lelkiismeret
lelkiismeret: 1. Az ÓSz-ben – egy hellén hatásra valló, kései időből való helyet (Bölcs 17,10) nem tekintve – nincs külön kifejezés a fogalomra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mint általános emberi jelenség ismeretlen lett volna, különösen mint conscientia consequens (vagyis mint az a helyeslő v. helytelenítő érzés, amely az erkölcsi tettet követi). Már a bűnbeesés tört.-ének szerzője nagy lélektani hitelességgel írja le a ~ mardosását (Ter 3,8 kk.). Amit mi ~nek mondunk, azt az ÓSz sokszor szívnek nevezte (pl. Jób 27,6; vö. 1Jn 3,13–21; Zsolt 17,3; 51,19). – 2. A zsidóságnak nem volt külön kifejezése a ~ fogalmának jelölésére sem Jézus korában, sem a rabbik idejében, de ugyanígy, akár csak megközelítően kidolgozott tanítása sem arról, hogy a ~ az erkölcsi tettek tanúsítója és ítélőszéke. A rabbinista irodalomban a ~ szerepében ’a jóra és a rosszra való hajlam közti harc’ található. Különös módon ez a küzdelem nem az emberben zajlik le tettei nyomán, hanem inkább démoni v. mitológiai jellegű. A ~ fogalmának valamivel világosabb megfogalmazását tartalmazza, ha csak szórványosan is a ® Tizenkét pátriárka testamentuma. (Ruben végrendeletében már a ~ szó is szerepel.) A ® judaizmus kibontakozásával inkább a külsőségesre, a törv. szerinti tettekre fordítottak figyelmet, semmint a személyes tettek létrejöttének lélektani indítékaira, amivel a befelé fordulás („ismerd meg magadat”) is háttérbe szorult. – 3. Még az ÚSz-ben is van nyoma annak, ahogy a zsidó vallás a ~ kérdését kezelte: a szüneideszisz szó hiányzik az ev.-okból. Ám ez csupán szóhasználati kérdés; a lényeget tekintve alapvető eltérés mutatkozik a zsidósághoz képest. Az ev.-ok a ~ről szóló keresztény tanítás alapjait vetik meg, amikor egyfelől az erkölcsiségnek, ill. a vallásnak a benső vonatkozásait és a szándék tisztaságát hangsúlyozzák (vö. Mt 6,22; Lk 11,34: a test világa a szem), másfelől pedig kiemelik: az Atya mindent tud, belelát a rejtekbe is (vö. pl. Mt 6,1.4.6.18; Lk 11,34–36; Jn 3,19–21; 1Jn 3,19–21). A zsidóság teljes heteronómiájával, amely a törv.-t, a hivatalos isteni kinyilatkoztatást tette meg az emberi cselekvés kizárólagos normájának, és a személyes megítélés kizárásával a törv.-nek és az ősök hagyományainak megfelelő tettek minden lehetséges „cselét” számba akarta venni, a kereszténység a feltételes autonómia lehetőségét helyezte szembe: az ember tetteinek a személyes ~ döntése az első és közvetlen normája. Mivel azonban a ~ a hit által Istenhez kötődik, és az ő akaratához igazodik, nincs szó a sztoikusok teljes autonómiájáról (lásd alább). A ~ről szóló tanítást, amelynek magvát már Jézus tanítása is tartalmazza, Pál ap. fogalmazta meg. Elmondható, hogy ő vezette be a ~ szó használatát a kereszténységbe. Abból a 30 helyből, ahol a ~ szó az ÚSz-ben szerepel, 25 Pál nagyobb leveleiben (Róm, 1–2Kor), a pasztorális levelekben és a Zsidóknak írt levélben található, 3 Péter ap. első levelében, amely szóhasználatában Pál ap. hatását mutatja, 2 pedig az ApCsel-ben (mind a 2 helyen Pál ap. beszél). Ugyanakkor nem állítható, hogy rendszerezett tanítást dolgozott ki a ~ről; a ~ szót valójában csak mellékesen említi. Mégis, ezekből az utalásokból levonhatunk néhány következtetést: A pogányoknak az a ~, ami a zsidóknak a törv. (Róm 2,14 kk.); így „saját” törvényük, viszonylagos autonómiájuk van (14,5; Kol 2,16); egyszersmind az is megmutatkozik, hogy az ember tudatában van a ~ének: a ~ a 2. személyiség, az egyik tanú szerepét tölti be (Róm 2,15). Pál ap. beszél a saját apostoli ~éről is, amely nem vádolja, és amelyre mint a keresztények belső meggyőződésére hivatkozik (9,1; 2Kor 1,12; 4,2; 5,11; 2Tim 1,3; vö. ApCsel 23,1; 24,16). Sokatmondó a ~re hivatkozás ott, ahol Pál egyfajta kazuisztikával él abban a kérdésben, hogy fogyaszthatnak-e keresztények áldozati húst (1Kor 8,7–12 és 10,25–29): megkapja a választás lehetőségét 2 különböző eljárás között, amelyeket erkölcsileg egyaránt jónak ítél, mert megfelelnek a ~nek, ha a tárgyilag eltérő törv.-magyarázattal szemben állnak is. Ezzel Pál a téves ~et is elismeri, amely tévessége ellenére is kötelez. A pasztorális levelekben inkább a ~ sajátosan keresztény vonásaival (tiszta, jó v. feddhetetlen) találkozunk (1Tim 1,5.19; 3,10; 4,2; 2Tim 1,3; Tit 1,15; vö. 1Pét 3,16; Zsid 13,18). 9,9.14; 10,22; vö. 1Pét 3,21: itt a Krisztus vére árán való megtisztulással kapcsolatban inkább ’lélek’ szó használata volna helyes. Ha feltehető is, hogy a műszóhasználatot Pál az evangélistáktól eltérően a népies vallásosságnak és esetleg korának a (sztoikus) filozófiától is színezett szóhasználatából vette át, a vele jelölt fogalomnak tartalmilag nincs semmi köze a sztoának meglehetősen intellektuális öntudatához, amely által az én (tényleges tekintély nélkül) a panteisztikusan értelmezett kozmosszal érzi magát kapcsolatban.
