Példabeszédek könyve
Példabeszédek könyve, Péld: protokanonikus ósz-i bölcsességi könyv. – I. Elnevezése. A héb. kánonban az egyéb írások közé sorolták és Mislének (’mondások’) nevezték. A tartalomra utaló elnevezést vette át a LXX a Paroimiai, a Vg a Proverbia ’~’ szóval. – II. Keletkezése. A bölcs mondások műfaja Izr.-ben – mint a szomszédos országokban is – nagyon messze múltra tekint vissza. Így elhihetjük a Biblia tudósítását arról, hogy Salamon udvarában szokásosak voltak a bölcs mondások (1Kir 5,9–14; 10,1–13.23–25), és ebből következően az is érthető, hogy a zsidó és keresztény hagyomány Salamont tekintette a ~ szerzőjének. A kv. szerkezete azonban több gyűjtőre enged következtetni, akik közül némelyek még a fogság előtti időben élhettek. Vsz. B és E a legrégibb gyűjtemény, A viszont a legkésőbbi; a nyelv és a stílus a Kr. e. 5. sz. utáni időre utal, de nem szükségszerű a gör. korig visszamenni; gör. hatást nem lehet kimutatni. – III. Tartalma. A ~ a héb., gör. és lat. Bibliában lényegében ugyanazt a címet viseli (’Salamon mondásai’), mert magában foglal egy olyan gyűjteményt, amelyet korábban Salamon királynak tulajdonítottak. A Péld a bölcsek tanításának költői lecsapódása (legtöbbször disztichonok ellentétet kifejező paralelizmusokban, esetleg többsoros versek). Érthető tehát, hogy a kv. az életnek minden olyan területét felöleli, amelyen a bölcsek tanítani akarták embertársaikat. Tartalmi szempontok ritkán érvényesültek a mondások elrendezésében; ha kivételképpen felfedezhető valamilyen rend, ez többnyire költészeti v. pedagógiai okokra vezethető vissza; arra szolgál, hogy megkönnyítse a mondások kv. nélküli elsajátítását. A forma alapján legkevesebb 9 gyűjteményt különböztethetünk meg: A) 1–9: „Salamon bölcs mondásai”. Ez a gyűjtemény abban különbözik az összes többitől, hogy néhány disztichont és kisebb költeményt nem tekintve egy bevezetésből (1,2–9) és nagyobb költeményekből áll, amelyekben egy apa (a tanító bölcs) intelmeket ad a fiának v. a gyermekeinek (a tanítványainak). Szembeötlő „az idegen asszony”-tól való óvás (2,16–19; 5,1–23; 6,20–35; 7,1–27); ez aligha lehet istennő (J. Boström), hanem Izr. egy más fiának a felesége. Ugyanígy jellemzők azok a költemények is, amelyekben a megszemélyesített ®bölcsesség (1,20–33; 8; 9,1–12) és dőreség (9,13–18) szerepel. – B) 10,1–22,16 szintén „Salamon bölcs mondásai” címen. Csupa disztichon, amely gyakorlati életbölcsességre tanít különféle területeken, s közben a bölcs (az igaz) magatartását összeveti a balgáéval (az istentelenével). – C) 22,17–24,22, ezen a (helyesbített) címen: „A bölcsek mondásai”. Ez a gyűjtemény szinte kivétel nélkül többsoros költeményeket ölel fel. Soknak sajátos formája van megokolását adja annak, amit kell v. nem kell tenni. Egy rész (22,17–23,12) egy egyiptomi gyűjteményre megy vissza, amely a Kr. e. 1. évezred fordulója táján keletkezett (Amenemope bölcs mondásai); a 23,13 kk. vsz. ® Achikár bölcsességéből ered. – D) 24,23–34: „A bölcsek mondásai”-nak folytatása: „Ezek a szavak is bölcsektől származnak”; némely mondás (főleg a többsorosak közül) a részrehajlásról és a restségről szól. – E) 25–29: „Ezek is Salamon mondásai – Hiszkijának, Júda királyának emberei gyűjtötték össze őket.” Mind forma, mind tartalom szempontjából szoros kapcsolatban állnak a B gyűjteménnyel, de itt sok hasonlat is található, paralelizmusban (főleg: 25–27). – F) 30,1–14: Agurnak, Jake fiának mondásait egy Jób 40,4 kk.; 42,2–6-ra emlékeztető monológ vezeti be, és egy hitvallásból (Péld 30,5 kk.), egy imából (30,7–9), egy figyelmeztetésből (30,10), valamint egy jajkiáltásból (30,11–14) tevődik össze. Így ez a rész bizonyos mértékig elüt a bölcs mondások műfajától. – G) 30,15–33: Találós mondások (5 szám-mondás), amelyeket egy intelem (a felirata elveszett?) követ. – H) 31,1–9: Lamuel szavai; három többsoros mondás. – J) 31,10–31: A derék asszony dicsérete; ® ábécé-ének felirat nélkül; látszólag Lamuel király szavaihoz tartozik, de a valóságban önálló költemény. – Hogy ezek a gyűjtemények eredetileg egymástól függetlenek voltak, az a feliratokból következtethető ki, valamint az eltérő sorrendből a LXX-ban (A-B-C-F-D-G-H-E-J). A kettősségek némely gyűjteményben azt tanúsítják, hogy a különféle gyűjtemények sem alkottak irodalmi szempontból mindig egységet, hanem szintén kisebb gyűjtemények egybeszerkesztése révén jöttek létre, de hogy ezek miként keletkeztek, azt nem tudjuk.