Megiddó

Teljes szövegű keresés

Megiddó: kánaáni erőd Jiszreel Ny-i kapujánál, amely már az egyiptomi szövegekből és az amarnai levelekből is kimutatható. D-en Tanachhal és K-en Bet-Seánnal az egész síkságot ellenőrzése alatt tarthatta, az Egyiptomból Szíriába/Palesztinába és Babilóniába vezető nagy kereskedelmi utat is beleértve. Így érthető, hogy már nagyon korán szerepet játszott Egyiptom tört.-ében. III. Tuthmószisz Kr. e. 1468 k. elfoglalta; erről a beszámoló a karnaki templom falain látható. A honfoglaláskor Izr. fiainak, ahogy Jiszreel síkságának többi erődjét, ~t sem sikerült bevenniük (Józs 17,11–13; Bír 1,27); csak Dávid uralma alatt kerülhetett a kezükre (Józs 17,12). Salamon az általa létrehozott 12 kerület egyikének fővárosává építette ki (1Kir 4,12; 9,15). Sisák fáraó az általa meghódított városok közé sorolta, de sokáig nem tarthatott ~ fölötti uralma, mert Achaszja alatt Izr.-hez tartozott (2Kir 9,27). Kr. e. 733: az asszírok elfoglalták, és az egyik asszír tartomány fővárosa lett. Abból, hogy Júda királya, Jozija ~ előtt lelte halálát, miután a fáraó (Nechó) Jiszreel síkságán legyőzte, arra lehet következtetni, hogy ~ átmenetileg Júdeához tartozott. A perzsa és a hellén időből nem említik a források; a róm.-ak ~ közvetlen közelében telepedtek le, és Legiónak nevezték az új települést; ez őrződött meg az arab el-Leddzsun névben. 1903–05: G. Schumacher ma már elavult módszerekkel folytatott itt ásatásokat; 1925-től C. Fisher, P. Guy és G. Loud vezetésével folytak a régészeti föltárások. A régészek 20 réteget különböztetnek meg. A folyamatos fejlődést mutató 20–19. réteg az ún. kőrézkorból (kalkolitikum) való; a város alapítása tehát a Kr. e. 4. évezred első felére tehető. A 18–16. réteg korai bronzkori, a föltárt szabad áldozóhely a 16. rétegből származik. A 15–9. réteg a középső bronzkor maradványa; a 9. réteg korának III. Tuthmószisz hadjárata vetett véget. A 8–6. réteg az egyiptomi korszak, kb. Kr. e. 1150-ig (V. Ramszesz szobra). Az 5. réteg meglehetősen kusza új városképet mutat, nagyobb épületnek nincs nyoma, az építőanyag gyenge minőségű, a kerámia idegenszerű (sötétvörös, ún. filiszteus kerámia); ez a réteg a filiszteus, ill. a korai izr. korszakból maradt fönn. A 4. rétegben (Y. Yadin szerint az 5. rétegben), amelynek kezdetét kb. Kr. e. 1000-re teszik, meg lehet a dávidi (4b) és a salamoni (4a) kort különböztetni. Az első (4b) új városképet mutat (erőd nyomai kerültek felszínre); a második (4a) katonai jellegű. Salamon körfalat épített, ezenkívül egy hármas kapuépítmény is felszínre került; az óriási istállókkal (vö. 1Kir 9,15; Yadin szerint későbbi időből, vsz. Acháb korából valók) Salamon ~t harci szekerei állomáshelyévé alakította át; a régi vízvezetéket is helyreállította egy alagutat építve, amely a városfalon kívül, DK-re eső forrástól elvezetett a városfalon belülre, a faltól kb. 40 m-re. Ez a város kb. a Kr. e. 9. sz.-ig állt fönn. Annak nyomait, hogy Sisák földúlta, nem találták, de Sisáknak egy sztéléje felszínre került. A 3. réteg a közben elpusztult város újraéledését tükrözi. Ez a föllendülés talán Izr. királya, II. Jerobeám uralmának idejére eshetett. A 2. réteg kora (Kr. e. 600 k.) a település egy részleges pusztulásával zárulhatott le (Jozija?). – 1960–66: Y. Yadin ellenőrző ásatást végzett, s kimutatta, hogy az istállók Acháb idejéből valók, alattuk pedig föltárta egy salamoni palota maradványait. Lásd a IX. színes képet. ® Harmagedón.

IX. Faragatlan kövekből rakott kánaáni oltár Megiddóban a korai bronzkorból. 1,25 m magas, átmérője 7 m

126. Megiddó városkapuja, az ún. „Harapófogó-kapu“ Salamon korából

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem