Omri

Teljes szövegű keresés

Omri: 4 személy neve az ÓSz-ben. Közülük a legjelentősebb Izr. 6. királya (ur. Kr. e. 885–874), a 4. dinasztia megalapítója. Talán nem izr., hanem arab származású volt. Eredetileg az izr. sereg vezére, az Ela halála utáni trónviszály idején lett király. Vsz. 4 éven át küzdött ® Tibni ellen, mielőtt teljhatalmat szerzett magának. Mint III. Szalmanasszár és II. Szárgon felirataiból kiviláglik, amelyek halála után még sokáig ~ földjeként és házaként (vö. Mik 6,16; 2Kir 8,26; 2Krón 22,2) említik Izr.-t, Izr. fiait pedig ~ fiainak mondják, ~ jó uralkodója volt Izr.-nek. Egy ideig a régi fővárosban, ® Tircában uralkodott, később azonban új székhelyet épített magának, stratégiailag és politikailag kitűnő helyen; az új fővárossal, ® Szamariával hosszú időre központot teremtett Izr.-nek, miként Dávid Júdának. Véget vetett a Júda és Izr. közti határvillongásoknak, az arám támadásnak úgy próbálta elejét venni, hogy fiának megszerezte feleségül a tíruszi királynak, Etbaalnak a lányát, Izebelt, és így tartós szövetségre lépett a nagy és erős tengeri és kereskedővárosokkal. A várt eredményt nem érte el, úgyhogy végül több várost is át kellett engednie az arámoknak a Jordántól K-re eső országrészen, és ezek csak Acháb idejében kerültek vissza Izr.-hez. Ugyanakkor sikeres volt a Bibliában nem említett hadjárata Moáb ellen; Mesa feljegyezte feliratában, hogy ~ sok napon át megalázta Moábot, és megszerezte magának Medéba földjét. Vallási téren Jerobeám politikáját folytatta, ezért a bibliai leírás nem sok figyelmet szentel neki, sőt eléggé kedvezőtlen képet ad róla.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages