ősegyház
ősegyház: a szó szoros értelmében a jeruzsálemi, a szó tágabb értelmében a palesztinai első zsidókeresztény közösség. – I. Az ~ra nézve a legfőbb forrás az ApCsel, de felhasználásakor figyelembe kell venni, hogy a szerzőnek mi volt vele a célja, mit kívánt benne kidomborítani. További adatokat Pál leveleiből meríthetünk; közülük is legfontosabb forrás a Gal. Az ~ teol.-jának megismeréséhez elsősorban Mt és Jn formatört.-i elemzése elengedhetetlen, de fontos fogódzókat nyújthatnak Jak (zsidókeresztény hagyomány) és az ÚSz tartalmazta régi hitvallások is. Végül fontos adalékokkal szolgálnak az egyházatyák írásai is, így az Euszebiosz említette Hégészipposz-töredék (ezt azonban nagyon kritikusan kell kezelni). – II. Története. A húsvét utáni egyh. létrejötte szempontjából alapvetőek voltak a feltámadt Jézus megjelenései, mert a szétszóródott tanítványok ezeknek köszönhetően gyűltek újra egybe; aztán a pünkösdi esemény, amely a Jézus megváltói küldetésében való hitben megerősítette a tanítványokat és az ev. hirdetésére ösztönözte őket. Az ~ vallási élete először még a zsidó közösség kereteiben zajlott (ApCsel 2,46; 3,1; 5,12), de a Krisztusban való hit megvallása, a Jézus nevére való megkeresztelkedés és a kenyér megtörése (naponta?) csakhamar elkülönüléshez és saját kultusz kialakulásához vezetett; egyszersmind meg is szerveződött az ~ (® hivatal), hiszen nem a főtanács irányította, hanem az ap.-ok és a presbiterek (® öregek) Péterrel az élükön (vö. Gal 1,18; ApCsel 1,15–26; 2,14–40; 3,1–26; 4,8; 5,1–10.29; 8,14 kk., 20–24; 9,32–43; 10,1–48; 15,7–11). A keresztény hit hirdetése összeütközéshez vezetett a zsidó vezetőséggel (4,1–22; 5,17–41; 6,8 kk.; 8,1; 12,1–11; 1Tesz 2,15). Az idősebb Jakabot I. Heródes Agrippa már Kr. u. 44: kivégeztette (ApCsel 12,1 kk.). Azt, hogy a jeruzsálemi ~on kívül igen hamar létrejött egy külön „galileai” ~ is (saját teol.-val), a forrásokból nem lehet igazolni, de vsz., hogy Galileában is alakultak keresztény közösségek (9,31). – Az ~ban erős közösségi szellem bontakozott ki, s részleges vagyonközösség is létrejött (2,44 kk.; 4,32–37) elsősorban a szegények támogatására (2,44 kk.; 4,32–37), de a testvériesség tudatát is táplálta. A szegényekről való gondoskodás érdekében került sor a hét férfi kiválasztására a „hellenisták” (csak gör.-ül zsidókeresztények v. prozeliták) köréből (6,1–6), akik közül a legjelentősebb István diákonus volt. Ő a 6,14b; 7,48.53 szerint bírálta a Templomot és a Mózes rendelte törv.-eket, ezért a zsidó hatóságok elítélték. A „hellenisták”-nak el kellett hagyniuk Jeruzsálemet (8,1.4), ennek következtében új keresztény közösségek alapítói lettek a szt. város falain kívül, így Szamariában (8,5 kk.) és a szíriai Antióchiában (11,19–21). Antióchiában keletkezett az első pogánykeresztény közösség, de épp ennek következtében támadt a heves vita a törv. szerint gondolkodó zsidókeresztények és a pogánykeresztények között abban a kérdésben, hogy vajon továbbra is érvényben maradnak-e a zsidó törv.-ek. A vitát Pál és Barnabás közbelépésére úgy döntötték el, hogy a pogánykeresztényeket nem kötelezik a zsidó törv.-ek (Gal 2,1 kk.; ApCsel 15:® apostoli zsinat). Pontosan nem lehet időhöz kötni, hogy Péter mikor hagyta el véglegesen Jeruzsálemet (vö. ApCsel 12,17: „más vidékre ment”). Távozása után az ~ vezetését Jakab, „az Úr testvére” vette át. Ő személy szerint szigorúan megtartotta a törv.-t és vele együtt az ~ is; békés, kiegyensúlyozott ember volt (vö. 15,13–21; 21,17–25; Gal 2,9; Jak 3,13–18); II. Ananosz főpap idején, Kr. u. 62: kivégezték Jeruzsálemben (ZsidTört 20,9). Kr. u. 66–70: a zsidó háború kitörése után Jakab hozzátartozói elhagyták Jeruzsálemet és a Jordántól K-re eső területen, Pellában telepedtek le (Euszebiosz: Historia Ecclesiastica III. 5,2–3). Ezzel vége lett annak a tört.-i szerepnek, amelyet a palesztinai zsidókeresztények az Egyh. életében játszottak. – III. Teológiája. Az ~ teol.-jának lényegét az a nyilvánosan hirdetett meggyőződés alkotta, hogy a megfeszített és feltámadott Názáreti Jézus a próf.-k által hirdetett Messiás, aki felment a mennybe. Ezt azonban kivált a zsidóknak be kellett bizonyítani az Írásokból; ebből következően az ~ teol.-ját főleg az jellemezte, hogy a Szentírásra épült. Az ap.-ok és az ~ igehirdetése (kérügma) köré tömörült közösség az új Izr.-nek tekintette magát (ezért is választották be az ap.-ok testületébe Mátét, hogy a számuk csorbítatlanul megfeleljen Izr. 12 törzsének), amelynek azonban már nem Mózes ad törv.-t, hanem Jézus (Mt 5,17 kk.; a logionok gyűjt.-e), akinek mielőbb újra eljövetelére vártak (1Kor 16,22: ® Maran Atha!). Minthogy a törv. helyébe lépett Jézus tanítása és a Jézus nevére való megkeresztelkedés az üdvösség zálogaként, természetesen felvetődött a kérdés – kivált a pogánykeresztények vonatkozásában –, hogy meg kell-e a törv.-t tartani. Amikor ez a kérdés úgy dőlt el, hogy a keresztények szabadok, nem kell tehát a törv. igáját magukra venniük (lásd fentebb), a zsidókereszténység a törv.-hez való görcsös ragaszkodással együtt anakronizmussá vált az ~ban, és szükségszerűen ki kellett halnia. Viszont az, amit az ~ az ev.-okban írásba foglalt Jézus-hagyománnyal és az ap.-i hitvallással adott az Egyh.-nak, minden időkre szól. Ezek azok a lelki javak, amelyekért a Róm 15,27 szerint a pogánykeresztények hálával tartoznak az ~nak. ® Egyház.
