kéziszerszámok

Teljes szövegű keresés

kéziszerszámok: I. 1. Azoknak a héb. szavaknak a jelentését, amelyek különféle fém (vas) szerszámokra vonatkoznak, még nem sikerült egyértelműen meghatározni. A héb. garzen elsősorban a favágók szerszáma lehetett: MTörv 19,5; 20,19; Iz 10,15; de a héb. szó a kőfejtők, kőfaragók használta szerszámra, a csákányra is vonatkozhatott: a Siloe-feliratban 3-szor; 1Kir 6,7: inkább ’véső’. A garzennel rokon magzerahról annyi bizonyos, hogy vasból való volt, de formájára, rendeltetésére a szövegkörnyezetből nem lehet következtetni (2Sám 12,31). A kassil szintén a favágók szerszáma lehetett (Zsolt 74,6). A kovács (Iz 44,12) és az ács (Jer 10,3: bárd) kezében maasaddal találkozunk. Abimelek kardommal vágott le egy faágat (Bír 4,48; vö. Jer 46,22; Zsolt 74,5); de ez a kardom a földműveléshez használt szerszámok között is ott található (1Sám 13,20 kk.) az ét mellett, amit Iz 2,4; Mik 4,3 (vö. Jo 4,10) szerint a messiási korban a kardokból kovácsolnak; a fordításokban rendszerint: ekevas, de 2Kir 6,5: itt – ha nem romlott a szöveg –, akkor inkább ’balta, fejsze’. A balta, ill. fejsze feje lecsúszhatott a nyeléről (MTörv 19,5; 2Kir 6,5). A héb. madert a hegyoldal megműveléséhez használták (Iz 7,25: kapa). – 2. Az ÚSz-ben az aksziné (Mt 3,10; Lk 3,9) a fejsze, ami már a fák gyökerén van. – II. Fegyverként bárddal v. szekercével nem találkozunk a Bibliában; a tárgyalt héb. kifejezések a Bibliában mindig szerszámra utalnak. A szerszámoknak rendszerint fanyelük volt, s ez nem maradt fenn; egyszerű balta-, ill. fejszefejek a középső bronzkortól kerültek felszínre; Izr.-ben főleg olyan vasbaltát, ill. fejszét használtak, amelynek két éle volt; az egyik párhuzamos a nyéllel, a másik rá merőleges. – III. Egy Ugaritban felszínre került kapa felirata szerint ’a főpap kapája’; a lelet segítségül szolgált az ugariti alfabetikus ® ékírás megfejtéséhez. ® aratás, ® fűrész, ® kalapács, ® szántás.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem