logosz

Teljes szövegű keresés

logosz (gör. a beszéddel kapcsolatos fogalmakat jelenti): Bár az ÚSz sokszor használja ’szó, magyarázat, parancs, üzenet, tudósítás, hajtóerő’ jelentéssel, csak 3 helyen vonatkoztatja Krisztusra (ti. hogy ő a Logosz). A továbbiakban éppen ezzel a különös krisztológiai jelentéssel foglalkozunk. – 1. A szóval krisztológiai értelemben csak János írásaiban találkozunk (Jel 19,13; 1Jn 1,1 és Jn 1,1 kk., 14). Az idevágó részleteket keletkezésük időrendjétől függetlenül a következő sorrendben célszerű vizsgálni: – a) A Jel 19,13 Krisztust az Isten ~ának mondja. J. Dupont megkísérelte, hogy kapcsolatba hozza az ÓSz-ben Isten bosszúálló szavával (® Isten igéje, ® szó). Az apokaliptikus lovasok azonosak a romlás angyalával (Bölcs 18,14–16; vö. Kiv 12,23; 1Krón 21,16; Zsolt 2,9; Iz 11,4; 49,2). Itt tehát Krisztus eszkatologikus szerepéről van szó (vö. Jel 19,15: az éles kard képe, amely az Isten Igéje szájából tör elő; vö.: Ef 6,17; Zsid 4,12; Jel 1,16; 2,12), nem pedig az egyszerűen kinyilatkoztató ~ról. Más magyarázók (G. Kittel) szerint a 19,13 az arra irányuló úsz-i kísérleteknek a szülötte, hogy Krisztust Isten végleges lényegi szavaként mutassák be (vö. 19,11: Hűséges és Igaz és 3,14: a neve Amen). – b) 1Jn 1,1 az Élet Igéjének nevezi Krisztust. Ezzel kapcsolatban az exegéták a MTörv-re hivatkoznak, ahol az Isten szava ismételten összekapcsolódik az (igazi) élettel (4,1; 30,14 kk.; 32,47). 1Jn 1,2; 5,20 (vö. Jn 11,25; 14,6): Krisztus egyszersmind az élet. Általános nézet, hogy 1Jn irodalmi szempontból a 4. Ev. előszavának hatását mutatja: a ~ fogalmával minden átmenet, magyarázat nélkül való élés korábbi használatra utal. A gondolatfűzés nehézkessége arra enged következtetni, hogy János habozott a ~ról úgy beszélni mint emberről. – c) A 4. Ev. előszavában 3-szor szerepel a ~ fogalma. Itt János a ~t öröktől fogva létezőként (praeexistens) állítja elénk anélkül, hogy közelebbi magyarázatot fűzne hozzá (Jn 1,1; vö. Jel 3,14; Jn 3,13; 6,32–62; 8,23–58; 16,28; 17,5.24), Isten teremtő gondolatának (1,3; vö. Zsolt 119,89 kk.; Bölcs 9,1 kk.; János a hagyományos ® bölcsesség helyett, a ~ fogalmával él) v. életadó Igének mondja (Jn 1,14; vö. Zsolt 33,6.9; 148,5; Sir 42,15; Péld 8,35; Jud 16,14). Ugyanakkor azonban azt is tanítja János a ~ról, hogy „testté lett” (Jn 1,14), és ilyen alakban is Istent nyilatkoztatja ki (1,18; vö. 12,44–46; 14,9; 2Kor 4,6; Kol 1,15). – 2. Ha a jánosi ~ fogalmának eredetét keressük, vsz. a hellenizmus, a zsidóság és az ÚSz hatásával kell számolnunk; ez utóbbiéval annyiban, amennyiben János az ÓSz-et következetesen átgondolta és eredeti módon értelmezte. – a) A ~ Hérakleitosz óta gyakran használt filozófiai fogalomnak számított, amelyet a különféle gör. filozófiai iskolák egymástól nagyon is eltérő módon értelmeztek. Főleg a sztoikus ~-fogalom (= az isteni elv, amely áthatja és összetartja a világot) volt népszerű. Efezusban János nyugodtan élhetett ezzel az itt széles körben ismert szóval, de mielőtt használta volna, saját tartalommal töltötte meg. Ugyanez történt Alexandriában Philo esetében, akinek a ~ az isteni nousz volt, vagyis az érthető világot jelentette, amely egyszersmind Isten első alkotása (a „második Isten”) is. Ha János – közvetlenül v. közvetve – ismerte Philo tanát, akkor lényeges pontban helyesbítette, amikor hangsúlyozta: a ~ lényege szerint azonos az Atyával. Vsz., hogy János bizonyos gnosztikus elképzelésekkel is szembe kívánt szállni, amelyek Kisázsiában el voltak terjedve (vö. Kol 2,18; 1Tim 1,3 kk.; Tit 1,14; 3,9). Mivel a ~ több gnosztikus gondolatrendszer fontos eleme, amely gondolatrendszerek egyébként gyakran épp János szövegére hivatkoznak, némelyek (R. Reitzenstein, W. Bousset, R. Bultmann stb.) felteszik: ezek a gondolatrendszerek is, János is, sőt a bölcsességi irodalomnak a bölcsességről szóló tanítása is egy közös gnosztikus tanításban gyökereznek, amely szerint a legfőbb istenség elküldött egy isteni lényt, hogy kinyilatkoztassa az istenséget és közvetítse az üdvösséget. Ehhez először is azt kell hozzáfűzni, hogy egyetlen, számunkra ismert gnosztikus szöveg sem tekinthető a 4. Ev. forrásának, ezzel szemben sok gnosztikus írás János előszavának hatását mutatja. Egy kereszténység előtti zsidó gnózis léte erősen vitatható. Másfelől viszont fel kell tenni, hogy a ~ fogalmához, amely eredetileg filozófiai fogalom volt, idővel sok mitológiai elem kapcsolódott (Egyiptomban és Kisázsiában; vö. pl. a misztériumvallásokkal, amelyekben a titkos tant jelenti). János ezt a gnosztikusnak csak a szó tágabb értelmében nevezhető fogalmat saját teol.-i gondolatai kifejezésére használta fel. ® gnózis.– b) A zsidósággal kapcsolatban a memra szó (az Úré) kifejezésre szoktak hivatkozni, amely a Targumokban gyakran szerepel. Ezt Jahve helyett használták Isten transzcendenciájának kiemelésére. A memrát azonban nem szabad isteni hiposztázisként értelmezni, legfeljebb költői megszemélyesítéssel lehet számolni (V. Hamp). Másfelől viszont nagyon is lehetséges, hogy János a zsinagógai istentiszteleten (a törvény v. a próféták arám parafrázisaiban hallotta az Úr szava = memrá’ kifejezést. Így érthető a Jel 19,13 is. – c) Az isteni kinyilatkoztatás ósz-i fogalmát (’Isten szava’, vö. MTörv 30,11–14; 32,47; Zsolt 147,19) az ÚSz továbbfejlesztette. Vsz. ez a legelfogadhatóbb magyarázat arra, hogy János felhasználta a ~ szót Krisztus természetének érzékeltetésére. A szinoptikusok az üzenetre, a kinyilatkoztatásra vonatkoztatják (vö. Mk 2,2; 4,33; 16,20; Lk 1,2; 5,1), bár bizonyos fenntartással (minthogy Jézus maga az Isteni Szó, az Ige, s nem hirdeti az igét!). Az ApCsel-ben (eredeti nyelven) a ~ 12 helyen szerepel, és az ® evangéliumra vonatkozik (4,4; 6,4; 8,4; 10,44; 11,19; 14,25; 16,6; 17,11; 18,5; 19,20). Isten elküldi ~át (vö. Zsolt 106,20: LXX) és így békét hirdet Jézus Krisztus által (ApCsel 10,36), azaz Isten Jézus Krisztusra bízza a kinyilatkoztatást, üzenete közvetítését. Pálnál az eredetiben szintén a ~ (1Tesz 1,6) utal az Ev. tanítására, az Úr, az Isten szavára (1,6.8; 2,13). Isten az igehirdetés révén kinyilatkoztatja szavát (Tit 1,3), amelynek tárgya és tartalma a Jézus Krisztusban való üdvösség (Kol 1,25–27; 1Tim 1,15). Magában a 4. Ev.-ban a Jézusban v. a ~ban marad (Jn 6,56; 15,4–7; vö. 5,38; 1Jn 2,14; 4,15 kk.) hozzávetőleg ugyanígy értendő. – Nyilvánvaló tehát, hogy János az úsz-i értelemben vett ~t továbbfejlesztette: annak bemutatására használta fel, hogy az üdvösség Krisztusban van (Ő a tárgya a kinyilatkoztatott isteni szónak), sőt megtette a következő lépést is, amelyet Krisztusnak a ~szal való azonosítása jelentett. Kétségtelen: az élet ~a (1,1) kifejezés (magyar fordításban: az élet Igéje) más értelmű, de a Fil 2,16 szem előtt tartásával (vö. Jn 5,24 kk., 39 kk.; 6,63; 12,50; Mt 4,4) mégis ide vonható. Az előszó ~ában János a láthatatlan Isten legfőbb kinyilatkoztatóját (Jn 1,18) látja, aki mint Istennel egylényegű személy egyszersmind a kinyilatkoztatás tárgya és tartalma is.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages