képes beszéd

Teljes szövegű keresés

képes beszéd: Az ember gondolatai kifejezésére, különösen az elvont igazságok megragadására szívesen kölcsönöz képeket a természetből v. a mindennapi életből. A Biblia nyelve különösen gazdag képekben. Ez onnan érthető, hogy a Biblia kv.-einek szerzői K-i emberek voltak, akik sokkal közelebb álltak a természethez, mint a mai Ny-i ember, ugyanakkor az elvonatkoztatás távolról sem állt olyan közel hozzájuk, mint a gör.-ökhöz. Ennek megfelelően a héb. nyelv szegény az elvont fogalmak jelölésére szolgáló kifejezésekben. Ebből következően a Bibliában gyakran nemcsak a költői, hanem a prózai szövegek is zsúfolva vannak képekkel, legalábbis a mi megítélésünk szerint. Ez nemegyszer megnehezíti a szövegek megértését, helyes értelmezését, különösen akkor, ha a képek ma már ismeretlen ókori K-i szokásokra utalnak. A bibliai ~ nagy mértékben függ a szerző környezetétől, műveltségétől. Anyagát általában a mindennapi életből és a természetből meríti. A legrégibb szövegek ~e a félnomádok életformájának v. a kánaáni paraszti életnek megfelelő művelődési fokot tükrözi (pl. Debora éneke); a királyok korában a katonai és a közélet került előtérbe. Ámosz, a pásztor a földművelés köréből veszi képeit, a városban élt Izajás képei – legalább részben – már a városi kultúrát tükrözik. Jézus ® hasonlatait, példabeszédeit aligha lehet anélkül megérteni, hogy ne ismernénk az akkori palesztinai vidéki életet. Pál ap., aki városi volt, elsősorban a hellén–róm. művelődés különféle területeiről vette képeit (sport, katonáskodás, jogrend stb.). Az ún. „kihagyásos” ~től (metafora, metonímia, parabola, allegória) egyértelműen el kell határolnunk a képekben gondolkodást (látást) és fogalmazást, vagyis a konkrét, szemléletes előadásmódot mint műfajt (a prófétai és az apokaliptikus látomásokat). A Jel nem „kihagyásos” ~, hanem képek sorának, folyamatos látomásbeli valóságoknak szemlélése. Ezzel a „bibliai gondolkodás” értése szempontjából oly fontos szemléleti és kifejezési móddal a Biblia kv.-eiben is találkozunk, amelyek nem kifejezetten látomások leírását tartalmazzák, hanem más műfajt képviselnek. A 4. ev.-ban Jézusnak saját magáról adott kinyilatkoztatásai (én vagyok a világosság, az igazi szőlőtő stb.) szintén szétfeszítik a szokványos ~ kereteit.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages