pusztulás
pusztulás, megsemmisülés, romlás: Az ÓSz-ben 20 héb. szó jelöli a fogalmat; ezek (igék és főnevek) sok árnyalatot érzékeltettek. A LXX legtöbbször az apollümi és olethrosz szavakkal, valamint ezek származékaival adja vissza a héb. kifejezéseket, – I. Az ÓSz-ben. Először is és főképpen földi ~sal állunk szemben, mert a halál utáni személyes lét későbbi gondolat, a száműzetés utáni időben kapott kinyilatkoztatás (Dán 12,1–3; Bölcs). – Az abad tő pl. a szentély (MTörv 12,2; Ez 6,3) v. a bálványok (Szám 33,52; 2Kir 19,18; Iz 37,19) ~ára v. javak elvesztésére, elherdálására (Péld 29,3) utal. De kifejezheti személyek (Ez 22,27; Zsolt 5,6; 119,95), nemzetségek (2Kir 11,1; Zsolt 21,11) v. nép (MTörv 11,4; 2Kir 13,7; Eszt 3,9; 4,7; 8,5 stb.; Jób 12,23; Zsolt 9,6; Jer 12,17; 15,7; Szof 2,13) kiirtását is (vö. MTörv 7,10; 28,51; Józs 7,7; 2Kir 10,19; Zsolt 143,12; Jer 46,8). Más igék (pl. sahat, karat, hapak) annak kifejezésére szolgálnak, hogy Isten ítélete ~sal fenyeget (vö. Ter 6,13; 9,11; 18,17–33; 19,24 kk.; Iz 13,5). Hogy ez az ítélet az ellenséget is utolérje, Isten a pusztítót küldi el (Kiv 12,23), aki mint ® öldöklő angyal lesújt Egyiptom elsőszülötteire (vö. Zsid 11,28); hasonlóképpen jár el Dávid népszámlálásakor (2Sám 24,16). Iz 49,19; Jer 6,26; 22,7: az elpusztítás feladatát az ellenség veszi át. – II. Az ÚSz-ben. Krisztus üdvözítő műve mint az élet és halál új dimenziója az eszkatologikus teljesség (beteljesedés) távlatát nyitotta meg. Ezzel a ~ is új, mélyebb értelmet kapott. Aki meg akarja menteni földi életét, létét (vö. Lk 12,16 kk.), az valójában elveszíti (Mt 10,39; Mk 8,35; vö. Mt 10,28), aki azonban a 16,24 kk. szerint lemond földi léte biztosításáról, „elveszíti életét”, az megtalálja. Egyébként az ÚSz az ÓSz-hez kapcsolódik a ~ kérdésében. Az elveszett bárány (Lk 15,4) ósz-i párhuzama: Zsolt 119,176; Ez 34,4 kk. Krisztus küldetésére nézve Mt 10,6; Lk 19,10 vö. Ez 34,16. Ezen túlmenően a szóban forgó kifejezésekben benne rejlik az eszkatologikus üdvösség elvesztése, el nem érése is (Mt 10,28; 1Tesz 5,3; 2Tesz 1,9). De kifejezhetik a lélek vesztét is, akár emberek v. démonok okozzák, akár Istenre vezethető vissza (Mk 1,24; Jn 10,10; Róm 14,15; Jak 4,12); itt is találunk ósz-i párhuzamokat: Zsolt 9,6 kk.; 33,10; 73,27; Iz 41,11; Jer 47,4. – Aki nem ismeri el Jézust Messiásnak, az nem maradhat Isten népének tagja (ApCsel 3,23; a Lev 23,29 idézése). – Jób 28,22; Zsolt 88,12; Péld 15,11: a ~ összekapcsolódik az alvilággal. Ennek a gondolatnak továbbfűzése: Jn 17,12; ApCsel 8,20; Róm 9,22; 2Tesz 2,3; 1Tim 6,9; 2Pét 2,1.3; 3,7; Jel 17,8.11; e helyeken a ~ a kárhozattal jelent egyet. Az ezzel azonosított halálból nincs feltámadás, semmi remény többé. 1Kor 5,5: aki vérfertőzést követ el, azt át kell adni a Sátánnak „testének romlására, hogy lelke üdvözüljön az Úr napján.”
