örökösödési jog
örökösödési jog: I. Az ÓSz-ben. A) A héb. ’örökölni’ ige átfogóbb értelmű, mint a magyar megfelelője; nem csupán örökség címén való birtokbavételt jelent, hanem minden más tulajdonszerzési jogcímet is, a munka kivételével. Így örökli Izr. Kánaán földjét, amely Jahve birtoka (Józs 22,19; 2Krón 20,11); Jahve odaígérte az ősatyáknak (Ter 12,7) és Mózesnek (Kiv 3,8; 32,13), és ezért az egész népé lett (Szám 34,2; ® Józsue). A bizonytalan értelmű Ter 32,8 szerint a pogány népek is örökségképpen kapták földjüket. Kánaán és Izr. népe szintén úgy szerepel (Kiv 15,17; 1Sám 26,19; 2Sám 21,3) mint Jahve öröksége, nem mintha Jahve valaki mástól kapta volna, hanem a maradandó birtoklásra mint megbízható jogcímre való hivatkozásul és a tulajdonról való gondoskodás kiemelésére. Mivel Kánaán és Izr. Jahve öröksége, azért Jahve különleges módon gondot visel rá. Hasonló értelemben kapják Izr. fiai „örökségül” a törv.-t (Zsolt 119,111), a gyermekeket (127,3), sőt magát Jahvét (Szám 18,20; Zsolt 16,5), Lévi fiai a papságot (Józs 18,7), a bűnösök pedig Jahve büntető ítéletét (Jób 20,29). – Izr. törzsei, nemzetségei és családjai öröklik azt a földet, amely a sorsvetéskor nekik jutott (Ter 48,6; Szám 26,52–56 stb.; MTörv 19,14 stb.; Józs 13,1.7; 1Kir 8,36; Jer 3,19; Ez 35,15; az egész elképzelésre nézve összefoglalóan: Neh 9,6–37); ezért Bír 20,6: „Izrael földjének minden vidékére”, vagyis Izr. összes törzsének egész területére. – A nekünk megszokott értelemben öröklik Izr. fiai az apák tulajdonát (pl. Lev 25,46; MTörv 21,16; Bír 11,2; 2Kir 21,3; Péld 13,22), amely egyébként sajátosan izr. értelemben vett örökség is lehet. Ugyanakkor az általunk ismert jelentésben minősül örökségnek pl. Kánaán, a pogányok öröksége (Zsolt 111,6) sajátosan izr. értelemben vett örökséggé válhat. – Izr fiai örökölhetnek pl. megbecsülést v. szégyent (Péld 3,35), továbbá balgaságot (14,18) és hazugságot (Jer 16,19). – B) Az izr. ~ról a Bibliában csak 2 helyen olvashatunk (MTörv 21,15: az ® elsőszülöttek jogai; Szám 27,1–11: a lányok, 36: az asszonyok ~a). A jogi szokások azonban rekonstruálhatók az elbeszélő irodalom és – a pátriárkák korára nézve – más K-i törv.-kv.-ek alapján. Az örökség az apa ingóságaiból és ingatlanaiból állt. Azt, hogy az apa feleségeinek javai is az örökséghez tartoztak-e (ahogy 2Sám 16,21 kk.; 1Kir 2,13–24 alapján többen felteszik), nem lehet biztosan megállapítani. Hogy az ingóságokat miként osztották szét, azt szintén nem tudjuk; a ® tulajdonra vonatkozó ósz-i törv.-ekre való tekintettel a birtok felosztását lehetőleg kerülték. – Az örökösök a fiú gyermekek voltak, mégpedig úgy, hogy az elsőszülöttet 2 rész illette meg (MTörv 21,15–17); a törv. tiltotta az apának, hogy az elsőszülöttség jogát valamelyik fiatalabb fiára átruházza (21,15 kk.), ahogy ez olykor (Ter 48,13–19; 1Kir 1,13) megtörtént. Az ágyasok fiainak az ősidőkben nem voltak ~aik (Ter 21,10; 25,6; Bír 11,2); az apa kielégíthette őket ajándékokkal (Ter 25,6); Babilóniában örökbe is fogadhatta őket (Hammurápi törv.-kv.-e 178. §). Később vsz. ugyanolyan jogaik voltak mint az első feleség fiainak. A lányok csak akkor örököltek, ha fiúk nem voltak (Szám 27,1–11), de ilyenkor csak az apa törzsbelijéhez mehettek férjhez (36), hogy a családi birtok ne kerüljön más törzs kezére. Jób a lányainak is juttatott örökrészt (Jób 42,15); ez érthetővé teszi a zsidó hagyományt, amely szerint később a lányoknak is voltak ~aik. Ha lányok sem voltak, az örökség az apa fivéreire v. az apa legközelebbi rokonaira szállt. A Ter 15,3 kk. és a Péld 17,2 alapján némelyek felteszik, hogy a rabszolgáknak is lehettek ~aik, de a Ter 15,3 nagyon is bizonytalan (® Eliezer), a Péld 17,2 pedig másra vonatkozik. Hogy az özvegy örökölhetett-e, arról sehol nem olvashatunk az ÓSz-ben, de a babilóniai jogszokások (Hammurápi törv.-kv.-e 171 kk. 177. §) alapján feltehető, hogy az örökség egy részét megtarthatta (vö. Rut 4,3.5; Jud 8,7). Visszatérhetett az apai házba (Ter 38,11; Lev 22,13), v. az örökségből tarthatta fenn magát (22,13; Rut 4,5). Az örökséget bizonyos esetekben már az apa életében ki lehetett kérni (Tób 8,21; Sir 33,21 kk.; Luk 15,12). Végrendelkezésről (® testamentum) az ÓSz nem tesz említést; az ÚSz-ben Pál alapján feltehető az ismerete, ill. elterjedtsége (Gal 3,17; Zsid 9,16). – II. Az ÚSz-ben. A gör. kléronomein szó a profán nyelvhasználatban mondhatni mindig szorosabb értelemben véve utal az ~ra, de az ÚSz szerzői sokkal tágabb értelemben használják. Ez nem csupán az ósz-i szóhasználat átvételével függ össze, hanem azzal is, hogy az ÚSz az Isten és az ember kapcsolatát apa-fiúi viszonyként értelmezi. Mivel a fiú az örökös, az öröklés fogalma sajátos vallási színezetet kap, és az embernek Istenhez fűződő kapcsolatára utal. Gal 4,30 (a gyermekek) és itt az ’örököl’ a szó voltaképpeni értelmében szerepel; ugyanígy az ’örökség’: Mt 21,38 (a gonosz szőlőművesekről szóló hasonlat) és Lk 12,13 (a kapzsiságtól való óvakodásra intés), ill. az ’örökös’: Mt 21,38; Gal 4,1. Ugyanakkor az ApCsel 13,19 az ÓSz szóhasználatát követi (Kánaán földje). A Zsid 1,2 viszont sajátosan úsz-i értelemben mondja: maga Krisztus az Isten örököse; egyébként a hívők mint Krisztus társörökösei (pl. Róm 8,17) kifejezésből is következik, hogy Krisztus az örökös. Ez az ~ a keresztényt nem testi leszármazása alapján illeti meg (1Kor 15,50), hanem az ® istengyermekségből következik (Róm 8,17; Gal 3,29; 4,7). Az örökség az ® Isten országa (Mt 21,43), Krisztus országa (Ef 5,5), a romolhatatlanság (1Kor 15,50), az ígéret (Zsid 6,12), a szt.-ekkel közös örökség (ApCsel 20,32), az üdvösség (Zsid 1,14), a dicsőség (Róm 8,17), az áldás (1Pét 3,9), a kegyelem (3,7), az örök élet (Mk 10,17; Lk 10,25; Tit 3,7) és – az ósz-i szóhasználat szerint – a föld (Mt 5,5), a szt. város (Jel 21,7). A keresztény a ® keresztséggel (1Pét 1,3–5) szerez jogot az örökségre; mivel ez az örökség az eszkatologikus javak sorába tartozik (1,5), Isten Lelke, a Szentlélek rá a kezes (Ef 1,13 kk.; Tit 3,6 kk.).
