teofánia

Teljes szövegű keresés

teofánia (gör. ’istenjelenés’): Istennek önmagáról érzékeinkkel felfogható, emberi alakban v. többnyire nagyszerű és félelmetes természeti jelenségek formájában adott kinyilatkoztatása. – I. Jóllehet Izr. fiai ősidőktől fogva hitték és vallották, hogy az ember nem láthatja Istent úgy, hogy életben maradjon és meg ne haljon (Ter 32,31; Kiv 33,20; Bír 6,22; 13,22; Iz 6,5; vö. Kiv 3,6; 20,19; MTörv 4,33; 1Kir 19,13), a hagyomány mégis megőrzött néhány olyan esetet, amikor Isten látható formában kinyilatkoztatta magát. Így Jahve ember alakban megjelent Ábrahámnak (Ter 18; vö. 12,7; 15,18; 17,1), Izsáknak (26,2) és Jákobnak (32,25–31; 35,9). Ugyanígy biztosra vehető az is, hogy akkor is ember alakban képzelték maguk elé Istent, amikor közvetlenül beszélt Ádámmal és Évával az Éden kertjében (3,8–24), v. később Noéval (6,13; vö. 7,16), jóllehet ez esetekben a Ter szerzője nem élt ’megjelenni’ értelmű szóval. – Ha – mint ahogy föltehető – az Úr/Jahve angyala (® Isten angyala) nem más, mint Jahvénak önmagáról adott, érzékeinkkel felfogható kinyilatkoztatása, akkor ennek a titokzatos lénynek a megjelenéseit minden bizonnyal ~nak tekinthetjük. Két esetben az Úr angyalát emberként állítja elénk a szerző (Bír 6,11 kk.; 13,3 kk.; vö. Ter 18; Józs 5,13 kk.); vsz. hogy más helyeken, ahol a szerző azonosítja Jahvét és angyalát egymással, szintén emberként kell magunk elé képzelnünk (Ter 16,10 kk.; 21,17 kk.; 31,11–13; Szám 22,31–35; Bír 2,1–4). Ezeken a helyeken Jahve már nem jelenik meg maga, hanem látható alakban nyilatkoztatja ki magát; ezt a megjelenési formát nevezik a szerzők Jahve angyalának. Egy kísérlettel állunk szemben, amely arra irányul, hogy Isten érzékelhető megjelenéseit kevésbé antropomorf módon mutassák be. – II. Az a hagyomány, amely a Sinai-hegyhez kapcsolódó ~t megőrizte, nem egységes: a Kiv 33,20–23: Mózes nem láthatta Jahve arcát. Első alkalommal (3,1 kk.) Mózes – úgy látszik – csak az égő, de el nem égő csipkebokrot látta, jóllehet a lángokban „megjelent” neki az Úr angyala (33,2; vö. 3,16; 4,5). A 3,6: (ez vsz. más forrásból való) Mózes eltakarta arcát, amikor Isten beszélt hozzá. A legrégibb hagyomány ezzel Isten szentségét emeli ki: az ember még rá sem tekinthet anélkül, hogy bajt ne vonna magára. Az előkészületre, a ruha kimosására vonatkozó parancs (19,10; vö. Szám 11,18; Józs 3,5; 7,13), valamint a szt. hegytől – halálbüntetés terhe alatt – való távolmaradás elrendelése (Kiv 19,12 kk. 21–24; 34,3) szintén Isten szentségét hirdeti, akinek szavait a nép sem akarta közvetlenül hallani attól való félelmében, hogy meghal (20,19; vö. MTörv 5,22). Amikor Jahve tűz, füst és földrengés közepette leszállt a hegyre (Kiv 19,18), a nép csak a félelmet keltő természeti jelenségeket (mennydörgés, villámlás, sötét felhő: 19,16; 20,18) érzékelte, amelyek a ~ kísérő jelenségei voltak. – Más hagyomány szerint Mózes, Áron, Nadab, Abihu és a 70 vén látta Izr. Istenét anélkül, hogy a halál lesújtott volna rájuk, sőt: a szövetség megpecsételéseként lakomán vettek részt a szt. hegyen (24,9–11). Mózes láthatta Jahve arcát és szemtől szemben beszélhetett Istennel (33,11; Szám 12,8: a héb. eredetiben ’szájról szájra’), míg a próf.-knak csak látomásban v. álomban jelent meg (12,6–8; vö. MTörv 34,10). 