természeti törvény

Teljes szövegű keresés

természeti törvény: Pál tanítja (Róm 2,14–16), hogy Isten nemcsak Mózes törv.-ében nyilvánította ki akaratát. A pogányok ui. nem ismerik Mózes törv.-ét, de azért vannak fogalmaik Istennek Mózes törv.-ében kinyilvánított akaratáról. Ez Pál számára abból a megállapítható tényből következik, hogy bár Mózes írott törv.-ét nem ismerik, a pogányok is igazodnak nyilvánvaló módon egy törv.-hez, amely a belsejükbe (a szívükbe) van írva, és amely lényegében megegyezik a mózesi törv.-nyel. Az erkölcsi normáknak ezt a pontosabban nem körülírt magvát minden ember ismeri, aki birtokában van az emberi természetnek. Természetüknél fogva ismerik az emberek ezeket a normákat. Ezekhez a pogányok szívébe is beleírt törv.-ekhez járul a ® lelkiismeret. Így az Isten kifejezetten kinyilatkoztatott, pozitív erkölcsi törv.-e előtt és mellett minden emberben benne él egy szívébe írt erkölcsi törv. is, egy természetes normatudat, amelyet többé-kevésbé isteni, föltétlen követelménynek érez az ember. Az ap.-nak a ~ről szóló tanítása összhangban áll azzal a szintén csak mellékesen érintett, ill. megfogalmazott tételével, amely szerint Istent természetes úton, a természetből is meg lehet ismerni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem