Sátán
Sátán: A ~ alakja fontos eleme a későbbi bibliai világképnek, a korábbi viszont egyáltalán nem ismeri. – I. Az ÓSz-ben a héb. ~ szó általában ’szembeszegülő’ értelmet hordoz; bizonyos esetekben azt jelöli, aki a bíróságon a vádat képviseli (vö. Zsolt 109,6). A szó mindenkire vonatkozhat, aki mással szembeszegül (vö. 1Sám 29,4; 2Sám 19,23; 1Kir 5,18; 11,14.23.25; Sir 21,27; Mt 16,23); még az ® Isten angyalára is, aki Bileámnak és szamarának útjába állt (Szám 22,22.32; vö. Mt 16,23). De leginkább mégis olyan emberfölötti hatalomra utal az elnevezés, akinek az a feladata, hogy Isten ítélőszéke előtt kíméletlenül vádolja az embert és ellene érveljen. – Jób 1,6–2,7: a ~ úgy jelenik meg Jahve előtt, mint Isten fiainak egyike, és a mennyei udvartartás tagja. Kihívóan viselkedik és engedélyt kap rá, hogy Jób vallásosságát mindenféle súlyos csapással próbára tegye. Zakariás látomásában ® Józsue főpap jobbján áll és vádolja, de az Úr angyala visszautasítja vádjait (Zak 3,1 kk.). 1Krón 21,1: először itt találkozunk az elnevezéssel tulajdonnévként, a héb.-ben névelő nélkül; kísértőként és Jahve ellenségeként rászedi Dávidot, hogy tartson népszámlálást (2Sám 24,1 kk.: ezen a régebbi párhuzamos helyen ezt a szerepet Isten haragja tölti be). A Bölcs 2,24 szerzője a Ter 3 kígyójában látja a ~t (az ® ördögöt, a diaboloszt), mint a bűn megtestesítőjét. – II. A korai zsidóságban. A ~ eredetileg a rabbinista judaizmusban különbözött a bukott angyaloktól, és a büntető angyallal volt kapcsolatban (Hénoch 53,3). ® Beliál, de főleg Szammael néven is szerepel és arra törekszik, hogy az Isten és a népe közötti kapcsolatot megrontsa: bűnbe visz (a bűnt a rabbik nemegyszer nagyon is külsőségesen értelmezik!), Isten előtt vádat emel és Isten üdvözítő tervének megvalósulása ellen dolgozik. SalZsolt 4,9 és Hénoch (szláv) 31,3 a ~t a kígyóval (Ter 3) is azonosítja (vö. az ’ősi kígyó’ elnevezéssel a Targumban és a Midrásban; ugyanígy Jel 12,9). Különösen fejlett a gonosz hatalmak fejedelméről szóló tan a kumráni iratokban, amelyek a világosság és a sötétség egy kifejezett, de egyébként Istenre visszavezetett dualizmusát képviselik. A bibliai idézetekben ® Kumránban a ’gonoszság’ helyett a ~ szerepel. Bár a korai zsidó felfogás nem egységes, abban megegyeznek a nézetek, hogy Isten az eszkatologikus időben végérvényesen megsemmisíti a ~t és vele a Gonoszság uralmát. – III. Az ÚSz-ben szintén megtaláljuk ezeket a gondolatokat. A ~ olykor diabolosz néven szerepel. Tulajdonnévként a ® Belzebub és egyszer a Beliál név fordul elő (2Kor 6,15). A ~nak mint Isten ellenfelének többi elnevezése is az akkori zsidóságból való: az evilág fejedelme (Jn), a vádló (Jel 12,10), a gonosz (Mt 13,19; Ef 6,16), az ellenség (Mt 13,39; Lk 10,19; 2Tesz 3,3). Ezen túlmenően az ÚSz valami újat is megfogalmaz: bár a ~ az Istennek nagy ellensége és a világ fejedelme, de nem legyőzhetetlen hatalom, mint eddig, mert Jézus Krisztus és az ő országa előtt meg kell hátrálnia. Hatalmában áll, hogy ezen a világon gazdaggá tegyen (Lk 4,6), ő az erős (= fegyveres) ember (Mt 12,29). Kezdettől az a célja, hogy az embereket félrevezesse (4,3; 1Kor 7,5; 1Tesz 3,5), kárhozatba döntse (Jn 8,44). Az ember a bűn által a ~ rabszolgája lesz (Zsid 2,14; 1Jn 3,8.10). A bűn és a ~ összetartozik (1Jn 3,8): a ~tól ered a bűn (Jn 8,44; 2Kor 11,3), ő kísért a bűnre (Mt 4,1; Ef 2,2; 1Tesz 3,5). A gonosz lelkek (® démonok) az ő alárendeltei (Mt 25,41; 2Kor 12,7; Ef 2,2; 6,12; Jel 12,9). Ő áll a pogányság bálványimádása és varázslása mögött (ApCsel 13,10), ennek a világnak ő a fejedelme (Jn 12,31; 14,30; 16,11; 1Jn 5,19), sőt az istene (2Kor 4,4). Amint a Bölcs 2,24-ben, úgy a 2Kor 11,3-ban és a Jel 12,9-ben is megjelenik a kígyó, de Krisztus legyőzi (Mt 12,28 kk.; Jn 12,31). Ez a győzelem Jézus föllépésével (Lk 10,18) és kereszthalálával (Jn 12,31) kezdődött, és majd a ® parúziával válik teljessé (Jel 12,12). Az ev.-ban az ördögűzések (® megszállottság) tanúsítják. Ezért a ~ minden erejével támadja Istennek Krisztus Jézussal kezdetét vett országát (® Jézus megkísértése: Mt 4,1 kk.). A ~ láthatatlan gonoszsága (Kol: 1,13 a sötétség hatalma) rejlik Júdás árulása mögött is (Lk 22,3; Jn 6,70–71; 13,2.27). Igyekszik meghiúsítani Jézus tanítványainak munkáját (Lk 22,31), küzd az ősegyh. ellen (ApCsel 5,3), az ap.-ok ellen, akik az ev.-ot hirdetik (1Tesz 2,18). A betegségeket is neki tulajdonítják (Lk 13,16; 1Kor 5,5; 2Kor 12,7). Fenyegeti a keresztény közösségeket, de a hit erejével ellen lehet neki állni (Róm 16,20; Ef 6,16; 1Pét 5,8 stb.). – Az ÚSz-ben a gonoszság titka a ~ban ölt testet; e tekintetben a korai zsidóság elképzeléseinek továbbfejlesztéséről van szó. Ám mégis eltér tőle abban, hogy a rossznak, a bűnnek a világba való betörését az ÚSz nem az ősidők angyalainak bűnére vezeti vissza, és a gonoszság hatalmának megtörését nem a végső időktől várja: ez valójában már megtörtént, amikor Krisztus meghalt a kereszten (Lk 10,18; Jn 12,31; Jel 12,7–11).
