Róma
Róma, zsidóság és kereszténység Rómában: 1. A kezdetektől Domitianusig. a) Miként a Földközi-tenger térségének hellén nagyvárosaiban (Alexandria, Théba, Delphi, Spárta stb.) ~ban is éltek – már a Kr. e. 2. sz. közepétől – zsidók. Ahogy a hagyományban gyakran megfigyelhető, a zsidók ~ba településéről is csak a kiutasításukra vonatkozó rendeletből következtethetünk. Kr. e. 139: az idegenek ügyében illetékes praetor, Cn. Cornelius Hispalus kiűzte ~ból és Itáliából a káldeusokat asztrológiai mesterkedéseik miatt, és a zsidókat, akik sikeresnek látszó térítgetéseikkel veszélyeztették a ~i szokásokat. Ez a kiutasítás időbelileg egybe eshetett azoknak a Júdás, Jonatán és Simon küldte követeknek ~ba érkezésével, akik a Szeleukidák túlkapásai ellen meg akarták szerezni ennek a királyellenes távoli nagy népnek a szövetségét (® Makkabeusok). A csak bizonyos határokon belül érvényes praetori ediktumnak éppoly kevéssé volt ~ban a zsidóságra tartós hatása, mint azoknak a törv.-eknek, amelyeket a Kr. e. 1. sz. első felében az idegenek ellen hoztak, v. a későbbi kiutasításoknak, amelyek ~ városa területének többnyire csak rövid időre való elhagyását eredményezték. Mindenesetre Cicero tanúsítja (Pro Flacco 28), hogy ebben az időben számos lat.-ul beszélő, jómódú zsidó élt ~ban, akiknek a népgyűléseken és a bíróság előtt is érvényesült a hatásuk. A hadifoglyok révén, akik Pompeius palesztinai hadjárata (Kr. e. 63) után kerültek ~ba, a zsidó lakosság száma megnőtt. Mivel a zsidó rabszolgák ragaszkodtak szokásaikhoz, hamarosan szabadon bocsátották v. ~ban élő honfitársaik kiváltották őket; mint szabadok polgárjogot nyertek. Caesar uralma a zsidók számára, (akik zömükben a plebshez tartoztak, és akik az egész birodalomra kiterjedő kapcsolataik révén fontos szerepet játszottak Caesar terveiben) kedvező fordulatot jelentett, mert engedélyezte a zsidó vallást, amely religio licita lett. Így érthető, hogy a zsidók különösen gyászolták a meggyilkolt Caesart. Horatius – bár szatirikusan, de azért nem alaptalanul – azt tanúsítja, hogy a zsidóság szerepe Caesar idejében és Augustus uralmának kezdetén jelentős volt. Tiberius uralma alatt (Kr. u. 19) a zsidó és az egyiptomi kultuszt – vsz. a zsidógyűlölő Seianus kezdeményezésére – betiltották, 4000 zsidót bandákkal való harcra Szardíniába hurcoltak, a többieket pedig ~ elhagyására kötelezték. Seianus bukása után (Kr. u. 31) ezeket az intézkedéseket visszavonták. – b) Claudius idején (49/50) a ~i zsidóság körében nyugtalanság keletkezett, amelyet vsz. egy Chresztosz (= Krisztus) szított (Suetonius Claud. 25,4) a zavargást újabb kiutasításokkal és kultusztilalommal nyomták el. Talán ezzel függött össze, hogy ® Aquila és Priszka, ez a jómódú és tettre kész házaspár is elhagyta ~t és Korintusba ment, ahol aztán találkoztak Pál ap.-lal (ApCsel 18,2; vö. 2,11). Biztosnak látszik, hogy ~ban a nyugtalanságot a keresztény igehirdetéssel kapcsolatos vita keltette. Nero idejében Pál és Péter ap. működése eredményeképpen már annyian voltak ~ban a keresztények, hogy Tacitus „hatalmas tömeg”-ről írhatott, akiket Nero (Kr. u. 64) kivégeztetett, mert a tűzvész okozásának gyanúját át akarta magáról hárítani „erre az embergyűlölő fajzat”-ra. Ez a ~ra korlátozódó idegengyűlölet nem jelentette a keresztény vallás jogilag megalapozott általános gyűlöletét. – Az, hogy a zsidó–~i háborúban a jeruzsálemi templom elpusztult (Kr. u. 70), nem hatott döntő módon a szórványban élő zsidóságra; menekültek érkeztek ~ba és erősítették a zsinagógát. Jóllehet a zsidóság elvesztette a központját, a birodalomban egyfajta önállóságot élvezett: megőrizhette nyelvét, szokásait, önkormányzatát, vallását stb., sőt a fiscus Judaicus létrehozása Vespasianus idején (Domitianusig maradt fenn) a zsidóságnak mint a birodalmon belül egy külön adózó csoportnak az elismerését is jelentette. A Templom pusztulása elősegítette a keresztények kiválását a zsidóságból; már azzal, hogy Jeruzsálemet elhagyva Pellában telepedtek le, a keresztények szembefordultak a zsidóság nemzeti törekvéseivel. Domitianus uralma alatt a kereszténység és a zsidóság ~ban már a legmagasabb körökbe, sőt magába a császári családba is utat talált. Azok a belső feszültségek, amelyek a nemesség és a szenátus helyett a lovagságra és a szigorúan ellenőrzött hivatali rétegre támaszkodó, ugyanakkor a konzervatív köztársaságiaktól, a gör. bölcselőktől és a K-i asztrológusoktól magát fenyegetve érző abszolút monarchia megteremtésével voltak kapcsolatosak, Domitianus uralmának vége felé – ~ban és Kisázsiában – az első keresztényüldözéshez vezettek. – 2. Jogi helyzet. A köztársaság idején ~ban csak akkor tiltották az idegen kultuszt, ha követői büntetendő cselekményeket követtek el, ellenállást tanúsítottak az államhatalommal szemben, v. lazították az erkölcsöket. Az idegen kultusz ellenőrzése annál inkább érdekében állt az uralkodó osztályoknak, mivel a róm. birodalomban a rabszolgalázadások indítékául gyakran a rabszolgák egykori hazájának vallási eszméi szolgáltak (pl. a szír vallás és a szicíliai rabszolgák lázadásakor: Kr. e. 136–132). Az eredményesen és tudatosan térítő monoteista zsidóság elvben ugyanazt a türelmet élvezte a többistenhitet képviselő állam részéről, mint a többi idegen vallás, sőt még kiváltságai is voltak. A ~i zsidóság elleni megtorlásokat a ~iak – legalábbis elvben – büntetendő cselekmények megtorlásaiként kezelték. A Domitianus idején elkezdődött keresztényüldözés, amint az apologéták kiemelik, ellentétben állt a róm. jogi gyakorlattal. Ezeknek az üldözéseknek a jogi alapja vita tárgya (felségsértés, visszaélés a gyülekezési szabadsággal, a helytartó túlkapásai). Csak Decius és Diocletianus idején teremtették meg császári ediktummal az egész birodalomban az általános keresztényüldözés jogi feltételeit. Konstantin ediktumaival (311; 313) a kereszténység religio licita lett. – 3. Társadalmi helyzet. a) A zsidóság a Kr. u. 1. sz.-ban a birodalom lakosságának mintegy 7–8 %-át tehette ki; ~ban a zsidók száma tízezrekre tehető (vö. ZsidTört 17,11,1; ZsidHáb 2,6,1). A zsidók szabad kereskedők v. polgárjoggal bíró szabadon bocsátottak (művészek, orvosok, kézművesek, koldusok stb.), v. rabszolgák voltak. Az ókori ~ban működő zsidó tudósok közül ismertek: Theudász (talán még a Templom fennállása idején, kortársa Platón?) és Matthia ben Charas rabbi, akinek iskolája közvetlenül a hadrianusi háború előtt nagy tekintélynek örvendett (W. Bacher). A zsidók fő központjának ~ban a Trastevere számított, valamint a Marsmező és a Subura. – b) Eddig a zsidóknak 6 temetkezőhelyét ismerjük (Kr. u. 2–3. sz.) ~ban. A 3 kisebben (a régi Via Appiánál, a Via Labicanánál és a Via Appia Pignatellinél) csak kevés feliratot és képet találtak, a 3 nagyobb (Monteverde, Torlonia, Randanini) viszont értékes adatokat szolgáltat a ~i zsidóság belső életét illetően. A régi Via Portuensis (Monteverde) melletti katakombában főleg zsidó jelképek (menóra, tóratartó, sófár) találhatók. Egy gyermekszarkofág a zsidók túlvilági reményeit is tanúsítja, a Dionüzosz-mítosz nyelvén (szőlő, csipegető madár). A Randanini-katakomba nagyobb helyiségeinek mennyezetén „égbolt”-ábrázolások láthatók, a középpontban szárnyas Victoria egy meztelen ifjút koszorúz, Fortuna bőségszaruval, körülötte pávák, galambok, vízilovak, eroszok; a falon Pegazus, Orpheus (?) lanttal és pengetővel (plectrum). Ebben a katakombában a szarkofágokon látható pl. egy-két szárnyas Victoria hordozta menóra; ezenkívül találkozhatunk griffekkel, tragikus maszkokkal stb. A Villa Torlonia katakombájában, a Via Nomentanánál az „égbolt” központjában a menóra áll, delfinek veszik körül háromágú szigonnyal, továbbá szőlőindák és sófár; itt is felfedezhetők a szarkofágokon a pogány sírszimbolika elemei (menádok, medvevadászat, szatírok stb.). – c) A ~i zsidók kultikus nyelve nem a lat. volt, mint a keresztényeké, hanem a gör. A 205 monteverdei epitáfiumból (sírfeliratból, sírversből) 161 gör., 38 lat. és csak 5 héb. v. arám; Randaniniben és Torloniában nincs semmi nyoma a héb.-nek. Az antik ~ a zsidó hellenizmus egyik központja volt. A ® Rómaiaknak írt levél címzettjei inkább csak retorikai és filozófiai fogalomnak tekinthetők, tényleges zsidó közösségként nem léteztek. Csak a kereszténység győzelme bírta rá a zsidókat arra, hogy elforduljanak a Ny-i ókori műveltségtől, feladják a gör.–lat. nyelvet, és csatlakozzanak a K-i rabbinista zsidósághoz. Ilyen módon a zsidóság volt az egyetlen az ókori népek közül, amely túlélte a Földközi-tenger mellékén kialakult ókori világ és művelődés felbomlását. – d) A ~i előkelőségek, a valódi ~iak és a hozzájuk tartozók, a régi papi kollégiumok tagjai (mint Tacitus), a felvilágosult költők (mint Horatius), egy tiszta, bensőséges vallás bölcselői (mint Seneca) a zsidókat „rabszolgaságra született” szíreknek, egyiptomiaknak stb. tartották, megvetették, mellőzték őket, babonáikat megmosolyogták, szertartásaikat bírálták, de mindez nem zárta ki, hogy a felső rétegek képviselői kölcsönös kapcsolatot ne tartsanak fenn egymással. Heródes fiai ~ban nevelkedtek; I. Agrippa addig míg király nem lett, Tiberius fiának, Druzusnak és Caligulának a barátjaként ~ban tartózkodott (ZsidTört 18,6,1); II. Agrippa és Berniké szoros kapcsolatot tartott fenn Titusszal, úgyhogy Agrippát ki is nevezte praetornak. A császári család némely tagja érdeklődést tanúsított a zsidók Istene iránt: Augustus és Livia tömjént küldtek Jeruzsálembe (ZsidHáb 5,13,6); Poppea „istenfélő” volt, egy zsidó művészt tartott a környezetében, és zsidó kérelmeket továbbított Neróhoz. A nem ~i gentes előtérbe kerülésével, amilyen a líbiai-szír Severusok dinasztiája volt, átmenetileg megváltozott a K-i kultuszokkal kapcsolatos állásfoglalás; a zsidók körében népszerű, de a valódi ~iak által megvetett Caracalla császár körülmetéltette magát és nem evett disznóhúst. – 4. Róma eszméje a zsidók és a keresztények körében. a) A gör. tört.-írás a zsidóság teljes tört.-én kívül a zsidó művelődés és vallás sok fontos részletét is közvetítette a ~iaknak, akik először mint kereskedők, politikusok, katonák és tisztviselők kerültek a provinciákban kapcsolatba a zsidó lakossággal. Polübiosz tört.-i műve az elveszett 28–31. kv.-ben a Makkabeusok Antiokhosz Epiphánész elleni lázadása (Kr. e. 170–166) ürügyén tartalmazott egy összefoglaló ismertetést a zsidókról. Ennek a műnek folytatója, az Orontész melletti Apameából származó Poszeidoniosz a zsidókról szóló fejezetben, amelyet vsz. abból az alkalomból iktatott be, hogy Antiokhosz Szidetész elfoglalta Jeruzsálemet (Kr. e. 135), a zsidó vallásról is beszámolt. Ezt a hagyományt Sztrabo tört.-író folytatta. Augustus uralmának kezdetén Alexander Polyhistor írt egy monográfiát „A zsidókról” címen. Livius, aki a 102. kv.