Szofoniás könyve
Szofoniás könyve, Szof: protokanonikus ósz-i prófétai könyv, a 9. a ® kispróféták sorában. A protestáns kánonban Zófóniás próf. kv.-e. – I. Keletkezése. Eredetiségét és egységét – néhány fogság utáni részt nem tekintve – általában elismerik. A próf. született költőnek bizonyul, mind a konkrét ábrázolásban, mind a sötét jövő előrevetítésében kitűnik, és nemcsak nyelvi szempontból, hanem művelődéstört.-ileg is figyelmet érdemel. A fellépésre föltehetően az a vallási szinkretizmus ösztönözte, amely Jozija király idejében eluralkodott, és amellyel egyfajta kozmopolitizmus és erkölcsi hanyatlás is párosult. Hogy a próf. a külső eseményekben (a szkíták betörése?) Jahve közbelépésének jelét látta volna, az nem vsz. Fő mondanivalója teol.-i szempontból elsősorban etikai és eszkatologikus természetű. Küzd a vétségek (hübriszek) ellen; a föld szegényeihez szól, igazságra és alázatra buzdít (2,3), már-már keresztény színezettel. Eszkatologikus szempontból központi gondolata: Jahve föltétlen Úr (szuverénitás). Ítélete nemcsak Júdára sújthat le, hanem az egész világra, sőt a természetre is (1,3); ezt nem háríthatja el szükségszerűen az ember még megtérésével sem (2,3). Jahve közbelépésének egyébként nem a pusztítás a célja, hanem a belátásra indítás és a maradék megmentése (3,12 kk.). Így ~ az alázatot, az Isten akaratának elfogadását hirdeti. – II. Tartalma. A próf.-i írások szokásos szerkezetét mutatja (a romlás jövendölése, fenyegető jövendölés az idegen népek ellen, a szabadulás hirdetése, az üdvösség megjövendölése). – 1. A Jeruzsálem ellen szóló rész (1,2–2,3) 5 jövendölést tartalmaz, igen élénk színekkel ecsetelve az ® Úr napját, amely büntetésül sújt le a bálványimádásért, az idegen szokások követéséért és a gazdagság hajszolásáért (1,4–17); ehhez csatlakozik 2 mondás (1,18; 2,1 kk.) és egy figyelmeztetés (2,3). – 2. A középső rész fenyegető jövendölés az idegen népek: a filiszteusok, Moáb, Ammon, Kus (= Etiópia) és Asszíria ellen (2,4–15). – 3. A 3. rész (3,1–8) megint Jeruzsálem ellen irányul, ezúttal a vezetők ellen vád (3,1–5), majd ítélet (3,6–8) formájában. Vsz. azért különül el ez a rész az 1. résztől, mert a próf. a népek bűnhődésének közbeiktatásával figyelmeztetni akarta Jeruzsálemet (vö. 3,6 kk.). – 4. Két ígéret: egy a népeknek (3,9 kk.), egy Jeruzsálemnek (3,11–13). – 5. Epilógus: felhívás az örömre (3,14 kk.) és vigasz (3,16–20).