4,12.15: maga a nép is hallotta a szavakat, amelyeket Jahve a tűzből hozzá intézett, de alakot nem látott; 5,4: a hegyen Jahve „szemtől szemben” beszélt a néppel, vagyis közvetítő nélkül; Kiv 20,22: Jahve „az égből” szólt a néphez; ez ugyanúgy azt jelenti, hogy Jahve ott volt népe körében, megjelent neki „szemtől szemben”, közvetítő nélkül. Jóllehet a ’szemtől szemben’ nem jelentett okvetlenül fizikai értelemben vett látást, hanem egyszerűen csak az érzékelés közvetlenségét fejezte ki, ám az kétségtelen, hogy az idézett szövegrészek szerint Isten szavát és jelenlétét közvetlenül érzékelte a nép, amit a 19,12–24; 34,3; 20,19; 33,20–23 alapján nem lehet föltenni. – Első pillanatra kézenfekvő volna, hogy a második csoportot alkotó hagyományt régebbinek tekintsük, mert olyan ~k szerepelnek benne, amelyekben Isten személye v. hangja nem fogható fel az érzékekkel. Ugyanakkor csak a MTörv emeli ki, hogy a nép hallotta Jahve szavait. A Szám 12,6–8, amely – hogy a próf.-k fölé emelje – Mózesnek azt a kiváltságot tulajdonítja, hogy látta Isten arcát, meglehetősen késeinek látszik; de a MTörv 34,10 esetében, amely a Szám 12,6–8-ra vezethető vissza, ez egészen biztosan állítható; a 14,14 glosszának látszik. Végül nyilvánvaló, hogy a Kiv 24,9–11 szerzője a vének, a papság és az 1. főpap dicséretére törekedett azzal, hogy úgy állítja elénk őket, mint akik a szövetségkötéskor jelen lehettek; ez is kései keletkezésre utal. – Az ÓSz csak említi Jahve alakját (Szám 12,8), de le nem írja, sem a részletekre, sem a körülményekre nem tér ki; így a Kiv 24,9–11 is csak a zafír kövezetet említi Izr. Istenének lába alatt, amely fénylett, mint az ég. Abban a ~ban, amelyben Illés próf.-nak volt része (1Kir 19,9 kk.), Jahve „elvonult” a próf. előtt (19,11), de a próf. nem látott semmiféle alakot, csak enyhe szellő susogott, ez jelezte neki Jahve jelenlétét: „befödte arcát köntösével” és így hallgatta Isten hozzá intézett szavait. Ugyanígy a többi próf. ® látomásában is: Izajás (Iz 6,1 kk.), aki Istent a trónján ülve látta, nem mond semmit arról, hogy milyen volt, csak uszályát, a trón fölött lebegő szeráfokat és a templomot betöltő füstöt említi; Ezekiel (Ez 1,4–2,9) részletesen leírja a fényességet, a tüzet, a kerubokat, a kocsit, az égboltozatot, Jahve trónját, de roppant tartózkodóvá válik, amikor az emberi alakra kerül sor, akit a trónon megpillantott. Csak Dán 7,9 kk. állítja elénk Istent tüzes trónon ülő, fehérbe öltözött ősz öregként. – III. A Kiv-ben a ® felhő fontos szerephez jutott Jahve jelenlétének érzékelhetővé tételében. Az ősatyákat felhő vezérelte pusztai vándorlásuk során (13,21 kk.; 14,19.24; Szám 14,14; MTörv 1,33; vö. Neh 9,12.19; Zsolt 78,14); felhő jelent meg a szt. sátor bejáratánál, amikor Mózes belépett, hogy hallja Isten rendelkezéseit (Kiv 33,9 kk.; Szám 11,25; 12,5; MTörv 31,15; vö. Zsolt 99,7). A sátor fölszentelésekor a felhő elborította a sátrat és Jahve dicsősége töltötte be a hajlékot (® lakás), megakadályozva, hogy Mózes beléphessen (Kiv 40,33 kk.; vö. 1Kir 8,10 kk.). Más szövegek szerint a törzsek addig nem bontottak tábort, amíg a felhő a sátor fölött volt; mihelyt azonban fölemelkedett a hajlékról, útnak indultak. Az Úr felhője nappal a hajlék fölött lebegett, éjjel „tűz volt benne”, s ezt egész Izr. láthatta (Kiv 40,34–38; Szám 9,15–22; 10,11 kk.). Így a felhő Jahve jelképe lett: vezérelte népét, oltalmazta és szólt hozzá. – IV. Amint Izr. fiai hitték, hogy Jahve az ősidőkben megjelent a pusztában, elsősorban a Sinai-hegyen, ugyanúgy remélték azt is, hogy az idők végén újra látható alakban kinyilatkoztatja magát népének. Így a próf.-k Izr. országának várt helyreállítását és a népek fölötti ítéletet gyakran a ~k megújulása formájában írták le, amelyeknek Izr. kiválasztott népe a létrejöttét köszönhette (Iz 4,5 kk.; vö. Kiv 40,34–38; Iz 24,21–23; vö. Kiv 24,9–11; Iz 30,27; vö. Kiv 19,16; Iz 40,5; vö. Kiv 24,16 kk.; Iz 52,8.12? vö. Kiv 24,9–11; 13,21 kk.; Jer 31,1–3; vö. Szám 14,14).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages