jó és rossz tudása

Teljes szövegű keresés

jó és rossz tudása, jó és rossz megkülönböztetése: A tudás fája a ® Paradicsomban az ® élet fája mellett a 2. nevén nevezett fa (Ter 2,9), kifejezőeszköze annak, hogy az 1. bűn konkrét formát öltsön. Az egyetlen olyan fa volt, amelyről az embernek halálbüntetés terhe alatt tilos volt ennie (2,17; 3,3). Aki a fáról eszik, ismeri a jót és a rosszat (3,5.22). Neve onnan eredt, hogy Izr. a bűn megtapasztalásából levonta mind a pszichológiai, mind a teol.-i következtetéseket. A fa magyarázatul szolgál a jó és a rossz gyakorlati megkülönböztetésére, amire az ember az ártatlanság állapotában nem volt képes. Ez a képesség, amelynek, csak a bűnnel jutott birtokába (3,5.7; megnyílt a szeme), azóta jellemző az emberre. Egyszersmind olyan tudás, ill. ismeret, amely az Istennek és a magasabb rendű lényeknek (elohim) van fenntartva, és az embert bizonyos szempontból hasonlóvá teszi az elohimhoz. Ez a tört. tehát nem az értelem v. az erkölcsi, ill. szexuális érzék felébredését akarja elénk tárni, hiszen feltehető, hogy ezek már a bűn előtt megvoltak. Éppoly kevéssé állítható, hogy az ember a bűnnel maga és utódai számára egyfajta isteni mindentudásra tett szert. – Az ember nem teheti önkényesen azt, amit jónak vél, a jó és a rossz fogalmát, feltételeit és gyakorlatban való megkülönböztetését, amire a tört. céloz, egy magasabb rendű világban, vagyis az Isten világában határozzák meg, s kell, hogy az ember alávesse magát ennek az isteni világnak. Isten parancsának megszegésével az ember maga szab normát saját magának (Iz 5,20; Ám 5,14 kk.). Ez az ember szabta norma, amelyet a próf.-k elítélnek (Iz 14,12 kk.; Ez 28; vö. Ter 11), az alapja minden bűnnek, ezért találóan állítja elénk a paradicsomi tört. az ősbűn lényegeként, amelyből minden más bűn származik. Minthogy a paradicsomi tört. mágikus színezetű népies elbeszéléshez kapcsolódik, és ezt Izr. erkölcsi és vallási ismereteinek bemutatására használja fel, a fát és nevét meglehetősen nehéz egyértelműen magyarázni; a magyarázat függ attól a szövegtől, amelyből kiindulunk. És nem is szabad okvetlenül szintézisre törekedni, amely talán a paradicsomi tört.-ben sem valósult meg. – Az a feltevés, hogy a ~nak fája almafa volt, először a lat. szerzőknél bukkan fel az Én 8,5 (Vg) alapján. Egy szójátéknak is lehetett része benne (malum = rossz, malus = almafa); de talán a pomum jelentésének fejlődése is szerepet játszhatott benne; amelynek az 1. – általános – jelentése ’gyümölcs, fa termése’ volt, de a későbbi lat.-ban ’alma’ jelentést vett fel.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages