jegyesszimbolika
jegyesszimbolika: Az ÓSz-ben a ® menyasszony szó héb. megfelelője fiatalasszony értelmet is hordoz (vö. Ter 11,31; Oz 4,13 kk.) azzal összhangban, hogy jogi szempontból az eljegyzés is közel állt az esküvőhöz. Ennek megfelelően az elvont értelmű „jegyesi szerelem” (Jer 2,2) szintén többet jelent, mint a ’jegyesség idejé’-t; az új házasok mézeshetei is beletartoznak értelmébe. Istennek népe iránti szeretetét kezdetben az apa és fiú viszonyaként fogták föl (Kiv 4,22; MTörv 14,1). Ozeás Izr. kiválasztottságát mélyebben fölfogva már határozottabban a szeretetet állította középpontba, amikor Jahvénak Izr.-hez való viszonyáról szólt: végső fokon a szövetségkötésnek is a szeretet volt az indítéka. Saját tapasztalataiból kiindulva Ozeás a házassági köteléket látta arra alkalmasnak, hogy a Jahve és Izr. közti szövetség képe legyen. Nem annyira azért, mert a szövetségnek és a házasságkötésnek azonos volt a jogi alapja („Ők az én népem lesznek, én meg Istenük leszek”, Jer 24,7; 32,38; Ez 11,20; 14,11 stb. és: „Népem vagy!”, ill.: „Én Istenem!” Oz 2,25), hanem sokkal inkább azért, hogy a szövetségkötés általa megélt és őt szíve mélyéig megrendítő legmélyebb indítékát, Isten szeretetét bemutassa (1–3). Ozeásnak a hűtlen Gomerral való házassága, amelyre Isten szólította föl, képe az Isten és Izr. közti szoros kapcsolatnak. Ahogy a próf. ismételt házasságtörése ellenére is szereti Gomert, ugyanúgy, ésszel föl nem fogható módon Isten is kitart a hűtlen Izr. iránti szeretetben. Mert azt kívánja, hogy Izr. mint menyasszonya egész szívével ragaszkodjon hozzá és teljes életközösségben éljen vele, nem éri be kívánalmai kötelességszerű teljesítésével, hanem el akarja vezetni a gyökeres megtérésre, az osztatlan szív teljes odaadására (6,4 kk.; 11,8 kk.). Az isteni szeretet paradoxona 9,15 és 14,5 ellentétében fejeződik ki. – Jeremiás a szövetségkötést Jahve és Izr. házasságaként állítja elénk (Jer 31,32), és Oz képét továbbfejlesztve a megoszlott országot Jahve 2 hűtlen feleségének alakjában mutatja be (Jer 3,6–13). Izr. magatartása Jeremiás szerint is házasságtörés (9,1); Jahve ezért meggyűlöli (12,8) és büntetésül ellenségei kezére adja (12,7). – Ezekiel próf. a 2 hűtlen feleség képét fejlesztette tovább: kendőzetlenül ecseteli a házasságtörést, rámutatva az idegen istenek szolgálatába szegődéssel elkövetett hűtlenségek sorozatára (16; 23). – Izajás próf. tovább fokozza Isten szeretetének gyengédségét, amikor az anyai szeretet képébe öltözteti (40–66, különösen 49,15). A szajha alakja háttérbe szorul, és az ifjúkori szerelem motívuma kerül előtérbe: a büntetés idejének lejártával Isten végtelen irgalommal újra magához öleli népét, ifjúkori feleségét (54,4–8), mert nem válólevéllel bocsátotta el (50,1), csak átmeneti időre taszította el (49,14; 60,15). – A kereszténység előtti zsidóság körében a jegyesi szerelem gondolata az ® Énekek énekében bukkant föl újra, allegória formájában a Jahve és Izr. közti viszonyra vonatkoztatva. – Ozeás próf. vsz. a kánaániak vallási hagyományaiban is talált fogódzókat a ~hoz, lényegében mégis Izr. üdvösségtört.-ében találta meg a forrását. Jahvénak népe iránti hűséges szeretete, amelyet ez az üdvösségtörténet során oly sokszor megtapasztalt, merőben más, mint ® Baal országával való teljesen ösztönös kapcsolata. Az ÚSz-ben a menyasszony gör. megfelelőjeként a feleség is szerepel (így Mt 1,20.24), mivel a menyasszony az eljegyzéstől jogilag a vőlegény feleségének számított. A menyasszony szó teol-i tartalmat azzal kapott, hogy az Egyh.-ban Krisztus menyasszonyát kezdték látni. Az ev.-ok közül a szinoptikusoknál hiányzik az eszkatológiai ~. Bár Mk 2,19 kk. Jézus földön tartózkodásának idejét úgy értelmezi, hogy itt a vőlegény, de ezzel azért még nem mondja ki azt, hogy Krisztus és közössége közt jegyesi viszony áll fönn. A 10 hajadonról szóló példabeszédben is az eljövendő Krisztus a vőlegény, de a menyasszony azért még nem jelenik meg. A királyi vendégségről szóló példabeszédben szintén nem játszik szerepet a ~. – Jn 3,29 önmagában nézve csak egyszerű kép, de a Keresztelőre alkalmazva (3,29a: szívből örül) és az egész szövegkörnyezet (kontextus) szem előtt tartásával allegorikus-üdvösségtört.-i értelmet kap, hiszen a Keresztelő a Messiás előfutárának számít (3,28b), tehát most az ő öröme a teljesedést, az ígéret idejének lezáródását jelzi. A vőlegény barátja, a Keresztelő örül, annak ellenére, hogy tanítványai Jézushoz tódulnak (3,26); ő előkészítette a Messiás menyegzőjét. – Pálnál a korintusi közösség az egész Egyh.-at képviselve egyetlen férfinak (= Krisztusnak) eljegyzett tiszta szűzként jelenik meg, akit az ap. az eljövendő Krisztus elé vezet a ® menyegzőre; ezzel az ósz-i kép: Jahve mint népének, Izr.-nek vőlegénye krisztológiai értelmet kap. Ef 5,22–32: a Ter 2,24 tartalmazta titkot az ap. Krisztusra és Egyh.-ára vonatkoztatja. Krisztusnak és az Egyh.-nak a házassága már létező valóság (Ef 5,30), amelynek ki-ki a ® keresztség (5,26) révén válik részesévé. Lehetséges, hogy itt is a páli Ádám–Krisztus párhuzam áll a háttérben (legalábbis az 5,30 esetében, amely az egyik szövegváltozat tanúsága szerint másodlagos kiegészítés a Ter 2,23 alapján); ugyanakkor a hellén kultikus misztika (hierogámia) nem jöhet előzményként számításba. – Jel 19,7 kk.: a menyasszony, a megdicsőültek égi közössége már készen áll a Bárány menyegzőjére. A 21,2.9.10 látnoka úgy szemléli, mint a mennyei Jeruzsálemet. A Bárány ígéri, hogy hamarosan eljön (22,12); erre a Lélek, akit nyilvánvalóan mint vőfélyt kell értelmezni és a menyasszony könyörgéssel válaszol: Jöjj el! S Krisztus megismétli ígéretét feleletül e könyörgésre: Igen, hamarosan eljövök (22,20), ti. örök menyegzőre. A teljes kép: az új teremtésben (vö. 21,1) az ég (Isten, a Bárány, a Lélek, a szt.-ek közössége = a menyasszony) és Jézus földi ® Egyháza, amely nem hódolt be az ® Antikrisztusnak, egyetlen közösséget fog alkotni; e közösség boldog életét a megújult Paradicsomban tartott menyegző szemlélteti.
