességeit nem magyarázták volna Józsue előrenyomulásával, ha ez minden harc nélkül ment volna végbe. Ha azonban elfogadjuk, hogy a bevonulás harci cselekmények soraként zajlott le, akkor könnyű belátni, hogy a nép képzelete ezeket a harci cselekményeket szívesen kiszínezte, nemegyszer érdekes tájleírásokat is beleszőve szemléltetésül. Így nem lehetetlen, hogy Ai v. Jerikó hatalmas romhalmazai hátterül szolgáltak valamihez, ami eredetileg nem volt egyéb kisebb csatározásnál, v. hogy olyan csaták emléke kapcsolódott hozzájuk, amelyek máshol zajlottak le. W. F. Albright, aki Józsuét nem József házához köti, úgy véli, hogy ezek a törzsek már ott laktak Kánaán középső részében, amikor Józsue más törzsek élén megérkezett. Ha Izr. fiai rokonok a hapirukkal (® héberek), inkább rájuk lehet gondolni. Mert az ® amarnai levelekből kiderül, hogy Szichem és környéke a Kr. e. 14. sz.-ban a hapiruk kezén volt. A Ter 34 is szól Izr. fiainak Szichemmel való kapcsolatáról a pátriárkák korában, a Bír 9 pedig tanúsítja, hogy ezen a vidéken együtt éltek a kánaániak és Izr. fiai, mégpedig úgy, hogy együttélésük nem választható el Baal-Berit v. El-Berit (az Úr, a szövetség Istene) templomától. Ha viszont Szichem környékén egymással békében megférő csoportok éltek, akkor ez magyarázatul szolgálhat arra is, hogy miként volt lehetséges, hogy Józsue Jerikó és Ai bevétele után mindjárt szövetséget köthetett Szichemben (Józs 8,30–35). Ezt a feltevést a szichemi ásatások eredményei is támogatják: a kései bronzkorból a korai vaskorba való átmenetet lassúnak mutatják, erőszakos pusztításnak sehol semmi nyoma. Viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hegyvidék gyéren lakott volt, s ez megkönnyítette Kánaán középső részének elfoglalását. Egyébként itt is volt néhány erős város, mint Tirca, Afek, Hefer és Tappuah (vö. 12,17 kk., 24). – A ~ időpontját illetően még nem alakult ki egységes álláspont. József házának egy v. több hapiru csoporttal való azonosítása, amelyek az amarnai levelek szerint a Kr. e. 14. sz.-ban számottevő veszedelmet jelentettek a kánaáni városállamokra nézve (W. F. Albright, T. J. Meek stb.), aligha állja meg a helyét; ugyanígy valószínűtlen Olmstead és Barton feltevése is, amely szerint Józsue azonos az amarnai levelekben szereplő Jasuiával. A megfelelés ui. mindkét esetben több lényeges pontban nem valószínűsíthető. Megkísérelték azt is, hogy ® Jerikó pusztulásához kapcsolják a ~t, de a legújabb ásatások (K. M. Kenyon) során kiderült, hogy a kései bronzkorban Jerikó jelentéktelen település volt; ezenkívül ebből a rétegből oly kevés maradt fönn, hogy az időhatárokat nem lehet biztonsággal megállapítani. A jerikói régészeti leleteknél megbízhatóbb fogódzókat nyújtanak a Bet Mirsimben (Józs 10,38 kk.: Debir), Betinben (Bír 1,22: Bétel), ed-Duverben (Józs 10,31 kk.: Lachis) és Tell Vakkasban (11,1–15: Hacor) folytatott ásatások eredményei; ezekből kiderül, hogy a Kr. e. 13. sz. elején ® Bételt lerombolták; ugyanebben a sz.-ban ® Hacort elpusztították, de a Kr. e. 12. sz.-ban Izr. fiai, bár szerényebb méretben, de mégis felépítették. Debir pusztulása valamennyivel későbbre esik. ® Lachisról nagy valószínűséggel megállapítható, hogy Kr. e. 1230 k. pusztult el. Ha a művelődésben Kr. e. 1200 k. végbement változást is tekintetbe vesszük, e városok lerombolása összefüggésbe hozható Izr. fiainak ~ával. Így valószínűnek tekinthető, hogy Izr. fiai a Kr. e. 13. sz.-ban vonultak be az Ígéret földjére; ® kivonulás Egyiptomból.
