képmutatás
képmutatás: vallási értelemben a jámborság színlelése. Az ÓSz-ben nincs külön szó a fogalom jelölésére; a hanef az Istent semmibe vevő, elvetemült (gonosz) emberre utal; a LXX-ban ezeket a megfelelőket találjuk rá: anomosz (Iz 9,16; 10,6), paranomosz (Jób 17,8; 20,5), aszebész (Péld 11,9; Jób 8,13 stb.), hüpokritész (34,30; 36,13). Az ÓSz óva int a jámborság látszatától, a ~tól (Iz 29,13; Jer 7,8–11; 12,2; Zsolt 50,16–21). – Az ÚSz-ben Jézus következetesen elítéli a farizeusokat ~ukért (Mk 7,6; Mt 6,2.5; 7,5; 23,13.28; Lk 12,1.56; 13,15; 15,1 kk.). Legtöbbször az üres formalizmusban, Isten előtt értéktelen, betű szerinti törv.-tiszteletben megnyilatkozó, nem tudatos, „objektív” ~ leleplezéséről van szó, és az őszinte becsületesség, az egyeneslelkűség kiemeléséről. A farizeusok ~a eltávolít Istentől. Gal 2,13 kk.: Pál ap. megrótta Péter ap.-t „kétszínűsége” (= ~a) miatt, mert meggyőződésével ellentétes viselkedésével vétett az általa hirdetett ev. igazsága ellen, amely nem tűri meg a „taktikai” szempontok érvényesítését az Egyh.-ban. 1Pét 2,1: a neofiták fölszólítása a ~sal való szakításra. 1Tim 4,1 kk.: a végső időben némelyek elpártolnak a hittől, mert megtévesztő szellemekre, képmutató hazudozókra hallgatnak.
