Makkabeusok könyvei
Makkabeusok könyvei: deuterokanonikus ósz-i könyvek. A tört.-i kv.-ek közé tartoznak, és a zsidóságnak a ® Szeleukidák hellenizálása elleni harcát mutatják be. Nevüket e harc fő alakjáról, Makkabeus Júdásról kapták. A 2 kv. nem ad összefüggő tört.-et mint Sám, Kir és Krón, hanem mindkettő ugyanazt a Kr. e. 175–135 közti korszakot tárgyalja. A protestáns kánonból kihagyták. – I. A Makkabeusok első könyve (1Mak). 1. Keletkezése. E. Kautzsch, J. Wellhausen, G. Hölscher, A. Bertholet, C. Roth stb. kétségbe vonják, hogy 1Mak mai alakjában egyetlen szerző műve; főleg a következő részeket tekintik későbbi betoldásnak: 8; 10,22–47; 12,1–23; 13,31 (v. 13,41 v. 13,46) – 16,24. Ez utóbbi részek hitelességét vitatva Josephus Flaviusra hivatkoznak, aki a ZsidTört-ben a 13. f. 212. §-áig 1Mak-t vette alapul, a 213. §-tól azonban egy más, rövidebb forrásra támaszkodik. Ezzel szemben H. W. Ettelson megállapította, hogy a hitelesség ellen fölhozott érvek nem helytállók. Igaz, Josephus Flavius a ZsidTört 13. f.-ében a 213. §-tól más forrásból merített, de egész sor adat található arra is benne, hogy 13,31–16,24 szövege is előtte állt (így pl. a Szeleukidák korának megfelelő keltezések, a Rómával való szövetség, a Simon kitüntetéséről szóló dekrétum). A kv. váratlan befejezése, ill. megszakadása (16,22) arra enged következtetni, hogy még átment egy szerkesztő kezén, aki ezt (16,23 kk.) nem tekintve is módosított a szövegen. – 1Mak egész sor dokumentumot, levelet tartalmaz (5,10–13; 8,23–32; 10,18–20.25–45; 11,30–37; 12,6–18.20–23.27–45; 15,2–9.16–21). Míg korábban ezek hitelességét kétségbe vonták, C. Roth, E. Bickermann, H. W. Ettelson, H. Bévenot és F.-M. Abel kimutatták: az oklevelek (12,20–23 kivételével) megfelelnek a diplomáciai érintkezés akkori formáinak és az újabb kortört.-i kutatások eredményeinek, tehát hitelesnek tekinthetők. Mivel ezek a dokumentumok (5,10–13; 14,27–45; 15,16–21 kivételével) zsidóktól származó közlések külföldiek számára v. fordítva, külföldiek értesítik bennük különféle dolgokról a zsidókat, föltehető, hogy a szerző legalább egy másolatukat láthatta a zsidó levéltárban (vö. 14,49; 2Mak 2,13). 1Mak időpontjai már a századfordulón azt a gondolatot ébresztették B. Niesében, hogy a szerző egy szeleukida forrást is fölhasznált munkájához. K. D. Schunck védelmébe vette e föltevést, amelyet egyebek közt a szóban forgó f.-eknek és a profán irodalom megfelelő részeinek egyezései is támogatnak; és közelebbről is megpróbálta a függőség mértékét meghatározni. A fölhasznált forrás vsz. a Szeleukidák egy királyi krónikája volt. Végül vannak nyomai (vö. 9,22) annak is, hogy a szerző Makkabeus Júdás működésének bemutatásához egy Júdás élete c. műből is merített, Jonatán és Simon működését illetően pedig fölhasználhatta azokat az évkv.-eket, amelyeket a főpapok hivatali tevékenységéről rendszeresen vezettek (vö. 16,23 kk.). – A szerző neve nem maradt fönn, művéből azonban következtethetünk műveltségére. Jól ismerte Palesztina földrajzát, a régi héb.-ek és a Szeleukidák tört.-ét, bejáratos volt az állami levéltárakban és szoros kapcsolatban állt Júdea vezetőivel. A Hasmoneusok hívei közé tartozott (vö. pl. 5,62), és örömmel üdvözölte hatalmuk kiszélesítését. Jóllehet megfogalmazásaiban az ÓSz-hez igyekezett igazodni, az események bemutatásában saját stílusát sem tagadta meg, és kivált a költői részekben szabad folyást engedett érzelmeinek (1,25–28.36–40; 2,7b–13,44; 3,3–9,45; 7,17; 9,41; 14,4–15). – Mivel a 8. f. rokonszenvet fejez ki a róm.-ak iránt, nem kerülhetett nyilvánosságra Kr. e. 63-nál később (Pompeius ekkor foglalta el Jeruzsálemet). 