Isten igéje

Teljes szövegű keresés

Isten igéje, Isten szava: I. Az ÓSz-ben. A) A kifejezés, ill. a fogalom. Minthogy a ® szó a gondolat v. az akarat kinyilvánítására szolgál, az Isten v. az Úr szava az ÓSz-ben rendszerint azt a kinyilatkoztatást jelenti, amelyet Jahve a próf.-knak adott, ill. amelyet a próf.-k Jahve megbízásából hirdettek (Sám: 12-szer, Kir: 50-szer; Iz: 9-szer; Jer: 52-szer; Ez: 60-szor). Így mondhatja Jeremiás (Jer 18,18; vö. Ez 7,26), hogy a próf.-ra a beszéd (a szó), a papra a Törvény (® Tóra), a bölcsre pedig a tanács tartozik. De utalhatnak e kifejezések Isten akaratának ® kinyilatkoztatására is a ® Törvényben (pl. Szám 15,31; MTörv 5,5; a Kiv 34,28; MTörv 4,13: a ’szavak’ v. a ’10 szó’ értelmű héb. kifejezés a ® Tízparancsolatot jelenti; később a ’szavak’ kifejezés minden kinyilatkoztatott Törv.-re vonatkozott, pl. 31,1; 32,46). Jahve a próf.-khoz intézett és a próf.-k által hirdetett szavaival újra meg újra belenyúlt népe tört.-ébe. A próf.-k ui. nem egyszerűen hirdetnek valamit a szavukkal, hanem szavuk meg is valósítja azt, amit hirdetnek (vö. Iz 49,2; Jer 5,14; 23,29; Oz 6,5). Szavával, amelyben akarata testet ölt, vagyis a Törv.-nyel Jahve népének és népe minden tagjának irányítja egész életét (vö. MTörv 30,19). Zsolt 119,1.16.57 stb.: az ~nek ’Törvény’-ként való dicsérete; 119,25.49 kk.107.154: az ~ életet és üdvösséget jelent. A 147,15–20 úgy dicsőíti az ~t, mint amely által Jahve az egész természeten uralkodik, de – mint Törv.-nyel – Izr. életének is irányt szab. Ezért az ~ a kinyilatkoztatás és az üdvösség eszköze. Jahve a szavával teremtette a mindenséget („szólt és létrejött”: Ter 1; Jud 16,14; Zsolt 33,6.9; Bölcs 9,1 kk.; Sir 42,15; Siral 3,37; Zsid 11,3; 2Pét 3,5.7). Ugyanígy szavával tartja fenn és kormányozza az egész természetet (Jób 37,5–13; Zsolt 147,15–18; Sir 39,17.31; 43,26; Zsid 1,3); az embert elsősorban az ~ élteti (MTörv 8,3; Bölcs 16,26). Szavával Jahve belenyúl Izr. törtébe és az igazak életébe (Zsolt 106,9; 107,20.25; 46,7; Bölcs 16,12; Iz 50,2; 48,13). A kimondott és tényleges létezőként értelmezett ~t Izr. fiai áldják hatalmáért: örök (30,8), visszavonhatatlan (Zsolt 89,35–38; Iz 45,23; Jer 4,28), megvalósul és maradéktalanul végbeviszi, amiért Jahve küldte (Józs 21,45; 23,14; Iz 55,10 kk.), nem mintha magától (mágikus) ereje volna, hanem mert maga Jahve tölti el erejével (Szám 23,19; MTörv 9,5; Iz 44,26; Siral 2,17). – B) Hiposztázisszal állunk-e szemben? Mivel az ókori K-en a szót valóságos és hathatós erőként képzelték el, gyakran felbontották a birtokos jelzős szerkezetet és birtokos jelző nélkül adták – többnyire birtokos személyragos alakban – Jahve ajkára, ill. önállóan szerepeltették a szót, az igét (Zsolt 107,20; 147,15–18; Bölcs 18,14–16; Iz 9,7; 55,11). Ebből azonban nem szabad arra következtetnünk, hogy az ~t az ÓSz személyként v. hiposztáziszként állítja elénk, hiszen a közönséges emberi szónak is tulajdonít az ÓSz bizonyos önállóságot és önálló tevékenységet, mert Izr. fiainak, valamint a többi szemitáknak és az egyiptomiaknak teljesen azonos képzeteik voltak a szóról és az ~ről; ezt is, azt is egészen konkrétnak, érzékelhetőnek tartották. A Bölcs 18,14–16 kivételével az ÓSz nem személyesíti meg az ~t, hanem csak konkrét, hathatós, sőt hatalommal, erővel bíró valóságként állítja elénk, ez a hatalom, erő azonban Jahvétól ered, ill. függ. – Ugyanez áll az arám memrára is, amellyel a Targumok a héb. szöveget magyarázzák v. bizonyos antropomorfizmusokat körülírnak. A memra nem közbülső lény Jahve és teremtményei között, hanem Jahve szavát, az ő értelmét és akaratát jelenti, és legtöbbször csak a Jahvéra utaló személyes névmásnak felel meg v. Jahve nevének körülírása. – II. Az ÚSz-ben. A) Jelentése. Az ÚSz-ben az ~ olykor ~nek valamely próf.-hoz intézett (Lk 2,29; 3,2) v. valamely próf. által hirdetett szava (vö. Róm 13,9; Gal 5,14), gyakran pedig az ÓSz által felölelt, ill. megőrzött kinyilatkoztatás (pl. Mt 1,22; 2,15; 15,3; vö. Mk 12,26; Róm 15,10; 2Kor 6,2; Zsid 1,5; 2,2.12 kk.; 10,5.8 kk.; Jak 2,11). A legtöbbször azonban a Jézus által hirdetett és megvalósított üdvösség örömhíre az ~, vagyis ev. (pl. Lk 1,2; 5,1; 8,11.21; ApCsel 4,29.31; 6,2.4; 13,5.46; Fil 1,14). Ez az örömhír, amelynek az ap.-ok a hirdetői (a szolgái) az igazságról, a megváltásról, az üdvösségről (Ef 1,13; ApCsel 13,26) szól, az életet táplálja (5,20; Fil 2,16), mert valóban az ~ (1Tesz 2,13). Mint ilyen az Isten ereje (1Kor 1,18), hathatós (Tesz 2,13; Zsid 4,12), olyan mint az éles kard (Ef 6,17; Zsid 4,12; vö. 2Kor 6,7), nem lehet megbilincselni (2Tim 2,9). Nemcsak ígéri a jelen és a jövendő életet (1Tim 4,8), hanem végbe is viszi a lélek megmentését (Jak 1,21). Az ap.-ok sokszor legfőbb tekintélyként hivatkoznak Jézus szavaira (1Kor 7,10; Jak 1,22; 2,5; 4,4 stb.). ® sugalmazás. – B) Jézus úgy beszélt, mint akinek hatalom van a birtokában, nem úgy, mint az írástudók (Mt 7,29; Mk 1,22), azaz a rabbik és az írástudók példája szerint nem hivatkozik a törv. magyarázóira és az ősök törv.-tudóira és hagyományaira (Mt 15,2), hanem az Írást a saját tekintélye (vö. 7,28 kk.; Mk 1,22) alapján magyarázta, mint Isten Fia (vö. Mt 11,28), akinek a tanítása az Atya szava, tanítása (Jn 14,24; vö. 14,10; 17,8). Ezért a szavai: örök élet (6,68) v. lélek és élet (6,63). Ezért Jézus szavait annak, aki hallja, meg kell hallania és követnie kell (Lk 8,21), hogy megmeneküljön (Mt 7,24–27), meg kell hallania és hinnie kell, hogy örökké éljen (Jn 5,24), meg kell őriznie, hogy elkerülje az örök halált (8,51). De hogy meghallhassa valaki Jézus szavait, Istentől valónak kell lennie (8,43.47; vö. 6,44; 6,65). – C) Az Isten szavának szolgái (Lk 1,2) nem egyszerűen közvetítői a kapott tanításnak, hanem az üdvösséget jelentő valóságot hirdetik: Jézus tetteit és tanítását (Lk 1,2; ApCsel 1,21). Az ~, amelyet Pál ap. hirdet, és amelyet azelőtt elrejtett, most azonban a szenteknek kinyilvánított titoknak (® misztérium) nevez, maga az üdvösség, amelyet Isten Krisztus Jézus által valósított meg, így azonosítható magával Krisztussal (Kol 1,25–27). A Fiában szólt Isten az emberekhez (Zsid 1,2), Krisztusban valósult meg Isten igenje (2Kor 1,19), amely Isten ígéreteinek beteljesedését és az Isten eddig érvényben volt szavának, a Törv.-nek tökéletessé tételét, kiteljesedését (Mt 5,17) jelenti. Krisztus az Isten ® amenja, Istennek igaz tanúja, kezdete, alapja a teremtésnek (Kol 1,15.18; Jel 1,5; 3,14). Ezért János az ~ (1,5; 3,14) az élet Igéjének (1Jn 1,1) v. egyszerűen Igének nevezi (Jn 1,2 kk., 14). ® Logosz.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages