manna
manna: az ÓSz-ben az a titokzatos eledel, amellyel Izr. fiai a ® pusztai vándorlás idején táplálkoztak (Kiv 16,4–35; MTörv 8,3.16; Neh 9,20; Zsolt 78,24), míg Kánaánba nem értek és annak termékeit nem ehették (Józs 5,12), de előfordult, hogy kevésbe vették (Szám 11,6; vö. 21,5). Amikor az éhező nép zúgolódott (Kiv 16,1–3), Jahve megígérte, hogy kenyeret hullat az égből (16,4), ez a magyarázata az égi kenyér (Zsolt 78,24; 105,40), valamint az erősek (= az angyalok) kenyere (Zsolt 78,25), ill. az angyalok eledele (Bölcs 16,20) kifejezésnek. Az irodalmi szempontból sok nehézséget okozó Kiv 16,4–35 leírja: miként váltotta be Jahve az ígéretét és hogyan rendelkezett a ~val kapcsolatban. Izr. fiai reggel találták a ~t a pusztában. A 16,4–35 szerint „valami finom szemcsés dolog” volt, mint a dér a földön (16,14), fehér, mint a ® koriándermag (16,31), íze pedig a mézeskalácsra (16,31) hasonlított. Szám 11,7: a ~ „olyan volt, mint a koriánder magja, szemre meg mint a ® bdellium gyantája”. Minthogy a leírásban szembeötlően sok a hapax legomenon, csak azt lehet megállapítani, hogy a ~ fehér, áttetsző és édes volt. Egy későbbi leírását a Bölcs 16,19–29 tartalmazza. A Szám 11,8: kézimalmon őrölték meg v. összetörték mozsárban, fazékban megfőzték és cipót sütöttek belőle; vö. Kiv 16,23. Egy korsó ~t „az Úr elé” (= a szövetség ládája elé) kellett tenni, azaz meg kellett őrizni a jövő nemzedékek számára (16,33 kk.; Zsid 9,4: a ládában aranyvödörben őrizték; vö. Kiv 16,33: LXX). A természeti föltételeket szem előtt tartva némely magyarázók az egész D-i pusztában elterjedt, és a szomszédos népek által is jól ismert, még ma is előforduló jelenségre gondolnak, amelyre a helybeliek a mann szóval utalnak: ha a ~ tamariszkusz (tamarix mannifera) levelét a pajzstetű megszúrja, földre hulló gyantáját a 16 leírása szerint még napjainkban is összegyűjtik, eledelül (M. Noth). Természettudományos szempontból 1927: F. S. Bodenheimer és O. Theodor vizsgálta, és a jahvista beszámolót a tamariszkuszra, a papi leírást pedig a Marokkóban ismert ún. ~ gyümölcsre vezette vissza. – A 16,15 tartalmazta héb. elnevezést, amely föltehetően az arab mann szóval függ össze, Izr. fiainak kérdésével magyarázzák: man hu ’mi az?’ v. ’ez man?’. – A rabbinista irodalomban kialakult az az elképzelés, hogy a ~ az üdvösség idejének a tápláléka (® eledel). Ennek felel meg a Jel 2,17: „A győztesnek rejtett mannát adok.” A 2,17-et és a már említett Zsid 9,4-et nem tekintve az ÚSz-ben csak Jn 6,22–51 tartalmazza a ~ (= az élet kenyere) kifejezést. A zsidók Mózesre hivatkoznak, aki megmentőjük volt: ~t adott nekik a pusztában, és hasonló csodát kívánnak Jézustól is, akkor majd elismerik Megváltónak. Jézus azt feleli nekik, hogy az üdvösség idejének nem a ~ lesz az eledele, amint vélik, hanem az a kenyér, amelyet ő ad majd nekik. Akik a ~t ették a pusztában, azok meghaltak; ez az eledel csak látszatra volt égi. Hanem aki abból a kenyérből eszik, amely valóban a mennyből szállott alá, az nem hal meg. Jézus maga ez a mennyből alászállott kenyér. Mindazáltal: Jn-ban az Eucharisztia gondolata még nem domborodik ki. Ugyanakkor Pál ap. (1Kor 10,1–22) az áldozati húsról és az Eucharisztiáról szólva: a lelki ételt, amelyet az ősök a pusztában ettek, az eucharisztikus lakoma előképeként (típus) állítja elénk.
