Krisztus pokolraszállása
Krisztus pokolraszállása: Az Apostoli hitvallás szerint Jézus halála után alászállt a pokolba; ebben a kifejezésben a pokol nem a kárhozottak bűnhődésének helyét jelöli, hanem az ósz-i értelemben vett ® holtak országa jelentést hordozza, vagyis arra a helyre utal, ahol az összes halott tartózkodik. Aki meghal, az leszáll a holtak országába (az ósz-i szóhasználat szerint); aki feltámad az kiszabadul a holtak országából. Ezért mondták Krisztusról is, hogy halála után alászállt a holtak országába, feltámadásakor viszont kiszabadult onnan; vö. Péter ap. pünkösdi beszédével (ApCsel 2,24–31). Feltámadásával és a holtak országából való kiszabadulásával Krisztus megtörte a halál és az alvilág (= a holtak országa) hatalmát. Ezért mondja a Jel 1,18, hogy az ő kezében van a halálnak és az alvilágnak a kulcsa. Mivel az alvilágban a Biblia felfogásában más-más helyük (= sorsuk) van a jóknak és a rosszaknak (® megfizetés), és mert az alvilágot több elkülönülő részből állónak képzelték el (vö. Lk 16,19–31; ® hádesz), a Hitvallás a hagyományos értelmezés szerint azt mondja, hogy Jézus az alvilágnak abba a részébe szállt le, amelyben az ósz-i igazak megváltásukra vártak (limbus Patrum v. pokol tornáca). Az Ágoston előtti exegézis úgy vélte, hogy 1Pét 3,19–20 (Krisztus a lélek szerint lement a börtönben sínylődő lelkekhez, és prédikált nekik); 4,5 kk. utalás ~ra, ugyanakkor Szt. Ágoston Aquinói Szt. Tamással és a katolikus exegézis a 16. sz.-ig ezeket a részleteket Noénak a vízözön idején kortársaihoz intézett beszédéből valónak tekintette. Sem az egyik, sem a másik értelmezés nem tekinthető a 3,18–20 vonatkozásában egyértelműnek. A gör. pneumata a Ter 6,1–4-re utalva jelentheti a bukott angyalokat. 1Pét 3,18–20 felfogható úgy is, hogy mitológiai elemeket felhasználva a Megváltó Krisztus mindenható erejére akar rámutatni (vö. K. H. Schelkle).
