őstörténet
őstörténet: az emberiség tört.-ének kezdetét elbeszélő első fejezetek a Szentírásban (Ter 1,1–11,32). – I. Szerkezete. 1. A ritmikusan megszerkesztett ® teremtéstörténet az egész mindenség eredetét egy személyes Isten szabad tettére vezeti vissza (1,1–2,4a), aki az embernek a bölcsen berendezett világban különleges helyet juttatott, de ennek a kezdeti jó sorsnak az ember gőgös szembeszegülése következtében csakhamar vége lett (2,4b–3,24; ® bűnbeesés, ® Paradicsom). Az engedetlenséget a testvérgyilkosság követte, s ez osztotta meg a fiatal emberiséget (4,1–16; ® Ábel, ® Kain). Bár Kain utódai a művelődésben magas fokot értek el, erkölcsileg lesüllyedtek (többnejűség, csillapíthatatlan bosszúvágy; 4,17–24). Ugyanakkor Ábel helyett Szettől egy más, jobb nemzetség származott, amely kitűnt vallásosságával (4,25 kk). Az 5,1–32: az ~ – anélkül, hogy Kain utódainak további sorsát ecsetelné – Ádámtól Szeten át Noéig és fiaiig vezeti a családfát, vagyis a vízözön előtti ® ősatyákig. Ezzel elér egy pontig, ahol az emberiség romlása tetőpontra hág, főleg azáltal, hogy ® Isten fiainak az emberek lányaival való házasságából létrejön az óriások erőszakos nemzetsége (6,1–4). A vízözönnel Isten Noén és fiain kívül elpusztítja az egész emberiséget. Noét erényességéért kíméli meg (6,5–8,14). Amikor Noé mint a 2. Ádám (9,19) elhagyja a bárkát, az üdvösség tört.-ében új korszak kezdődik (8,15–9,17). Az apja (Noé) iránti tisztelet hiánya azonban csorbítja Kám erényességét, s ennek fia, Kánaán viseli a következményeit (9,18–29). Így az ~ gondolatmenete megtörik: az egész emberiséget érintő terv politikai-földrajzi korlátok közé kerül. A ® népek táblája szintén megkísérli, hogy az összes akkor ismert népet Noé fiaitól (Szem, Kám, Jáfet) származtassa (10,1–32). Az emberiségnek egymástól szokásaiban és nyelvében különböző népekre tagolódása büntetés, amelyet az emberiség azzal a vele született gőgjével vont magára, hogy hasonló akart lenni Istenhez, nemcsak mint egyén (3), hanem mint közösség is (11,1–9; ® bábeli torony). A vízözön utáni pátriárkák egy új ® nemzetségtáblája (11,10–26), amely az 5,1–32 folytatásaként azt az időszakot próbálja bemutatni, amely a népek szétszóródásától Ábrahám születéséig telt el, akinek neve által a szétszóródott népeknek Isten akaratából újra egyesülniük kell (12,3). 11,27–32: Terach családjának bemutatásával és Urból Háránba költözésével elkezdődik ® Ábrahám története. – 2. Azt a tárgyi egységet, amelyet a Pentateuchus szerkesztőjének műve mutat, több dolog megtöri. Így a feldolgozott anyag sokfélesége, amely egyebek közt a P és J eltérő isten- és világképét is tükrözi, de ezen kívül egész sor egyenetlenség is, úgyannyira, hogy bizonyos részek nem is illenek mindig bele az összefüggésbe, ahova a szerkesztő beiktatta őket. A 4,1 kk. szerint Kain és Ábel az emberiség ősatyjának a fiai, ugyanakkor a 4,14–15 feltételezi, hogy a földön már lakott területek vannak és Kain mögött valamely közösség áll, amely halálát hétszer akarja megbosszulni. A 4,17 Kainnak városépítést tulajdonít, ami nincs összhangban a rá kirótt büntetéssel: „Hontalan és bujdosó leszel a földön” (4,12). A 4,20 kk. kapcsolatot teremt egyfelől a vándoréletet élő zenészek, pásztorok és kovácsok, másfelől 3 vízözön előtti pátriárka között, mintha nem is lett volna vízözön. Ábel már azt a foglalkozást űzi (4,2), amelynek ősatyjául 4,20 Jabalt nevezi meg. A 7,7.13 szerint Noé fiai már a vízözön előtt megnősültek, ezzel szemben a 9,2 kk. legényemberként állítja őket elénk, akik még apjuk sátrában élnek. Az emberiség elszaporodását és a föld benépesítését (10) a 9,1 az Istentől áldásként kapott nemzőerőre vezeti vissza; ugyanakkor a 11 a törzsek és nyelvek szétválását úgy mutatja be, mint valami rosszat, amely a gőg bűnének büntetéseként megbontotta az emberiség eredetileg teljesen zavartalan egységét. Míg a 6,3 szerint az ember életkora legfeljebb 120 évet tehet ki, addig a 11,10–32 említ 200, sőt 500 évet megért embereket. Mindehhez járulnak a kettős elbeszélések: az ember teremtése (1,26 kk. és 2,7.21 kk.); a Kain, Hénoch (Hénok), Irád, Mechujael, Metusael és Lámech (Lámek) neveket (4,17 kk.) az 5,9–28 újra felsorolja, de némileg eltérő alakban és más sorrendben; a vízözön ismételt leírása. Mindez arra mutat, hogy az ~ben különféle, egymástól független hagyományok olvadtak össze, ill. kerültek egymással – mesterségesen létrehozott – összefüggésbe (® Teremtés könyve). – II. Irodalmi műfaja. 1. Az ~ nem a tört. előtti idő „történelme”. Hogy az 1–11 nem tört.-ileg hitelesen áthagyományozott események leírása, az egész sor részletből kiviláglik. Az első ember neve (Ádám) a. m. ’ember’; az 1–4 nem is tekinti még tulajdonnévnek, hanem köznévként szerepelteti; először csak a 4,25 és 5,1–3 említi tulajdonnévként. Kain, a földművelő és Ábel, a pásztor eleve nem lehetnek az első emberpár fiai, hiszen a ® földművelés (az ún. kapás művelés) és az állatok (kutya) háziasításának legrégibb emlékeit a mezolitikumból (átmeneti kőkor) ismerjük, tehát az embereknek százezer éveken át vadászniuk és gyűjtögetniük kellett, hogy megélhessenek. Az, hogy Kain várost épített (4,17) és megmunkálta a bronzot és a vasat, teljesen egyértelmű anakronizmus, hiszen a legrégibbnek ismert város (Jerikó) a neolitikumból (csiszolt kőkor) származik, a fémmegmunkálást pedig még későbbi időből lehet csak kimutatni. A vízözön előtti és a vízözön utáni pátriárkák szembeötlően magas életkora (900–700, ill. 500–200 év) nem egyeztethető össze a tört. előtti időből való leletekkel. Ezenkívül olyan vízözön, mint amilyet a 7,19 kk. bemutat, földtanilag nemcsak hogy nem mutatható ki, hanem nem is valószínű. A 11 tartalmazta néprajz szemmel láthatóan azokra a népekre összpontosít, amelyek létezését Palesztinából Kr. e. 1000 k. ki lehet mutatni, és így a kép, amelyet ilyen módon a földön akkor élő népekről akar nyújtani, roppant halvány. A bemutatott népeknek Szemtől, Kámtól és Jáfettől származtatása (egy tagadhatatlanul rosszul tagolt és a tényleges fajokat figyelmen kívül hagyó eredeztetés!) az emberiség eredetének túlságosan leegyszerűsített s ezért teljesen torz bemutatása. Az emberiségnek fajok s nyelvek szerinti tagolódása sokkal régebbi időbe nyúlik vissza Bábelnél, amelynek tornya egyébként sem az egyetlen, s nem is a legrégebbi Mezopotámiában. – Szembeötlő az ~ elbeszéléseinek etiológiai (® etiológia) jellege: az adott jelenségek magyarázatát a szerző az ősidőkben keresi; pl. miért van a férfi és a nő között vonzalom, kölcsönös szeretet (2,24), miért nincs a kígyónak lába, miért kell hason csúsznia (3,14), mi az oka az anyák szülési fájdalmainak (3,16), miért fáradságos a munka (3,17 kk.), miért visel az ember ruhát (3,21), miért kell meghalni (3,22–24), miért olyan rövid az ember élete (6,3), honnan származnak az óriások (6,4), mit jelent a szivárvány (9,12–17), miért vannak nyelvek és mit jelent a Bábel név (11,9). Társadalmi jelenségekre és politikai eseményekre is találnak az ~ szerzői magyarázatot az ősidőkben (4,15.20–24: vándorló kovácsok és zenészek, akiknek bántalmazásáért hétszeresen kell lakolni; 9,27: feltehetően Izr. fiainak, a hettitáknak [?] és a kánaániaknak egymáshoz való viszonyáról van szó Palesztinában). – A 4,17–22 és 5,1–32 tartalmazta nemzetségtáblák szembeötlő párhuzamokat mutatnak. Nemcsak ugyanazon nevek szerepelnek bennük, hanem mindkét nemzetségtábla három felé ágazással is végződik, csak az egyikben a foglalkozás, a másikban a lakóhely az alapja a szétágazódásnak. Kain/Kenan mindkét esetben olyan ember fia, akinek a neve a. m. ’ember’: Ádám/Enos, és ezért az emberiség ősatyjának számít (az 5,1–8: Ádámot és Szetet nyilvánvalóan beiktatták egy Enos-családfa elé). Ezenkívül Szet neve emlékeztet a Szám 24,17 tartalmazta Szet fiaira, valamint az egyiptomi és akkád szövegekből kimutatott sutura, s feltehető, hogy itt az É-Mezopotámiában élő beduinok ősatyjával állunk szemben. Ugyanebbe az irányba mutat a Metusael név is. De megfigyelhető bizonyos hasonlóság Ábel (Ter 4,2) és Jabal (4,20) között is mind nevük, mind foglalkozásuk terén; ezenkívül mind a kettő egy Kainnak, egy Kenannak volt a testvére. A 11,10–26 felölelte nemzetségtábla egész sor olyan nevet tartalmaz (Peleg, Szerug, Nachor, Terach, Hárán), amelyet mezopotámiai város neveként ismerünk. Végül: a népek táblája nem egyéb, mint földrajzi nevek egybekapcsolása a leszármazás egyfajta rendjének megfelelően. Ez arra utal, hogy az a leszármazástani anyag, amellyel a szt. szerző Ádám és Ábrahám között az űrt megpróbálta kitölteni, meglehetősen szegényes volt, és valójában nem is felelt meg ennek a célnak. Jóllehet Ádám és Enos nevéből egyértelmű, hogy a szerzőnek olyan anyaga volt, amely valóban megkívánta egy ősember létét, akitől minden törzs származott, mégis, e 2 ősemberhez egyszerűen hozzácsatolták a szerzők az általuk ismert törzsek ősatyáit, közbülső tagok közbeiktatása nélkül (keniták: Kain/Kenan; bené-Set: Szet). Úgy látszik, hogy eredetileg 2 külön népek táblája volt, de ezek elejét összeszerkesztették egyetlen új népek táblájává (Ádám–Szet + Enos–Kenan), s földrajzi nevek egész sorát iktatták közbe az űr kitöltésére. – 2. Az ~ az üdvösség tört.-e. Kétségtelen az is, hogy az ~ valamit az emberiség eredeti állapotáról is akar mondani. Hasonló elképzeléseket minden dolgok eredetéről az akkád és az egyiptomi irodalomban is találunk. Ezek nem is érik mindig be pusztán az első ember teremtésének és az emberi művelődés kezdeteinek bemutatásával; pl. egy sumer királylista olyan királlyal indul, aki tört.-i személy volt, és – korábbi helyi listák, epikus szövegek és mondák felhasználásával – egészen a nagy áradásig vezet. Ebben a szerző a vízözön előtti időkbe még 10 nevet közbeiktatott, csakhogy elérkezzen addig a pillanatig, amikor Anu, az ég istene átadta az uralmat a királynak a sumer Eriduban. Míg azonban ez a királylista a szerzőnek arra a meggyőződésére vezethető vissza, hogy a királyság lényege szerint egy, ezért a király országát csak egy uralkodó kormányozhatja, addig az ~ horizontja sokkal tágabb, mert az abból a hitből született, hogy az emberiség üdvössége nem a véletlen műve, hanem az Isten irányította tört.-ben bontakozik ki. Erre a hitre Izr.-t saját kiválasztottságának (® kiválasztás) tudata segítette el, maga a kiválasztottság pedig a múlt hátteréből rajzolódott ki. Az ~ tehát egyfelől azt akarja bemutatni, hogy az emberiség egyre inkább eltávolodott a boldogság Isten elgondolta és megteremtette eredeti állapotától, másfelől arra kíván rávilágítani, hogy az emberiség megújulását is Isten készíti elő és munkálja. A szétesés egyre tovább gyűrűző folyamatként rajzolódik elénk: az embernek mint egyénnek a szétzilálódását követi a közösség felbomlása (Kain nemzetségében: vérbosszú és többnejűség), míg végül az egész vízözön előtti világ elpusztul, s ezzel a paradicsomi állapot (vegetariánus életmód) utolsó nyomai is elenyésznek (1,29 kk. és ezzel szemben 9,3; vö. Iz 11,6 kk.). A vízözön utáni emberiség kezdeti egysége csakhamar felbomlik, a bűn eluralkodik, és ezzel az emberi életkor is csökken (® élet). Ezzel kialakul Ábrahám meghívásának a háttere. Ábrahámban az emberiségnek meg kell találnia elveszett üdvösségét (Ter 12,3: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”); az ő sátrában kell a népeknek újra egyesülniük (9,27), ivadéka eltiporja azt a titokzatos hatalmat, amely megrontotta az emberiséget, s amely csalárd kígyó alakjában még mindig támadásra készen leselkedik (3,15). Így az emberiség romlása, amely az emberiség egész történelmére rányomta bélyegét, beépül Isten üdvösségre irányuló tervébe, ezzel az ~ feleletet ad a konkrét tárgyi valóságra, és ilyen értelemben történelmileg hiteles műnek minősíthető. Az ~ tehát okát adja Ábrahám meghívásának, és rámutat jelentőségére, de ez nem kap teol-i megfogalmazást, hanem képekben, tört.-ekben tárul elénk. Ezek különféle hagyományokból származnak, sokszor tört.-i helyzetekhez kapcsolódnak, de rendszerint helyi színezetűek és az egész emberiség tört.-éhez képest meglehetősen kései keletűek. Az időrendi hitelt a nemzetségtáblák adják meg az ~nek.
