népszámlálás

Teljes szövegű keresés

népszámlálás, összeírás, számbavétel: 1. Az ÓSz-ben több helyen is találkozunk ~sal; szerepük, jelentőségük nem mindenütt ugyanaz. 2Sám 24 szerint a Dávid elrendelte ~ annak bizonysága, hogy Dávid nem állta ki a próbát (vö. 1Krón 21,1–5). Joáb, aki itt a nép lelkiismeretét képviseli, úgy ítéli meg Dávid tettét mint vétket, amely romlást hoz a népre (21,3). S valóban, Isten pestissel sújtotta miatta a népet; a király is bűnösnek érezte magát, még mielőtt Isten ítélete lesújtott volna (21,10). Izr. fiai ui. úgy gondolták, hogy az embernek nem szabad Isten áldását (= gyermekáldás) megszámolni, és egy általános számbavétellel a régi szt. ® háborúk szellemét megsérteni (a győzelmet Jahve adja!). Ugyanezt a gondolkodásmódot tükrözi a Kiv 30,11 kk. is (váltságdíj a csapás elhárítására); Mariban is jóvá kellett valamivel tenni a ~t. A Szám szerint Mózes Jahve parancsára 2-szer is tartott ~t; először a pusztába kivonulás előtt, Lévi törzse kivételével a fegyverforgatásra alkalmas férfiakat vette számba (1,17–2,34); másodízben az Ígéret földjére való bevonulás előtt (26,1–56), a törzsek egymás közti viszonyának meghatározása (a hagyomány nem egységes) és az Ígéret földjének felosztása érdekében tartott ~t. A megadott számok, amelyek az ókori gör., ill. róm. tört.-írók túlzásaira emlékeztetnek, vsz. Júda szerepének kiemelését voltak hivatva szolgálni, Efraim és Ruben rovására. Az 1,47; 2,33 szerint Lévi törzsének saját feladatai voltak (1,48 kk.; 3–4; 26,57 kk.), ezért nem volt szabad a többi törzzsel együtt számba venni: ez a törzs képviselte a nép Istentől kiválasztott részét, amely Istent szolgálva fenntartotta a közösség életét. – Ezd 2,2–69 és Neh 7,7–66 (vö. 3Ezd 5,7 kk.) itt a fogságból hazatértek számbavételének – ezúttal megbízható – eredményét közli a Krónikás; erre támaszkodva szervezte meg Nehemiás Jeruzsálem újrabenépesítését (Neh 11,1 kk.). Az ókori K-en más népek is ismerték a ~t, de rendszerint csak a férfiakat vették számba; a nők számbavételére az első adat Mariból való. – 2. Az ÚSz-ben Augustus császár az egész földkerekség (= róm. birodalom) összeírását elrendelte, de ezt nem hajtották mindenütt egyszerre végre. Lk említi ezt a ~t, hogy Jézus születését tört.-i keretbe állítsa (2,1–3). Szerinte ezt az első ~t akkor bonyolították le, amikor Cirinusz (Quirinus v. Quirinius) kormányozta Szíriát. Ezzel szemben némelyek arra hivatkoznak, hogy: a) Augustus császár nem adott ki általános dekrétumot a ~ról; b) Heródes uralma alatt, mivel rex socius volt, nem lehetett Palesztinában ilyen ~t megtartani; c) semmiképp sem tarthattak ~t a leírt módon (a születési hely, nem a lakóhely szerint!); d) csak Kr. u. 6-ban volt ~, amikor Cirinusz Szíria helytartója (legátusa) volt (vö. ZsidTört 18,1.1; ApCsel 5,37), de Lk mintha egy Kr. e. 6 k. tartott ~ra utalna. Ezeket a nehézségeket a következő válaszok megoldják: a) tört.-ileg elfogadható, hogy Augustus császár idejében volt egy általános ~, amely Kr. e. 12 k. kezdődött és Kr. u. 8-ban v. 7-ben ért véget. – b) Egy kegyvesztett rex socius önállóságát nem szabad túlbecsülni: ami jogilag nem is volt lehetséges, azért az a gyakorlatban megtörténhetett. Josephus Flavius Kr. u. 6-ra teszi az 1. ~t (ez lehetséges is!), de ez azzal függhet össze, hogy az ő szemében az előző, vagyis a zsidó szokás szerint a Heródes uralma alatt lebonyolított ~ (ezt egyébként Lk nem is mondja!) politikailag alárendelt szerepű volt, hiszen a 2. ~sal ellentétben nem adott okot nyugtalanságra. – c) Róma politikai okokból rendszerint tiszteletben tartotta a leigázott népek szokásait. Biztosan tudjuk, hogy Egyiptomban a polgároknak (az asszonyoknak férjükkel) a születésük helyén kellett jelentkezniük. – d) Cirinuszról az kétségtelen, hogy Kr. u. 6-tól volt Szíriában helytartó (legátus), és a Kr. u. 6. v. 7. évben tartott ~t; azt, hogy már előbb is helytartó (legátus) lett volna, a profán forrásokból nem lehet kimutatni. Viszont korábban vezetett már hadjáratot a Taurusz-hegységbe a homonádok ellen. Ebből némely szerző arra következtet, hogy ekkor már helytartó (legátus) volt Szíriában (vsz. M. Titius és S. Saturninus között, tehát Kr. e. 12 és 9/8 között, de Josephus Flavius nem tud róla). Más szerzők arra gondolnak, hogy Cirinusz egy más szíriai helytartó (legátus), S. Saturninus mellett kapott megbízást a ~ lebonyolítására.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages