ősvíz
ősvíz, vizek: Az újabb exegetikai irodalom így adja vissza a héb. tehom kifejezést. Mint a kozmográfia más elnevezései (pl. tebel ’szárazföld’, seol ’holtak országa’), a tehom is gyakran szerepel névelő nélkül, tulajdonnévként (kivétel a Zsolt 106,9; Iz 63,13: e helyeken a Vörös-tengerre utal). A névelő akkor is hiányzik az ~ mellől, ha a ’nagy’ jelző áll mellette (Ter 7,11; Zsolt 36,7; vö. 48,3; Iz 51,10; Ám 7,4). Az ~ és a nagy ~ annyit jelent, mint ’nagy vizek’; olykor párhuzamban is állnak egymással (Ez 26,19: elborít az ár, 31,15: a nagy áradás), utalásul a hatalmas víztömegekre. Ezek a szárazföld alatt találhatók (Ter 49,25; MTörv 33,13), amelyet Isten csodálatos módon a feneketlenül mély ~ fölött (LXX: abüsszosz, Vg: abyssus; vö. Kiv 15,5; Zsolt 107,26; Péld 8,27 kk.) megszilárdított (8,29; vö. Zsolt 24,2). Az ~zel kapcsolatos elképzelésnek feltehetően az a tapasztalat az alapja, hogy ha az ember a szárazföld „szélére” ér, v. lehatol a mélységbe, akkor újra meg újra vízzel találja magát szemben. Az ~ bőven áradó forrásként feltörhet a szárazföldre (Ter 7,11; 8,3; Péld 8,28). Az ~et hallja a zsoltáros a Jordán forrásvidékének búvópatakjaiban (Zsolt 42,8; vö. Hab 3,10). A hatalmas, nagy fa gyökerei elérik az ~et (talajvíz; Ez 31,4; vö. MTörv 8,7), de az ~ mindenekelőtt a ® tenger hatalmas víztömegeit jelenti (Kiv 15,8; Iz 63,13; Zsolt 135,6). – Mivel az ~ – éppen úgy, mint a ® holtak országa – lent van és mély, olykor csaknem egybe is esik vele (71,20; Jón 2,6; Ez 31,15). Ugyanakkor félelmetes is, mert bár Jahve hatalma alatt álló, de még mindig lázadó szörnyek képzetei kapcsolódnak hozzá, amelyek a ® káoszt reprezentálják (® sárkány, ® leviatán, Iz 51,1; Zsolt 148,7). A babilóniai kozmogóniában Tiamat, az őssárkány (a sós vizű óceán) adja Apszuval (az édes vízű óceán) az isteneknek az életet. Mivel az istenek és szülőik között viszály támadt, Marduk kettéválasztotta Tiamatot. Az egyik feléből lett az ég. Az ~ nem vezethető le a Tiamatból, így legfeljebb egy közös szemita tővel lehet számolni. A Ter 1,6 kk. szerint Isten az ~et kettéválasztotta az égboltozattal a boltozat alatti és a boltozat feletti vizekre. A felső vizekre az ÓSz néha a mabbul (’az ég óceánja’) kifejezéssel utal, a tehómmal azonban soha; e kettő összefolyása idézte elő a vízözönt (6,17; 7,6; Zsolt 29,10; ® vízözön története). Az is lehetséges, hogy a Jahvétól korlátok közé utasított ~, amely a szárazföldet mint valami ruha vette körül (104,6), Jahve parancsára újra átlépte a határokat és a lakott földrészt – legalábbis részben – ismét elárasztotta (Ez 26,19: „elborít az ár”). Mindenesetre a végső üdvösség állapotához hozzátartozik, hogy nincs többé tenger, vagyis hogy az állandó veszedelemmel fenyegető ~ eltűnik az emberi élet szférájából (Jel 21,1).