13,30: csak akkor van értelme, ha a szerző (esetleg a közreadó) jóval Kr. u. 143 után írta művét (143: állították föl a síremléket Modinban). Ugyanakkor a Kir-re visszavezethető megfogalmazás (16,23 kk.) föltételezi, hogy Johannesz Hürkánosz (ur. Kr. e. 135–104) már nem élt. Minthogy semmi alapja annak, hogy sokkal későbbi eredetűnek gondoljuk, föltehető, hogy 1Mak Kr. e. 100 k. került nyilvánosságra. Ez nem eshet messze összeállítása időpontjától (ez akkor is áll, ha 16,23 kk. nem a szerzőtől ered, aki halála miatt befejezetlenül hagyta hátra művét, hanem a szerkesztőnek tulajdonítható); 16,22 formájából világosan látható, hogy a szerzőnek szándékában állt munkáját folytatni, ami a tört.-írás szabályai szerint csak úgy képzelhető el, ha a tört.-i távlathoz már elegendő idő eltelt. – 2. Nyelve. A 1Mak csak gör.-ül maradt fenn, de Origenész és Szt Jeromos még ismertek egy eredeti szemita változatot. A fönnmaradt gör. szövegből is kikövetkeztethető, hogy arámból, sőt héb.-ből fordították. Ezt tanúsítják a hebraizmusok, amelyeknek száma (1,5.16.28.36; 2,57; 3,32; 6,1.8 stb.) még az arám nyelvi sajátságokénál (2,19; 8,3; 11,28; 14,10 stb.) is nagyobb, továbbá a bibliai kifejezéskészlet és a sok hibás fordítás (pl. 1,29; 3,15; 4,19; 10,72). Jóllehet Josephus Flavius a gör. szöveget használta, néhány, a szövegbe általa beiktatott módosításból kiviláglik, hogy a héb. szöveg is rendelkezésére állt. A Kr. u. 10. sz. előtti Joszippon (késői zsidó tört.-i mű) szintén héb. eredetit tételez föl ott, ahol 1Mak hatását mutatja. – 3. Tartalma. A kv. IV. Antiokhosz és a hellenista csoport üzelmeiről szóló beszámolóval kezdődik (1); Mattatiás övéivel először passzív ellenállást tanúsított (2); ennek leírása után a szerző Júdás (3,1–9,22), Jonatán (9,23–12,54) és Simon (13–16) nyílt szembefordulását, harcait és győzelmeit mutatja be (®Makkabeusok). – 4. Műfaja. 1Mak a Makkabeusok tört.-e „akiknek keze szabadulást szerzett Izraelnek” (5,62). Ennek megfelelően a szerző nem szigorúan tárgyilagos és magatartása sem kritikai, inkább propagandisztikus. Számára a Hasmoneusok a törv. megtartásának példaképei, az atyák szokásainak ősei, ezért azok, akik ellenük lázadnak, csak az ördög fiai lehetnek. A szerző Júdásnak és Jonatánnak olyan imákat és beszédeket is ajkára ad, amelyekből fölkelésüknek nem csupán igazságos, hanem elengedhetetlenül szükséges volta is látható. Azt, hogy az ég áldása kíséri a Makkabeusok hősi harcát a pogányok ellen, azzal emeli ki, hogy az ellenfél seregét igen nagynak tünteti föl. A szerző szemében a Makkabeusok fölkelése világot mozgató esemény, ezért a Szeleukidák nemzetközi politikáját is eszerint ítélte meg (1,41–43; 3,27–31; 6,5–13). Hangsúlyozza a hősök győzelmeit, vereségeiket viszont igyekszik kisebbíteni (6,48–54). Formai szempontból egyöntetű fölépítésre törekszik, nyelvi megformálása Izr. régi tört.-írásához kapcsolódik. Jóllehet nincs szó mai értelemben vett ® történetírásról, semmi kétség (a kv. célja ezt meg is kívánja), hogy lényegében hitelesen mutatja be az eseményeket. A helyrajzi és az időrendi utalások, a tények eleven és mesterkéletlen visszaadása minden nehézség nélkül beilleszthetők a régi Elő-Ázsia tört.-ébe, s mind a tört.-iséget tanúsítják, amelyet még az is bizonyít, hogy a szerző nem próbálta a különféle tényeket ok-okozati összefüggésbe belekényszeríteni. – 5. Teológiája. A zsidó és protestáns fölfogáshoz csatlakozva sok exegéta úgy véli, hogy 1Mak nem sugalmazott kv., hanem profán mű, amelynek teol.-i szempontból nincs semmi jelentősége. E föltevést támogatni látszik, hogy Isten neve az egész kv.-ben sehol nem fordul elő. Ám ez utóbbi érv nem sokat nyom a latba, hiszen inkább a korai zsidóságnak a Teremtőtől való túlzott félelmét és aggályosságát jelzi. A szerzőt magát is teljesen áthatotta a tudat, hogy Jahve, akire az ég szóval 50(3,18 kk..60; 4,10.40; 9,46; 12,15; 16,3), v. egyszerűen személyes névmással (2,61; 3,53 stb.) utal, kezében tartja népe sorsát. Izr. szabadítójának nevezi (4,30; vö. 2,61; 3,19; 12,15; 16,3). Bár az imádság nem hiányzik a kv.-ből (3,46–54; 4,10 kk. 30–33; 7,37 kk.; 9,46; 11,71; 12,11), szembeötlő, hogy nincs meg az a szoros kapcsolat az Isten és az ember között, amely a pátriárkák tört.-ét és a próf.-k írásait annyira jellemzi. Ugyanakkor a mózesi törv. központi helyet foglal el, sőt a legdrágább kincs, amelyet karddal, sőt az élet föláldozása árán is meg kell védeni. A Makkabeusok tört.-e arra tanít, hogy a törv. bátor, buzgó védelmezése és hűséges megtartása jólétet, boldogságot hoz (vö. 14,4–15). Tehát valójában nemeslelkűségre sarkall a szerző. Hogy a boldogságot még teljesen evilági-anyagi szempontból nézi, az beleillik az ósz-i üdvösségvárás (® üdvösség) vonalába. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a kv. a zsidóság további fejlődésének is utat nyit (vö. 4,46; 14,41). – II. A Makkabeusok második könyve (2Mak). 1. Keletkezése. Az ismeretlen szerző gör.-ül közreadott művében azt írja (2,23), hogy egy bizonyos Kirenei ® Jázon 5 részből álló munkáját kívánja összefoglalni. (Kirenében a Kr. e. évsz.-okban virágzó zsidó közösségek éltek!) Ez a Jázon művelt, hellenista érdeklődésű zsidó lehetett, aki jól ismerte a Szeleukidák kormányzatát, a különféle címeket, tisztségeket. Mivel Júdás haláláról nem számolt be, hanem ehelyett arról tudósított, hogy Jeruzsálem, miután Júdás meghódította (Kr. e. 165), a zsidók kezén maradt (15,37), jóllehet a város a valóságban nem sokkal Júdás halála előtt ismét elveszett, arra lehet következtetni, hogy Jázon Kr. e. 161 előtt írta művét. Ez a következtetés azonban csak lehetséges, de nem szükségszerű, hiszen a mű célja, rendeltetése szempontjából a további események, érdektelenek lehettek a szerző számára. Ezenkívül ez a korai keletkezési időpont azért is kétséges, mert akkor a szerző kv.-ét a Szeleukidák királyi krónikájára és a főpapi évkv.-ekre támaszkodva még nem állíthatta össze, mert túl közel voltak a leírt események, és a jó ügy diadala ebben a mozgalmas korban még nem látszhatott biztosnak. Végül bizonyos helyek (10,32 kk.: Gézer meghódítása Kr. e. 142-re esett; 12,3–9.40) későbbi időpontra utalnak még akkor is, ha ezeket a szerkesztőnek tulajdonítjuk. Ha az 1,1–10 tartalmazta levél adta az ösztönzést Jázon művének rövid összefoglalására, akkor az összefoglalás, mint maga a levél is, Kr. e. 124-ből való. – 2. Tartalma. A 2Mak 2 levéllel kezdődik (1,1–10a és 1,10b–2,18); ezek az egyiptomi zsidóknak szólnak: tartsák meg a ® templomszentelési ünnepet; ezután egy rövid előszó következik (2,19–32). A tkp.-i mondanivaló 2 részre tagolódik; mind a 2 rész a zsidók egy üldözőjének halálával és egy ünnep elrendelésével fejeződik be. Az 1. rész (3,1–10,8) a Templom csodálatos megmenekülésének leírásával kezdődik (3), majd a hellenizáló főpapok, ® Jázon és ® Menelausz cselszövéseit írja le a szerző. Ezek végül oda vezettek, hogy IV. Antiokhosz kifosztotta és megszentségtelenítette a Templomot (4–7); egy következő f. a zsidóságnak a hellenizmus fölötti győzelmét mutatja be (8,1–10,8). A 2. rész (10,9–15,40) a Templom megtisztításáról, a templomszentelési ünnep elrendeléséről, Júdásnak a szomszédos népek elleni harcáról (10,9–38), továbbá Júdásnak V. Antiokhosz hadvezérein aratott győzelméről (11,1–13,26), valamint I. Demetriosz elleni harcáról számol be, amely Nikanor legyőzésével (Kr. e. 161) ért véget (14). – 3. Műfaja. A 2Mak szerzőjét a hosszú mondatok, az egymásba beépülő, bonyolult igeneves szerkezetek, a bombasztikus retorika, az indulatos fogalmazás, a számok eltúlzása és a zsidó ortodoxia ellenségeinek mértéket nem tartó szidalmazása jellemzik. Műfaji szempontból a kv. az akkori hellenista kor modern műfaja, a patetikus tört.-írás körébe tartozik, amely minden eszközt fölhasznált, hogy az olvasó képzeletére és érzelmeire hathasson. A műfajnak megfelelően a 2Mak is kedveli a csodálatos elemeket, égi jelenéseket, de tört.-i hitelessége, értéke azért megvan. A két Mak nem függ össze, és bár a 2Mak kiegészíti az 1Mak-t, nyilvánvaló, hogy a szerző az események elénk állításában és elrendezésében teljesen a maga útján járt. – 4. Teológiája. A 2Mak egyértelműen vallásos jellegű írás, és sokkal nyilvánvalóbb, hogy szerzője olvasói épülésére írta, mint 1Mak esetében. Itt is fontos szerepe van a mózesi törv.-nek, a zsidók és gör.-ök összeütközésének is ez az alapja, de ugyanakkor más vallási és erkölcsi értékekről is gyakran esik szó. Istenre sok név és cím vonatkozik, mint az ÓSz többi kv.-ében is, sőt a gör. eredetiben egy új cím is megjelenik: ’a megjelenő Úr’ (2Mak 15,34), ami kétségtelenül szembefordulást jelentett azzal a címmel, amelyet IV. Antiokhosz magának adott. Az Isten közel van, készen áll hívei imájának meghallgatására. De míg 1Mak az üdvösséget az ember személyes közreműködésétől függőnek mutatja be anélkül, hogy az imádságnak és az ég segítségének elengedhetetlenül szükséges voltát kiemelné, 2Mak ez utóbbira helyezi a súlyt. Ezenkívül a halál utáni élet is szembeötlően jelentős szerepet kap (7; 14,46): a halottak közbenjárhatnak az élőkért (15,11–16), de ugyanígy az élők is segíthetnek a halottaknak imádságukkal (12,39–45). – III. A 2 kánonin kívül még 2 apokrif Makkabeusok könyve is ismeretes. – 1. A 3Mak azoknak az egyiptomi zsidóknak csodálatos megmenekülését beszéli el, akiket Ptolemaiosz (IV.) Philopator (ur. Kr. e. 221–204) az alexandriai hippodromba hurcoltatott, hogy ott a részegre itatott elefántok széttapossák őket. Tehát miként a kánoni 1–2Mak, a 3Mak is zsidóüldözést ír le. Van bizonyos hasonlóság 2Mak Heliodorról szóló f.-e (3) és a között is, ahogy 3Mak Philopator kísérletét bemutatja, aki a jeruzsálemi templom legszentebb szentélyébe akart behatolni. Mivel 3Mak már ismerte Dán deuterokanonikus kiegészítését (vö. 3Mak 6,6 és Dán 3,47 kk. 50), nem keletkezhetett előbb, mint a Kr. e. 2. sz. vége; ugyanakkor a jeruzsálemi templom sérthetetlenségének hangsúlyozása arra enged következtetni, hogy később keletkezett Kr. u. 70-nél. Mindamellett e patetikus elbeszélésnek, ha tele is van túlzásokkal és lélektani képtelenségekkel, lehet tört.-i magva. – 2. A 4Mak didaktikus mű, amely Az ész uralmáról címen is ismeretes. A jámborságtól vezetett észnek az ösztönök fölötti hatalmát állítja az olvasók elé beszéd formájában (diatribe). A szerző föltétlen híve a törv.-nek, és kitűnően ért hozzá, hogy a hellenista nyelvet és filozófiát a saját céljai szolgálatába állítsa. Mondanivalóját bibliai példákkal szemlélteti; elsősorban a 2Mak-t használja forrásul (Oniász rettenthetetlensége, Eleazár és a 7 névtelen testvér vértanúsága). A mű a keresztény időszámítás elején, inkább Alexandriában, mint Antióchiában keletkezhetett. Sokáig (helytelenül) Josephus Flaviusnak tulajdonították és keresztény körökben is igen népszerű volt; a LXX-nak és Josephus Flaviusnak több kézirata tartalmazza; így maradt ránk.
