kutya
kutya: A ~t, ha nem vadász- v. pásztor~ volt, akkor az ókori K-en nem sokra becsülték; a ’kutya’ szitokszóul szolgált (1Sám 17,43; 2Sám 3,8; 9,8; 16,9; 2Kir 8,13; Iz 56,10 kk., arabul is), v. megalázkodás kifejezésére (1Sám 24,15: a bolhával együtt; Préd 9,4). Tisztátalan állat, így lehet neki tisztátalan húst adni (Kiv 22,30). Hogy a ~ mennyire megvetett volt, az abban is megnyilvánult, hogy a prostituált férfiakat ~ számba vették (MTörv 23,19; Jel 22,15; ® hierodulák), továbbá az olyan helyek is tanúsítják, mint a Péld 26,11 („amint a kutya visszatér ahhoz, amit kihányt, így hajtja a bolond is egyre badarságát”; idézi 2Pét 2,22). A ~k legtöbbször gazdátlanok, kóborolnak (Zsolt 22,17.21; 59,7.15; Jer 15,3), hullát marcangolnak szét (pl. Zsolt 68,24) és veszélyesek (Péld 26,17; Sir 13,18; vö. Kiv 11,17). – Az ÚSz-ben a méltatlan személy ~ (Mt 7,6: „Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak”). Az új itt az, hogy Jézus nem a pogányokat zárta ki az üdvösségből, ahogy a zsidók akarták, hanem a méltatlanokat, akár pogányok voltak, akár nem. Ebben az értelemben nevezi Pál a ® judaistákat ~nak (Fil 3,2; vö. Jel 22,15). Lázár nyomorúsága annál súlyosabb és szánalmat keltőbb, hogy ~k nyaldossák sebeit s ezt is el kell tűrnie (Lk 16,21). Mt 15,26 („Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret s odadobni a kiskutyáknak”): nem jelenti a pogányok diszkriminálását, mintha a zsidók volnának a gyerekek, a pogányok pedig a ~k; Jézus csupán a gyerekek jogait hasonlítja össze a ~kéval. Minthogy a zsidók az üdvösség rendjében kiváltságos helyzetben voltak, azért elsősorban nekik szólt az ev. (vö. Róm 1,16; 2,9 kk.); mások csak utánuk kerülnek sorra, ahogy a gyerekek is előbb kapnak enni, mint a ~k.
