János apostol
János apostol: a 12 apostol között a legfiatalabb, evangélista. I. ~ az ősegyházban. Jeruzsálemben vezető szerepe volt, Pál az Egyh. „oszlopai” közé sorolta (Gal 2,9). Amikor Péter ap. meggyógyította a bénát, ~ ott volt vele (ApCsel 3,1–11), és a főtanács előtt is ketten álltak, s mindkettőjükről azt állapították meg, hogy „írástudatlan” és „tanulatlan” emberek, akik Krisztus követői (4,13.19). Az ap.-ok testülete Szamariába küldte őket, hogy imádsággal és kézrátétellel közvetítsék a Szentlelket (8,14–25). Ez annál szembetűnőbb, mivel a béna meggyógyításáról szóló beszámolóban nem töltött be önálló szerepet: Péter beszél és teszi a csodát. Ennek ellenére az ApCsel szerzője úgy érezte, hogy nem hagyhatja ~t említetlenül, és épp ez bizonyítja, hogy az ősegyh.-ban ~nak tekintélye volt. – II. A szinoptikusok közelebbi magyarázatot is adnak arra, hogy miért volt ~nak az ősegyh.-ban vezető szerepe. A meghívás tört.-ében, amelyet inkább az igazi tanítvány bemutatását célzó kérügma záró mozzanatának kell tekintenünk, semmint szigorú időrendhez igazodó beszámolónak, ~ és a bátyja, Jakab úgy szerepel, mint akit Jézus mindjárt Péter és András után hívott meg (Mt 4,21). Zebedeusnak voltak a fiai, aki tehetős halászember volt a Galileai-tónál (Mk 1,20) és minden bizonnyal apjuk mesterségét űzték. Az ap.-ok listáján Zebedeus fiai mindjárt Péter (és András) után következnek (vö. Mt 10,2–4); Jézus a ® Boanergesz melléknevet adta nekik (Mk 3,17). – Jézus nyilvános működése idején Zebedeus fiai az előtérben álló tanítványok közé tartoznak (különösen Márk evangélista szerint, aki a 12 ap. egymástól független nevelését külön hangsúlyozta): tanúi Jairus lánya feltámasztásának (5,37; Lk 8,51), Jézus színeváltozásának a hegyen (Mk 9,2; Mt 17,1; Lk 9,28) és halálfélelmének a Getszemáni kertben (Mk 14,33; Mt 26,37). S amilyen hevesek voltak (Lk 9,49.54), attól sem riadtak vissza, hogy közvetlenül v. anyjuk által (? Szalóme; vö. Mt 27,56; Mk 15,40) megkíséreljék biztosítani kiváltságos helyzetüket Isten országában is, ami a többi ap.-ban fölkeltette a féltékenységet (Mt 20,24; Mk 10,41). Azon, hogy 10,39b alapján csakugyan föltehető-e, hogy Zebedeus fiai a vértanúhalál elkerülése révén is különböztek a többi ap.-tól, lehet vitatkozni, de az bizonyos, hogy ez a hely nem használható föl érvül ~ korai halála mellett. – III. A 4. ev.-ban ~ nem szerepel név szerint, és a Zebedeus fiai megnevezés is csak egyszer fordul elő (Jn 21,4). Ugyanebben a f.-ben, amelyet későbbi kiegészítésnek tartanak, egyúttal a szerzőre is találunk utalást: „Ez az a tanítvány, aki ezekről tanúságot tett és megírta ezeket. Tudjuk, hogy igaz a tanúsága” (21,24). Ez nem lehet más, mint „az a tanítvány, akit Jézus kedvelt” (21,20), és akiről elterjedt a hír, hogy nem hal meg (21,23); a hírt később vsz. helyesbítették (21,23b). 21,20: konkrétan is azonosítja azzal a tanítvánnyal „aki a vacsorán Jézus keblére hajolt és megkérdezte…” (vö. 13,23–25). Ez a tanítvány ott állt Jézus keresztje alatt és magához vette Jézus anyját (19,27 kk.), húsvét reggelén pedig még Péter előtt oda ért a sírhoz és meggyőződött róla, hogy üres (20,2). Az a kifejezés, hogy „a tanítvány, akit Jézus kedvelt” csak a 13. f.-től fordul elő, nyilván azért, mert ettől kezdve az ev.-ban Jézus egészen övéi köréhez fordult. Lehetséges, hogy a szeretett tanítvány az 1,37 által említett 2 tanítvány közül is azonosítható a közelebbről meg nem nevezettel, aki mellett a másik, András név szerint szerepel (1,40). Ez esetben elmondható, hogy a 4. ev. (és csak ez!) ~t Keresztelő János tanítványaként állítja elénk, akit maga Keresztelő János küldött Jézushoz (1,36 kk.); másfelől: ~ Júdeából követte Jézust Galileába (2,1.12). – A 4. ev. még „egy másik tanítvány”-t is említ, aki Simon Péterrel elkísérte az elfogott Jézust és aki ismerte a főpapot (18,15). Hogy ez a tanítvány ki volt, azt nem tudjuk. Talán Jézusnak egy jeruzsálemi követője (vö. 12,42). Minthogy Péterrel együtt szerepel, arra is gondolhatunk, hogy a kedvelt tanítvánnyal azonos (vö. 20,2–10; 13,23 kk.), ez azonban csak föltevés. De ki az a titokzatos tanítvány Jn szerint, akit Jézus kedvelt? A ~lal való azonosítás mellett szól, hogy Jézus legszűkebb köréhez tartozott és ott volt az utolsó vacsorán. A többi helyek nem szólnak komolyan ellene: a kereszt alatt állás és a sírhoz futás (Péterrel) külön hagyományra is visszavezethető. A Péterrel való szoros kapcsolatot az ApCsel is tanúsítja. S hogy Jn név szerint nem említi, arra az a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy a 4. ev. létrejöttében ~nak jelentős része volt. Végül az a fontos szerep, amelyet ~ az ap.-ok közt betöltött (a szinoptikusok szerint is), mindenképp amellett szól, hogy ~ban lássuk a kedvelt tanítványt. Ellenérvül a következőket szokták felhozni: ha ~nak személyesen is része volt a 4. ev. létrejöttében, akkor az „akit Jézus kedvelt” kifejezés nem vall valami nagy szerénységre. Ezenkívül: egy kitüntetett ap., aki az ev.-ban egész tekintélyét latba veti (vö. 19,35), miért rejtőzött volna el a kedvelt tanítvány névtelensége mögé? A Zebedeus fiai megnevezés (21,2) inkább szólhat az azonosítás ellen, hiszen megtöri a névtelenség elvét. De a többi ev. figyelembevételével valószínűbb, hogy „az a tanítvány, akit Jézus kedvelt” a „még két másik tanítvány” (21,2) kifejezés mögé rejtőzött (A. Kragerud). – Mivel bizonyos irodalomkritikai és hagyománytört.-i érvek az ellen szólnak, hogy a 4. ev.-ot szemtanúk írták, vannak exegéták, akik a kedvelt tanítványt szimbolikus alaknak tekintik: eszményi tanítvány (A. Jülicher), az ap.-i tanúságtétel eszményi megtestesítője (E. Käsemann), a pogánykereszténységnek mint a kereszténység tökéletes formájának megszemélyesítője (R. Bultmann) v. a jánosi prófétizmus jelképe, aki mintegy az ellentéte volt a tisztségviselőknek (Péter) a közösségben (A. Kragerud). Csakhogy ez a jelképes-közösségi (szimbolikus-kollektív) értelmezés aligha hozható összhangba az olyan egyértelműen személyes jellegű helyekkel, mint amilyen a 19,35; 21,24. Ha az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, jelképes alak volna, akkor Pétert is jelképes alaknak kellene tekinteni, akit a 20 bizonyos értelemben háttérbe szorít ~hoz képest (W. G. Kümmel). – A legvalószínűbbnek az látszik, hogy a 4. ev.-ban a kedvelt tanítvány ~lal azonos. Hogy ezzel a 4. ev. szerzőségének kérdése mennyiben oldódik meg (21,24), arra nézve ® János evangéliuma. – IV. Az ókeresztény hagyomány ap.-okra vonatkozó két legrégibb tanúja az Epistula Apostolorum és Jusztinosz Dialogusa. Az Epistula ~t az első helyen említi az ap.-ok listáján, a Dialogus szerint pedig ~ a Jelenések könyvének szerzője. A Jel 1,9 szerint a látnok Patmosz szigetén tartózkodott, a kisázsiai partokkal szemben. Ireneusz tanúsítja, hogy ~ Efezusban élt és ott is halt meg. Ugyanakkor Szmirnai Szt. Polikárpra († Kr. u. 167) hivatkozik és – nyilvánvalóan tévesen – Papiászra. Csakhogy az újabb kutatások fényében Polikárp tanúsága megbízhatatlannak bizonyult: valószínűbb, hogy az Úr egyik tanítványára gondolt, aki a hagyomány hordozóinak 2. nemzedékéhez tartozott. De Ireneusz akkor is tanúja annak a 2. sz. végén széles körben elterjedt nézetnek, amely szerint ~ egészen Traianus császár koráig (ur. 89–117) Efezusban élt. Ireneusztól függetlenül Efezus püspöke, Polükratész is támogatja azt a hagyományt, hogy ~ Efezusban élt: egy Viktor pápához írt levelében az Efezusban eltemetett ~ra hivatkozva védekezik. Alexandriai Kelemen szerint a tirannus (= Domitianus) halála után ~ Efezusba ment, és ott az egyh. élén állt. Nyilvánvaló, hogy ezzel Kelemen az efezusi hagyományhoz csatlakozott, amelyet Ireneusz képviselt. Eszerint a 4. ev.-ot és a leveleit is Efezusban írta, ahol élt. Az a föltevés, hogy ~ nagyon korán vértanúhalált halt, nem érdemel komoly figyelmet. – V. ~ nevéhez fűződik két protokanonikus úsz-i könyv: a ® János evangéliuma és a ® Jelenések könyve, valamint több apokrif irat: ~ apokrif irata (egy 2. sz.-i gnosztikus ev., valamint ~ és Jézus beszélgetésének töredéke); ~ cselekedetei (4. sz.-i írás utazásairól és csodáiról); Prochorus Acta Joannis-e (5. sz.), Virtutes Joannis (6. sz. vége), Passio Joannis és három apokalipszis.
