Mózes
Mózes: I. Az ÓSz-ben. – 1. ~ héb. nevét (moseh) az egyik levita nemzetség neve is megőrizte (Szám 26,58: musiták). Eredete tisztázatlan. Philo és Josephus Flavius idejében a koptból származtatták (mo ’víz’ és useh ’megmenteni’); ez a magyarázat egybevág azzal a népetimológiával, amelyet a Biblia a fáraó lányának ajkára ad (Kiv 2,10: „mivel a vízből húztam ki”; vö. 2Sám 22,17). A modern egyiptológia H. Brugsch óta elveti ezt a magyarázatot, és az egyiptomi msi tőre vezeti vissza, de ennek a nézetnek is vannak ellenzői (T. K. Cheyne, A. H. Gardiner stb.). Még számításba jöhetne a szemitából (a héb.-ben nagyon ritka, az arabban ellenben jól ismert msh tőből) való eredeztetés (’[Isten] kihúzta [a gyermeket] a veszélyből v. az anyaméhből’), de így nem lehetne a hosszú ó-ra magyarázatot találni. Emiatt némelyek az ugariti szövegekből és az arabból kimutatható mvs tőből próbálják levezetni, ennek azonban nem lehet az ugariti szövegekből a pontos jelentését kielemezni. W. F. Albright és M. Noth az egyiptomiból való eredeztetést fogadják el, és arra hivatkoznak, hogy ~ családjában másoknak is volt egyiptomi nevük (pl. Pinchász). C. H. Gordon az ugariti mt ’fiú’ tőre hívja fel a figyelmet arra utalva, hogy vsz., egyiptomi kölcsönszó. – 2. Források. ~ személyéről a Biblia az egyetlen forrásunk. A régészet hozzásegít ugyan a bibliai szövegek jobb megértéséhez, de ~ nevét sem a szíriai–palesztinai feliratok, sem az ékírásos v. hieroglif, sem pedig a hieratikus szövegek nem tartalmazzák. Izr. fiai ekkor még nem játszanak jelentős szerepet a világtört.-ben. A kései gör. források (Eupolemosz, Artapan, Pszeudo-Arisztobulosz, akiktől Josephus Flavius, Philo, Alexandriai Kelemen és Euszebiosz közvetítésével fennmaradtak bizonyos megjegyzések) nemigen tekinthetők egyébnek, mint a bibliai hagyomány továbbfejlesztésének. Csupán Manethón egyiptomi pap (Kr. e. 3. évezred) adatai alapulhatnak kifejezetten egyiptomi forrásokon, akivel Josephus Flavius vitába szállt; de magyarázata kétséges. Hérodotosz (Kr. e. 5. sz.) semmit nem tud ~ről. Diodorus Siculus nagy törv.-hozónak teszi meg, de vsz. izr. hagyományra épít. – A bibliai adatok sem nyújtanak egységes képet, hiszen nagyon is különböző irodalmi műfajokba tartoznak, úgyhogy ~ személyét és tetteit elénk táró elbeszélések nem mentesek bizonyos homályos részletektől. Mindamellett az a kor, amikor ~ tört.-iségét tagadták, már rég elmúlt. A Bibliának a Kiv 2,10-től a Józs 24,5-ig terjedő részében ~ nevével kb. 700-szor találkozunk; a többi tört.-i kv. 51-szer szerepelteti ~t, a próf.-i szövegek azonban csak 5 ízben említik, a Zsolt 8, Dán pedig 2 alkalommal. ~ neve vsz. egyiptomi eredetű, a Jahve nevét illető kinyilatkoztatás színhelye azonban kívül esik Egyiptomon. Volt egy midianita felesége (Kiv 2,11–21) és/v. egy kusita asszonya (Szám 12,1). A Bír 1,16; 4,11 szerint apósa a kenita Hobab (® Mózes apósa). Unokája Dán törzsének lett a papja (18,30). Sírja ismeretlen. A Kiv–Józs felölelte hagyomány szerint Egyiptomban született héb. szülők gyermekeként (® Izrael fiai Egyiptomban); kiszabadította Izr. fiait Egyiptomból, s ő közvetítette a szövetséget Jahve és Izr. fiai között; Izr. fiai elé tárta Jahve törv.-eit és ezeket felírta kőtáblára. A pusztán át Kánaánig vezette Izr. fiait, de maga nem jutott el Kánaánba, az Ígéret földjére (® honfoglalás). Ez a hagyomány szolgált alapul a későbbi zsidóságban ~ről kialakult képhez, amelyet részben az ÚSz is tükröz. Az ÓSz többi kv.-ében ~ Isten szolgája (2Kir 21,8; Zsolt 105,26; Mal 3,22), Isten választotta (Zsolt 106,23), pap (99,6), törvényhozó (Bár 2,28), próféta (Oz 12,13; Bölcs 11,1), Isten embere (1Krón 23,14; Zsolt 90,1). A próf.-k, akik említik (Ezekiel egyáltalán nem említi!) ~ korára tekintenek vissza, nem magára ~re. Valláserkölcsi kívánalmaiknak sohasem ~ az alapja, hanem mindig Jahve. Úgy látszik, a Kiv–Józs felölelte hagyomány nem hatott különösebben ~ról alkotott képükre, esetleg nem is vették tekintetbe. ~ dicséretének és egy ~-legendának első nyomaival – néhány helyet nem tekintve, mint Kiv 2; 34,29 kk. – a héb. ÓSz-en kívül találkozunk a Sir 45,1–6 tartalmazta dicsőítő énekben. Az ÓSz a törvényen kívül, amelynek terjedelmét különféleképpen ítélik meg, ~nek még egy éneket (MTörv 32,1–43), egy áldást (33,1–29; ® Mózes áldása), valamint egy zsoltárt is (Zsolt 90) tulajdonít. Két apokrif irat is fűződik ~ nevéhez. – 3. A Bibliának ~ életére és tetteire vonatkozó adatai a következőképpen magyarázhatók és illeszthetők be az időrendbe: a) ~ Egyiptomban. Lévi törzséből született, anyja neve Jochebed. – Hogy szemiták éltek Egyiptomban, azt bőséges adatok tanúsítják; ® Egyiptom, ® héberek. Rendszerint hadifoglyok, így ők a prv, vagyis azok, akiket II. Amenóphisznak és utódainak csapatai Kánaánban találtak, Egyiptomba hurcoltak, és ott nehéz bánya- és építőmunkára fogtak. A szemiták Egyiptomban fontos tisztségek viselőiként és katonai személyiségekként is megjelennek. ~ ifjúsága korát illetően, amelyet népszerű formában a Kiv 2,1–10 ismertet, talán a legérdekesebb dokumentum az a levél, amelyet egy előkelő hölgy írt, aki feltehetően Mi-ur háreméhez tartozott; ebben ázsiaiakról olvashatunk, akiknek egyiptomi nevelését a levél írójára bízták. ~t egyiptomi írnoknak szánták, és a fáraó udvarában működő írnokiskolában képezték ki (vö. ApCsel 7,22), hogy majd a fáraónak segíthessen a szemitákkal és a kánaániakkal kapcsolatos ügyintézésben. Horemheb fáraó, akinek uralma idejére ~ ifjúkora eshetett, különösen érdeklődött a szemiták iránt. Ez az írnokká képzés szolgálhat leginkább magyarázatul ~nek az udvarhoz fűződő kapcsolatára, amely a Kiv-ből kiviláglik; ugyanígy azokra az érintkező pontokra is, amelyek a ~i törv.-ek és Horemheb ediktumai közt felfedezhetők. – b) ~ és Midián. A Biblia kiemeli, hogy az egyiptomi nevelés nem szakította el ~t övéitől: saját anyja szoptatta (Kiv 2,9), és nővére is hatott rá vallási szempontból, még élete későbbi folyamán is (Szám 12). Így ~ megismerkedhetett a pátriárkák vallási szokásaival, Ábrahám, Izsák és Jákob Istenével. Fordulópontot jelentett ~ életében a midianitákhoz való menekülése (Kiv 2,11–15), amely bizonyos értelemben párhuzamot mutat Szinuhe menekülésével, aki egészen Szíriáig eljutott és ott elvette egy sah lányát, aki felkarolta. Úgy látszik, mintha ~ egy ideig Kánaán D-i részén tartózkodott volna és itt befogadta volna a ® midianiták egyik törzse, ahonnan feleséget vett magának. Feltehetően Kusé volt ez a törzs (Szám 12,1; vö. Hab 3,7), amely az egyiptomi szövegekből is kimutatható. A Biblia ~nek ® Midiánban való tartózkodásával kapcsolja össze Istennel való találkozását és ® Jahve nevének kinyilatkoztatását. A midianita környezetnek valóban elő kellett segítenie vallási életének kibontakozását, amely a fáraó udvarában háttérbe szorult. A midianiták a Biblia bizonyos szövegeiben azok, akik más helyeken az izmaeliták (vö. Ter 37,27 kk. és 37,36); nomádok, akik Kánaán földjének szélein éltek, K-re (Szám 31; Bír 6–9) és D-re (Ter 25,12–18). A 25,2 kapcsolatba hozza őket Ábrahámmal. Itt tehát ~ újra találkozott a pátriárkáknak egyiptomi hatástól mentes, érintetlen, szt. hagyományaival. A midianita Cippora metélte körül ~ fiát (Kiv 4,24–26); a 18,10–11 alapján az is feltehető, hogy a midianiták istenségüket Jau v. Jahve néven tisztelték, mint ~ és a látnok Bileám családja (Szám 22–24). Mindenesetre ~ nemigen tett a maga Istene és a midianitáké között különbséget, s Izr. vénei részt vettek a Jetró bemutatta áldozaton (Kiv 18,12). ~ Jetró vallásos szellemben fogant tanácsait is követte (18,13–24), s végül meghívta midianita rokonát, Hobabot (Bír 4,11), hogy menjen vele Kánaánba (Szám 10,29–32). Mindebből nem szabad arra következtetni, hogy a ~i vallás egyszerűen a midianitáktól eredeztethető. Ellenkezőleg: sajátosan izr. vallás, a pátriárkáknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak személyes Istenével, de talán IV. Amenóphisz írástudóinak a monoteizmussal érintkező szellemi világa is rányomta intellektuális szempontból a bélyegét. ~ vallási életében fordulópontnak mutatja be a bibliai hagyomány Istennel való találkozását a szt. hegyen (Kiv 3). Midiánt ~ nem hagyta el minden ellenkezés nélkül (4,10–18). – c) ~ és a ® kivonulás Egyiptomból. A Biblia említi a fáraónak és azoknak halálát, akik ~ „életére törtek” (2,23; 4,19). Kézenfekvő, hogy a trónváltozás a hivatalnoki karban is változást hozott, s lehetséges az is, hogy a visszatérésnek és az udvarban megjelenésnek lehetőségét ~ annak köszönhette, hogy egyik volt tanulótársa az udvarban magas hivatalba került. Az új fáraót napjainkban szívesen azonosítják II. Ramszesszel (® Egyiptom). Elődje, I. Szeti a hettiták ellen megerősítette a deltát és a Palesztinába vezető út mentén épített egy sor erődöt. Kánaánban harcolnia kellett a szemiták ellen, ezért a delta szélén élő héb. törzsekkel szemben is bizalmatlan volt, ugyanakkor mint erődöket építő munkaerőket szívesen látta őket (vö. 1,11). Ez amellett szól, hogy benne lássuk az elnyomó fáraót, tehát ~ az ő utóda, II. Ramszesz uralma alatt térhetett vissza az udvarba. ~ először vallási szinten mozog: arra kér engedélyt, hogy népével kimehessen 3 napi járásnyira a pusztába áldozatot bemutatni, amely áldozatban a nomádok tavaszi áldozatára ismerhetünk (® húsvét). Az egyiptomi hatalom vonakodása teljesen érthető, ha ~ lépése egybeesett a kánaániak lázadásával II. Ramszesz uralmának 7. évében. A lázadók egészen Palesztina D-i részéig előrenyomultak, így nem látszott okosnak az egyiptomiak szemében a héb.-eket a közelükbe engedni, különösen, mivel ők is közel álltak a forrongáshoz mind vallási, mind nemzeti szempontból. A tavaszi ünnepnek nem a puszta lehetett a színhelye, de a körülmények, amelyek közt történhetett, és amelyek közt Izr. fiai kézzelfoghatóan megtapasztalták Isten oltalmát, mégis az Egyiptomból való szabadulás emléknapjává avatták. Az eseményeknek és körülményeknek ez az Isten különös gondoskodásaként értelmezett egybeesése lehetővé tette ~nek, hogy a héb. törzseket elvezesse az általa már ismert midianita területek közelébe. – d) ~ és a ® pusztai vándorlás. A Kiv és a Szám több olyan részletről tudósít, amelyekre érdemes felfigyelnünk. ~ sehol nem szerepel hadvezérként. Ha általa nem ismert területeken kell is a népet vezetnie, a midianiták felé tart velük, v. Áronra és Hurra bízza a csata irányítását, maga imádkozik (Kiv 17,8–16). Tehát közbenjáró és csodatevő (15,22 kk.). A liturgiát azonban nem ő végzi, az áldozatbemutatást átengedi Jetrónak (18,12) v. az erre kiválasztott fiatalokra bízza (24,5). ~ főleg az, aki különlegesen közeli viszonyban él Istennel (24,9–18; 33,18–34,9). Jövendölések, törv.-ek és előírások formájában előtte nyilatkozik meg az isteni akarat; ezt közvetíti a népnek, olykor táblára is felírva, ami igen messzi múltra utal, hisz Izr.-ben tekercsre írták a törv.-t. A még éretlen és fel nem nőtt nép lázong (Szám 11,4). A szembehelyezkedés egyszer politikai színezetet ölt (16: a Ruben törzséből való Dátánnak és Abirámnak a lázadása), máskor vallási jellegű (ugyanitt: Korach). – A pusztai állomások közül a Sínait és Kádest érdemes kiemelni a hagyományból. A Sínai olyan szt. hegy, ahova zarándokolni járnak. A Pentateuchus hagyományában Izr. fiai csak rövid időt töltenek itt. A helynek Jahve jelenléte adja meg jelentőségét, aki a szemiták viharistene módján nyilatkozik meg (Kiv 19), továbbá Jetró áldozata (18,2), valamint Isten látása és a szt. lakoma, amelyre ~t és a véneket méltatta Isten (24,9–11). A legfontosabb és legsajátosabb mozzanat mégis az, hogy Isten e helyen törv.-t adott: ® Tízparancsolatot (20,2–17), kultikus törv.-t (34), a papi iratok rituális előírásait. E vonatkozásban minden hagyomány összhangban van egymással. Míg a Sínai-hegyen (a MTörv-ben és az elohista írásokban Hóreb) való tartózkodás rendkívüli jellegű, a kádesi hosszú ideig tartó. Magát a helyet (Rowlands, Trumbull, Musil, Lagrange stb. óta) Edom határától Ny-ra Dzsebel Makrával azonosítják. Izr. fiai Kádes-Barneának nevezik, más ® Kádesektől való megkülönböztetésül, és a név (’Nea fia’) arám csengésű; a Neah névvel Manassze (Szám 26,33: Noa változatban) és Zebulun törzsén belül is találkozunk. A kádesi tartózkodás közelebbi értelmét illetően megoszlanak a vélemények. M. Noth csökkenteni kívánja jelentőségét, E. Meyer viszont azon a nézeten van, hogy ~ alakja elválaszthatatlanul összefonódik Kádessel, R. Kittel pedig vallási központnak tekinti Kádest, ahol a törzsek egybegyűltek. Az En mispat név, amelyet az izr. hagyomány a helynek adott (Ter 14,7: Ítélet-forrás), bíráskodás színhelyeként utal rá. A Kaderát és Kuseme bővizű forrásainál táborozva minden bizonnyal sok vita támadt a családok és törzsek között, s ezekben ~nek döntenie kellett; ~ a szt. forrásnál letelepedve fogadta a pereskedőket. Levita családja látta el a liturgikus teendőket. Így magyarázható, hogy fontos szövegek, amelyek a leviták tekintélyét tanúsítják (Korach lázadása, Áron botja), a papok és leviták teendőit és javadalmazását meghatározzák (Szám 18), ide kötődnek. – Legfontosabb kádesi eseményként azt emeli ki a Biblia, hogy Izr. fiai megkíséreltek D felől benyomulni Kánaánba, ill., hogy nézeteltérés támadt Izr. fiai között, mivel némelyek Kálebbel és Józsuéval az élükön vállalták volna a kísérlet kockázatát, mások ellenben nem. ~ végül a vonakodók mellé állt, ez lehetett az a titkos bűne, amelyre a 20,12; MTörv 1,37; Zsolt 106,32 utal. Vsz. azoknak a törzseknek a hagyományával állunk itt szemben, amelyek Horma bevétele után (Szám 21,1 kk.; Bír 1,17) vereséget szenvedtek (Szám 14,45), de végül Kálebbel Támáron át (Bír 1,16; Szám 21,1: Atarim felől) Hebronig jutottak; Júda törzsével ® Hur nemzetsége is együtt volt. Bármint járt is el ~, folytatnia kellett Józsuéval és József törzsével a kivonulást. Az edomiták magatartását illetően 2 egymástól eltérő hagyomány őrződött meg. Az egyik szerint ellenségesek voltak ~sel szemben, s nem engedték meg Izr. fiainak az átvonulást földjükön (20,14–21; vö. MTörv 2,8), a másik szerint beleegyeztek az átvonulásba (2,29; vö. 23,8). Az ellenséges hagyomány Izr. D felől benyomuló fiaié lehetett, hiszen a keniták-midianiták is szenvedtek az edomitáktól és királyuktól, Beortól (Szám 24,22). A másik hagyomány azokra a törzsekre vezethető vissza, amelyek ~sel feltehetően átvonultak Edomon, így értek a Jordánon túlra. Amint N. Glueck kutatásai és R. de Vaux munkái bizonyítják, a héb. törzsek megérkezése és ennek következtében Szichon és Og birodalmának elpusztulása a Kr. e. 13. sz. első felére tehető. De ~ ebben már nem játszott jelentős szerepet. Halála előtt, amelynek helyéül a hagyomány ® Nebót jelöli meg (MTörv 32,49), ~ még mintha szervezte volna a törzseket. Fellépett a moábiták kultusza ellen, amelynek Izr. fiai behódoltak (Szám 25), és Ruben, valamint Gád törzsének, amelynek nyájai leginkább elszaporodtak, legelőket jelölt ki. Ez alkalommal hagyhatta rá a népre a jogszokások egy gyűjteményét; ezt a ® Szövetség könyvével azonosíthatjuk, amelyet egy későbbi hagyomány elmozdított eredeti helyéről és a MTörv-vel helyettesített. – e) ~ művét és Izr. vallási és szellemi életére tett hatását illetően ® Pentateuchus. – II. A zsidóság számára ~ az ósz-i üdvösségtört. legfontosabb alakja; személye köré sok legenda fonódott. A hellenista zsidóság körében keletkezett egy regény (Kr. e. 1. sz.), amelyben ~ az emberiség tanítója, rendkívüli tehetség, a jámborság példaképe, akinek halála megdicsőülés (apoteózis). E regényben, amely minden bizonnyal egy Egyiptomban keletkezett antiszemita ~-legenda ellenpólusául íródott, olyan ~ született, aki messze eltér a bibliai ~ alakjától. A palesztinai zsidóságban szintén megdicsőül ~, de nem hősként, mint a hellenisták ~e, hanem a kinyilatkoztatás közvetítőjeként, Izr. par excellence tanítójaként. Itt ~ alakja közelebb áll a bibliai ~hez, de több üdvösségtört.-i fogalom kapcsolódik hozzá, nem annyira az apokrif írásokban, mint inkább a jövőre vonatkozó népies elképzelésekben. Átmegy az eszkatológiába és feltehetően a Messiás előképévé lesz (18,15.18); a Messiás a 2. Mózes, az Egyiptomból való kivonulás pedig a megváltás előképe (vö. ApCsel 21,38); ennek a 2. ~nek is kell majd szenvednie. – III. Az ÚSz-ben ~ elsősorban Isten küldötte és szolgája, Izr. törv.-hozója, ill a törv. közvetítője, amelyet a Sinai-hegyen az angyalok kezéből vett át. Ezért lehet ~ törvénye egyszerűen ~. Ugyanakkor próf. is, mégpedig az a próf., aki Krisztust megjövendölte. Új vonással egészíti ki arcát a 7,23–29 (a hit meg nem értett tanúja) és a Zsid 11,23–29 (a hit példaképe). Az ÚSz-re is hatottak a ~re vonatkozó későbbi palesztinai, nem hellenista elképzelések (ApCsel 3,22 kk.; 7,38; Gal 3,19; 2Tim 3,8; Júd 9). Ugyanakkor egészen új és a zsidóságban ismeretlen Jézusnak ~t illető kritikája. Ezen túlmenően megállapítható egy egyértelmű tipológia: ~ Jézus előképe, aki a Zsid szerint messze felülmúlja őt. Jn-ban (1,17; 6,32) pedig világosan kirajzolódik a kettő közötti különbség. J. Jeremias jogosan jegyzi meg: „Mózes és Krisztus az ó, ill. az új szövetség Isten küldötte követei. A nép szembenállása összeköti, a törvény és az evangélium szembeállítja őket egymással”. – IV. A ~nek tulajdonított apokrif írások – a) ~ apokalipszise: a Kr. u. 1. sz.-ban héb. v. arám nyelven keletkezett, de csak gör. és örmény fordításban ismert zsidó írás, amely az ősszülőkről, Ádámról és Éváról, Szetről és Kainról szól. Sok hasonlóságot mutat a szintén apokrif Ádám és Éva élete c. írással. – b) ~ mennybevitele: a Kr. u. 1. sz.-ban feltehetően héb. v. arám nyelven írt zsidó írás, amely csak töredékesen maradt fenn (az eleje és a vége hiányzik) lat. fordításban; ebben állítólagos mennybevitele előtt ~ felvázolja Józsue előtt Izr. jövőjét egészen Heródes király haláláig; a mű ~ vigasztaló szózatával zárul. (Lásd még a VII. színes képet.)
VII. Az „Ég kapuja“ a Dzsebel-Musza csúcsán. Kb. 3000 lépcső vezet fel hozzá
