Isten angyala
Isten angyala, az Úr angyala (héb. malak ’küldött’): Istent képviseli, általa nyilatkozik meg Jahve a szövetség népe, ill. ennek tagjai javára. Mindössze egyszer sújt le Izr.-re (2Sám 24,16; 1Krón 21,16), de akkor a bűnt torolja meg (vö. Kiv 32,34). Az erőt (Zak 12,8), a jóságot (1Sám 29,9) és a bölcsességet (2Sám 14,20) testesíti meg. Legtöbbször az ÓSz protokanonikus kv.-eiben találkozunk vele, de pl. a Zsolt-ban csak ritkán szerepel (34,8 kk.; 35,4–6); a próf.-k – Zak-t nem tekintve – szinte nem is említik, annál inkább a deuterokanonikus iratok (Tób 5,4; Eszt 5,2a; Sir 48,21; Bár 6,6 stb.). A Ter 16,10: úgy beszél Hágárhoz, mintha maga Jahve volna; s ez más helyeken is megfigyelhető (22,10–18; 31,11–13; Kiv 3,1 kk. stb.). Oz is ezt a felfogást képviseli, amikor Jákobról ír: „Küzdött az angyallal és diadalmaskodott” (12,5; vö. Iz 63,9). A jóval későbbi Mal: a „szövetség angyala” (3,1) szintén az Urat képviseli, de arra is van példa, hogy Istent szolgálja, neki van alárendelve, mint az ® angyalok általában (Ter 24,7: „Az Úr… előtted küldi angyalát…; Kiv 33,1 kk.: „Elküldöm előtted angyalomat…”). Fölmerül a kérdés: ki az ~? Annyi bizonyos, hogy egészen közeli kapcsolatban van az Úrral és különbözik az ÓSz-ben szereplő többi angyaltól (ezek egyértelműen más személyek, mint az Úr, és rendszerint csoportosan jelennek meg). A fenti ellentmondásra 3 magyarázat lehetséges: 1. ~ teremtett lény, aki Isten nevében, Istent képviselve beszél azzal a tekintéllyel, amellyel Isten ruházta fel (Szt. Jeromos, Szt. Ágoston); – 2. ~ maga a láthatatlan és mindenütt jelen lévő Isten (® teofánia). Erre vezethető vissza végső fokon azoknak a gör. és lat. egyházatyáknak a felfogása is, akik szerint ~ a Logoszra utal, mintegy előre megjeleníti Krisztust (Origenész); – 3. ~ később került bele a szövegbe, eredetileg egyszerűen az Úr (Jahve), ill. Isten állt a helyén. Az a közvetlenség ui., amellyel a régi teofániákban Isten az emberekkel érintkezett, szemben állt azzal a teljes transzcendenciával, amely a késői zsidóság Istenről alkotott képét egyre inkább jellemezte. Ebből következően többé nem jelent, ill. nem jelenhetett meg maga az Isten, hanem követet küldött. Ennek megfelelően a régi szövegeket is átdolgozták, de ennek során ellentmondások keletkeztek: ~ jelent meg, beszélni azonban továbbra is az Úr, ill. az Isten beszélt. Ez utóbbi álláspontot a szövegkritika nem támogatja kellőképpen. Ugyanakkor az első nézet ellen felhozható, hogy nincs olyan hely, ahol Jahvénak és ~nak személye egyértelműen különválna. A legvalószínűbb a második magyarázat: a legtöbb esetben megállja a helyét; az az ellenérv, hogy a kifejezés (~) eleve különbséget tételez fel az Úr és a küldött között, sokat veszít erejéből, ha szem előtt tartjuk, hogy a héb. malak eredetileg ’küldetés’, ill. ’üzenet’ értelmű volt. A legrégibb időben ~ kétségkívül az Úr megjelenési formája. Olykor jobban előtérbe került az Úrral való azonosság, máskor kevésbé, de „az Úr neve” azért ilyenkor is „benne” volt (vö. 23,21). Felfogható a kifejezés egyfajta kezdetleges teol.-i különbségtételnek is Isten lénye és tevékenységének némely módja között; később ~ mint személy is határozottabban elkülönült Jahvétól, az Úrtól (vö. Zak 1,7–6,15: angelus interpres).
