Noé
Noé: A legrégibb bibliai hagyomány (J) őt mondja Szem, Jáfet és – a legkisebbként szerepeltetett – Kám apjának (Ter 9,20–27), így Kain utódai közül valónak tekinti; neki tulajdonítja a szőlőművelést. A későbbi, elsősorban a papi hagyomány a ® vízözön történetének hőseként állítja elénk, aki igaz és hallgatag ember volt (6,9; Ez 14,14.20; Sir 44,17), Szem, Kám és Jáfet apja, a Szet utódai közül való Lámech fia és a bibliai ® ősatyák közül a tizedik. Ha neve héb., akkor ’nyugalom’ jelentésű, bár a Ter 5,29 a ’vigasztal’ értelmű szóval hozza összefüggésbe (lehetséges, hogy ez távoli utalás a szőlőt telepítő ~ra, hiszen a ® bor felvidítja, megvigasztalja a földet sok fáradsággal művelő embert (3,17; 4,12). A vízözön elmúltával a papi hagyomány szerint oltárt épített az Úrnak és égőáldozatot mutatott be (8,20); Isten szövetséget kötött vele, ennek jele a ® szivárvány (9,17; Iz 54,9; Sir 44,18). – Az áldás, amelyet Szemre és Jáfetre, ill. az átok, amelyet Kánaánra mondott (Ter 9,25–27), 3 kategóriába sorolva Palesztina (v. az akkor ismert világ?) népességét, eredetileg nem tartozhatott bele a jelenlegi összefüggésbe, de régebbi lehet a ® népek táblájánál; L. Rost szerint Salamon korából való. 1Pét 3,20-ra nézve ® Krisztus pokolraszállása. Mt 24,37–39; Lk 17,26 kk.; Zsid 11,7; 2Pét 2,5: jól ismert ósz-i adatokat használ fel.
