Kain

Teljes szövegű keresés

Kain (héb. talán ’kovács’): a bibliai őstört.-ben Ádám és Éva fia, öccsének, ® Ábelnek gyilkosa (Ter 4,1–16). A Ter elbeszélése szerint féltékeny volt, amiért Jahve szívesen tekintett Ábel áldozatára, az ő áldozatát pedig nem méltatta tekintetre; hogy ennek mi volt az oka, az az elbeszélésből nem derül ki. A későbbi zsidó bibliamagyarázat Ábel erényességével szemben ~ gonoszságát hangsúlyozta. Így Mt 23,35 is igaznak mondja Ábelt ~ útjával (Júd 11) szemben. 1Jn 3,12 szerint ~ „a gonosztól való volt”, aki megölte testvérét, mert az ő tettei gonoszak voltak, a testvére tettei ellenben igazak. A Zsid 11,4 ~ elvetésének okát hitetlenségében keresi. Büntetésül Nod (menekülő) földjén volt kénytelen letelepedni, azaz nomád módra ide-oda kellett a pusztában vándorolnia (Ter 4,12: hontalan és bujdosó leszel). A ® vérbosszú ellen védelmül Jahve jelet tett ~ra (4,13 kk.). Ez valamiféle tetovált törzsi jel lehetett a beduinok körében elterjedt szokás szerint; az a föltevés, hogy Jahve valami szembeötlő különös jelet adott ~ védelmére, kevésbé vsz. ~ tört.-e Izr.-nek Kánaánban már letelepedett fiai körében keletkezhetett, akik a szomszédos (minden bizonnyal tetovált) keniták nomád életét egy valaha elkövetett bűn büntetéseként fogták föl. Az ún. ~-utódok listáján (4,17–24; vö. Szám 24,21) ~ a keniták ősatyjaként szerepel. ® Szet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem