karizmák

Teljes szövegű keresés

karizmák (gör. ’kegyelmi ajándékok’): a szentségek által közvetített megszentelő kegyelmen kívüli természetfeletti adományok, melyeket a Szentlélek az Egyh. gyarapodására ajándékoz. Az evangélisták közül Márk említ néhányat a ~ közül (16,17 kk.), de a ~ nagy időszaka Jo 3,1-nek megfelelően az Egyh. első évei. Jeruzsálemben (ApCsel 2,4), Szamariában (8,18), Efezusban (19,6), Rómában (Róm 12,6), Galáciában (Gal 3,5) és főleg Korintusban tanúsították a ~ a messiási idők beteljesedését. – A korintusiak körében visszaélések is előfordultak, ezért Pál ap. részletesen ír a ~ról (1Kor 12–14) és kiemeli, hogy csak akkor igaziak, ha az Egyh. javát szolgálják. Anélkül, hogy a teljességre törekedne, a következő ~at említi: ® bölcsesség, ® gnózis, ® hit, ®gyógyítás, csodatétel, prófétálás, a lelkek megkülönböztetése, ® glosszolália és a nyelvek magyarázata. De figyelmezteti a híveket, hogy a ~ között a legnagyobb a ® szeretet, mely örökre megmarad. – Ezek mellett ~nak nevezték még az ® apostolok, ® próféták, ® tanítók és ® diákonusok szolgálatát (ApCsel 6,1 kk.; Róm 16,1).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages