Mikeás könyve
Mikeás könyve: Mik: protokanonikus ósz-i prófétai könyv, a 6. a ® kispróféták sorában. – I. Keletkezése. Mindenekelőtt az szembeöltő, hogy e kv.-ben váltakoznak a romlásról és az üdvösségről szóló beszédek. Ennek megfelelően szerkezete különös ismétlődést mutat: 2-szer követi ugyanazon séma egymást. Felvetődik a kérdés: vajon miért így van az anyag elrendezve. Hogy az 1. séma Júdára és Jeruzsálemre vonatkozik, a 2. pedig Izr.-re és Szamariára, elegendő magyarázatul szolgálna, ha a Mik 1,5–8, amely az első részhez tartozik, nem Szamaria ellen szóló, önálló jövendölés volna, s ha a 2. részben, ahol a 6,1–16 ugyan Szamariára vonatkozik, a 7,1–20 mégis inkább Júdára utal, v. legalábbis annyira általános, hogy nem kell szükségszerűen Szamariára vonatkoztatni. Ezenkívül: 4,1–5 és Iz 2,2–4 azonos egymással, anélkül, hogy pontosan meg lehetne határozni, milyen függőségi viszonyban vannak egymással. Némelyek ezt azzal magyarázzák, hogy egy 3. névtelen szerzőtől vette át külön-külön a 2 próf., és ezt a nézetet egyre többen magukévá teszik (A. Weiser is). Annyi mindenesetre kétségtelen, hogy szerkesztő munkájával állunk szemben. Ha az üdvösségre vonatkozó jövendölést (Mik 4,1–5,8 és 7,7–20) elfogadjuk, jogosan eredetinek és nem későbbi betoldásnak tekintjük, amely a próf. fenyegető jövendöléseinek enyhítésére került bele a szövegbe (így O. Eissfeldt, E. Robinson és mások), akkor azt kell feltételeznünk, hogy egy szerkesztő 2 (Robinson szerint 3) gyűjteményt magasabb egységbe foglalt, és esetleg még ki is egészített másodlagos részekkel. Ilyen fogság utáni időből való résznek tekinthető elsősorban 2,12 kk., továbbá a 4. és a 6. f. zöme, mert feltételezik a ® diaszpórát, Jeruzsálem pusztulását és a királyság megszűnését. Ugyanakkor jogosan védik e helyek hitelességét, mivel Iz és Mik eszkatologikus anyaga egybevág és szétszóródásra (Kr. e. 721) enged következtetni. – II. Tartalma. ~ 4 részre oszlik: 1. Jahve megjelenik a világ bírájaként (1,2–4), hogy amint Szamariát megbüntette (1,5–8), Jeruzsálemet is próbára tegye a DNy-ról érkező és útjában minden helységet elözönlő ellenség által (1,9–16: Szanhérib?), mégpedig büntetésül a sok eltévelyedés miatt (2,1–5+6–116–11). Itt egy rövid s nyilvánvalóan a 2. részhez tartozó jövendölés (2,12 kk.) után a próf. visszatér a társadalmi állapotokra (3,1–4), az ezekben vétkes hamis próf.-kra (3,5–8) és a nép vezetőinek vétkeire (3,9–12). A 3,12 tartalmazta mondást Jer-ben idézik (26,17–19). – 2. Júdának szóló ígéretek: a Templom hegye magas lesz (4,1–5 = Iz 2,2–4), a szétszóródott népet egybegyűjtik (4,6 kk.+8–14), Betlehemből (= Efrata) származik Izr. jövendő királya (5,1–5), aki legyőzi a népeket (5,6–8). Ez a rész egy Júda elleni fenyegető jövendöléssel zárul, de egyszersmind a népek ellen is szól, így feltehető, hogy ezt a töredéket üdvösségről szóló értelemben átdolgozták (5,9–14). – 3. Panasz Izr. ellen, amely egy bevezető részből és a próf. intéseiből áll (6,1–8), továbbá Szamaria fenyegetéséből az ottani állapotok miatt (6,9–16), végül a próf. személyes panaszából ezek miatt az állapotok miatt (7,1–6). – 4. Sionnak szóló ígéretek egy siralom (7,7–10), egy jövendölés (7,11–13) és 2 ima formájában (7,14–17+18–20). – III. Teológiája. ~nek a teol. nem erős oldala. A monoteizmus magától értetődő számára, de nem fejleszti tovább. Csupán Jahve tulajdonságait emeli ki; ezek szolgálnak alapul beszédeihez: szt. haragja és nagy irgalma. Mikeás próf. inkább etikus, aki a vallás értékét abban látja, hogy mind az egyén, mind a közösség számára biztosítja a társadalmi igazságosságot. Eszkatologikus gondolatai az 5,1: csúcsosodnak ki, amely egyike az ÓSz legkonkrétabb jövendöléseinek.