-be a Templom-hegy elfoglalásával (Kr. e. 63) kapcsolatban hasonlóképpen beiktatott egy leírást a zsidó népről, a maga szemszögéből szintén bemutatta a zsidó vallást. Tacitusnak a zsidókra vonatkozó nagy fejezete (Historia 5,1 kk.) talán Antonius Julianus monográfiáján (De Judaeis) alapszik, aki Vespasianus idejében Júdea prokurátura volt (ZsidHáb 6,4,3; Minutius Felix 33,4); Josephus Flavius ismeri Vespasianusnak a zsidó háborúval kapcsolatos commentarjait. – A gazdag forrásanyag és a közvetlen kapcsolat ellenére – amennyire tudjuk – a zsidóság és a ~iak közt nem alakult ki olyan vita, amelyet a keresztények és a ~iak szembenállásához hasonlíthatnánk. Csak M. Terentius Varro filozófus, költő és teológus († Kr. e. 27) használta fel arra a zsidó vallásra vonatkozó ismereteit, amelyeket vsz. Poszeidoniosz „Az istenekről” c. munkájából merített, talán Nigidius Figulus De diis c. műve közvetítésével, hogy a ~iak vallását hozzámérje: Jupiter és Jahve neve alatt – a Jahve nevet Varro Jao alakban ismerte – ugyanazt a legfőbb Istent tisztelik; eredetileg a ~iak Istene is alaknélküli volt, ebből következően kultuszuk is tiszta volt. A sztoikus filozófiának a monoteizmusra irányulása, valamint az a bírálat, amely általában a bölcselet részéről érte a ® mítoszt és a bálványok kultuszát, egyaránt Izr. vallására hivatkozik példaképpen. – b) A ~i birodalom létjogosultsága a ~iak számára magától értetődött, amint ezt az a tört.-teol. is tanúsítja, amely a tört.-írók, a költők és a filozófusok műveiben tükröződik, és az istenek akaratán alapult, valamint a ~iak pietásán, akik a legjámborabbak voltak a halandók közt: szüntelenül kutatták az istenek akaratát, végül a ~iak igazságosságán (iustitia). A ~i hatalom békét hozott és civilizációt. A hatalomnak és civilizációnak ilyen módon való értelmezését, amely politikai ideológiát jelentett, és amelyet ~ nagysága okainak keresésekor újból komolyan vesznek, a gör.-ök, a K-iek és a zsidók szenvedélyesen bírálták, de nem olyan konkrétan és élesen, mint maguk a ~iak (pl. Tacitus). – A talmudista zsidóság a ~iakban műveletlen militaristákat látott: a nyelvük csak a hadviselésre van kiművelve, igazságuk képmutatás, civilizációjuk (színház, cirkusz, fürdők, piacok, utak, hidak) iszonyat; ~ (= Bábel, Edom) a disznó, a pók, tisztátalan, kapzsi, romlott. Bár árnyaltabban, de alapjában véve hasonló értelemben nyilatkozik meg a ~val szemben tanúsított szellemi ellenállás a zsidó apokaliptikában is. A gör. orákulumköltészet és a zsidó próf.-i hagyomány folytatásképpen a szibillák a ~ elleni gyűlöletet, Nero visszatérését, a birodalom közeli összeomlását hirdetik (egyebek közt 4Ezd bizonyos részei; Bár [szír]: 70–132 között; vö. SalZsolt 2,26 kk. stb.); a későbbi idők valamivel kedvezőbben ítélik meg a ~i birodalmat. A zsidó és ~i művelődés találkozására legfeljebb Josephus Flaviust lehet példaként említeni, aki a zsidó–~i háborúnak hivatalosan elismert bemutatásával a Flavius-dinasztia érdekeit képviselte, egyfelől a ~-ellenes zelóta zsidósággal, másfelől a ~i körökkel szemben, amelyek a Flaviusok sikereit kétségbe vonták. Josephus Flaviust ugyanaz a szándék vezérelte, mint kortársát, Statiust, Domitianusnak a germánok ellen viselt háborújáról írt versében, amelynek ellenpárja Tacitus Germaniája. – A keresztények ~-ellenes irodalma a zsidó állásfoglaláshoz kapcsolódott; elutasítja a ~iaknak azt az állítását, amely szerint őket igazságosság és jámborság jellemzi (mint nemzeti erény), és amely szerint a ~i birodalom örökké fennmarad. Szt Ágoston szembefordult a hagyományhoz görcsösen ragaszkodó ~i körökkel, amelyek ~ hanyatlásának okát, abban látták, hogy elhagyták isteneiket (Kr. u. 410: Alarik ~ban). Volt olyan kísérlet is, amely a birodalom keresztény szempontból való igazolására irányult: a kereszténység terjedésével a ~i birodalom hatalma addig nem látott mértékben gyarapodott; Augustus császárságának és Jézus működésének egybeesése a Gondviselés műve; a birodalom ereje feltartóztatja az Antikrisztus tombolását és késlelteti a világ végét (vö. 2Tesz 2,3 kk.). Miután a kereszténység államvallás lett, a ~ eszméje körüli viták új lendületet vettek.
163. A Római Birodalom Kr. u. 117 körül
