Tesszalonika

Teljes szövegű keresés

Tesszalonika: makedón kereskedőváros a Thermai-öböl és a Via Egnatia mellett. Therma gör. kolónia volt, amelyet Makedónia királya, Kasszandrosz a Kr. e. 4. sz. vége felé újjáépíttetett és feleségéről, Tesszalonikéről nevezett el, aki Nagy Sándor egyik testvére volt. Teljes virágzását akkor érte el a város, amikor a róm.-ak a Pydna melletti csatában (Kr. e. 168) meghódították, majd megtették Makedónia róm. tartomány fővárosává (Kr. e. 146). A Filippi mellett vívott csata után (Kr. e. 42) ~ szabad város lett; saját elöljárói voltak (ApCsel 17,6.8; a címük feliratból is adatolható). Pál ap. idejében volt itt egy zsidó közösség; ennek zsinagógájában hirdette Pál 2. missz. útján az ev.-ot, de nem ért el eredményt. A gör.-ök körében nagyobb visszhangra találtak szavai; így gör.-ökből, főleg kézművesekből v. kisebb üzemek tulajdonosaiból alapította meg az egyh.-at, a zsidók azonban elűzték a városból (Kr. u. 51–53; 17,1–9). Másodszor vsz. 3. missz. útján kereste fel Pál ap. a várost (20,1–4). Pál kísérői közül Arisztarchusz és Szekundus származott ~ból. A ~i keresztényeknek írta a ® Tesszalonikaiaknak írt első és második levelet. A város modern neve Szaloniki volt, de nemrégen visszakapta eredeti nevét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem