Úr napja

Teljes szövegű keresés

Úr napja, Jahve napja: A Bibliában gyakran találkozunk a Jahve napja v. (a LXX-ban, ill. az ÚSz-ben) az ~ kifejezéssel. Hogy jól ismert és pontosan körülhatárolt fogalomnak számított, abból is látszik, hogy sokszor csak az a nap áll helyette, anélkül, hogy a szövegkörnyezet a mutató névmás pontosabb tartalmára rávilágítana (Iz 2,11; Ám 8,9; Lk 10,12; 2Tesz 1,9; 2Tim 1,12.18; 4,8), sőt egyszerűen a nap (Ez 7,7 kk.; 1Kor 3,13 [Vg: dies Domini]; Zsid 10,25 stb.). A Siral 1,21 maszoréta szövegében a nap Jeruzsálem pusztulása napját jelenti („Elhoztad a napot, amelyet…”), de a szövegkörnyezetből kézenfekvő a helyesbítése: „Hozd hát el a napot, amelyet megígértél”, ti. azt a napot, Jahve napját. Ez 34,12 a felhő és a sötétség napjának mondja a katasztrófa bekövetkeztének napját (Kr. e. 587); ezt a jellemzést Jo 2,2 és Szof 1,15 is átveszi, de az ~ra vonatkoztatja. – I. Az ÓSz-ben. A) Tartalma. Ám 5,18 kk. arra enged következtetni, hogy az ~ akkor az áldás és a boldogság (= fényesség!) napjaként élt a köztudatban, amelyen Jahve szabadító Istennek bizonyul. Iz 13 is ezt az értelmezését őrizte meg az ~nak: Jahve (az Úr) kivonul, hogy elpusztítsa Bábelt (Iz 13,4 kk.). Abd 15: az ~ Edom bűnhődésének a napja; Jo 4,9–14 és Zak 12,1 kk.: az a nap, amelyen megbűnhődnek a népek, amelyek Jeruzsálemet megtámadták. A nép abban a hitben élt, hogy kiválasztottsága alapján, amelynek a ® szövetség a záloga, bízvást számíthat Jahve közbelépésére és szabadítására. Ezzel szemben Ámosz próf. azt hirdette, hogy a ® kiválasztás nem jelent okvetlenül biztonságot, hanem a szövetségkötés jegyében föltételezi a parancsok megtartását is. Ha a nép ennek a föltételnek nem felel meg, akkor kiválasztottsága nem mentesíti, ellenkezőleg: pusztulását vonja maga után (Ám 3,1 kk.), és nem lehet szó többé megmeneküléséről (3,12). A próf., aki mélyen meg volt győződve az erkölcsi rend szentségéről, az adott körülmények közt nem tudta az üdvösség napjaként elképzelni, hanem csak az ® ítélet és a büntetés napját látta az ~ban (5,18 kk.; 8,9 kk.; 2,13 kk.). Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kifejezés – eredeti értelmében – Ámoszban az üdvösségnek semmi reményét nem keltette. A 9,11 kk.-t nem tekintve is, 5,4.6.14 kk. alapján föltehető, hogy a próf. számolt egy jövőbeli üdvösséggel; sőt, már egy ® maradék gondolatát is megfogalmazta (9,8 kk.), amely megmenekül; ez a maradék – különösen a későbbi próf.-knál (pl. Iz 4,2 kk.; Izrael maradéka) – már tetszésére van Istennek. Ugyanilyen szellemben 2,6 kk. is ítéletet lát az ~ban, amikor megsemmisül minden emberi gőg, amely szembefordul Istennel. Az ~ eljövetelének semmi más értelme nincs, mint Isten transzcendenciájának láthatóvá válása. – Szofoniásnál az ~ (Szof 1,7.14) szintén úgy jelenik meg mint dies irae, dies illa (1,15), amelyen a bálványok szolgái közül senki sem menekül meg. Ha Ezekiel próf. (Ez 7,7 kk.) erre a napra gondolt, akkor hasonló módon képzelte el. Ugyanígy Joel próf. is, aki egy végzetes sáskajárásban az Úr pusztulást hozó, félelmet keltő napjának előjelét látta (Jo 1,15; 2,1.11). Az ítéletet csak ® megtérés és ® bűnbánat háríthatja el (2,12 kk.). A 2. f.-ben archaikus színeket ölt az ~: sötétségnek, komor fellegeknek a napja (2,2), villámok cikáznak mennydörgés kíséretében (2,3.11), legyőzhetetlen (2,3 kk.) és mérhetetlenül nagy (2,2.5.11; vö. Szám 10,36 és a Seregek Ura kifejezéssel) serege élén (Jo 2,11) Jahve kivonul ellenségei ellen, sőt saját népe ellen (2,1–2). – Ha az ~ Izr.-ben eredetileg az üdvösség napjának számított is, a próf.-k hatására kettős értelmet kapott: az a nap lett, amikor a bűnösök megbűnhődnek, az igazak pedig elnyerik jutalmukat. Ezt tükrözi a 3–4. f. Egyfelől félelmet kelt, nemcsak Júdában (3,4 kk.), hanem az ellenséges népekben is, sőt elsősorban ezekben (4,12 kk.; 19), másfelől viszont – épp ezáltal – üdvösséget hoz, mindenekelőtt Sionnak (3,5; 4,16 kk.), de rajta kívül mindazoknak, akik Jahve nevét segítségül hívják (3,5). A próf. az Úrnak az üdvösség napjaként értelmezett napjához hozzákapcsolja a Paradicsom gondolatát: a végső időben visszatérnek az ősidők. Így az ~ félreérthetetlenül eszkatologikus jelleget ölt: mintegy bevezeti a végleges üdvösség idejét (4,20). – Hasonló módon állítja elénk az ~t Zak 14 is: Jeruzsálemet kifosztják, de maga Jahve száll harcba, hogy a maradékot megszabadítsa, hogy harcoljon, „ahogy háború idején szokott harcolni” (14,3 kk.). Aki életben marad a Jeruzsálem ellen felvonult népekből, az megtér (14,16 kk.). Itt is szóba kerül a Paradicsom (14,6.8), kifejezetten eszkatologikus színezettel (14,7; vö. 14,12 kk.). – Mal 3,2 kk., 19 kk. az ~t a tisztulás napjaként állítja elénk: megtisztítja, megfinomítja Lévi fiait, mint az aranyat és az ezüstöt, hogy méltóképpen mutathassák be az áldozatot (3,3); ugyanakkor azonban a bűnösök ítéletének napja is lesz az ~: mint a szalmát, elégetik őket (3,19) v. eltiporják őket az igazak (3,21). – Összefoglalóan megállapítható: a Jahve napja v. az ~ azt a meggyőződést tükrözi, hogy Jahve – egyre szellemibbnek elgondolt módon – közbelép, és már a földön kinek-kinek megfizet. Ha a fogalomhoz kezdetben hozzátapadt is a választott nép öntudata, a próf.-knál előtérbe került benne az erkölcsi tartalom: Jahvénak voltaképpeni ellensége a bűn; a bűntől kell az emberiséget megváltani, hogy Jahve uralma teljessé válhasson – ez a Jahve napjának v. az ~nak voltaképpeni értelme. – B) Eredete. J. Wellhausen föltevését, hogy a bibliai ® eszkatológiának Ez készítette elő a talajt, szélsőséges formájában nem kell elfogadnunk. Eredete sokkal messzebbi múltba vezet vissza. H. Gunkel úgy véli, hogy az eszkatológia a káoszmítosznak a múltból a jövőbe vetítése (projekció) révén keletkezett. Így az ~ a Teremtő Istennek újabb és végérvényes közbelépése akkor, amikor a ® káosz visszatérve megsemmisüléssel fenyegette a kozmoszt, a ® világmindenséget. Ha a próf.-k írásai nem mentesek is bizonyos mitológiai elemektől, az eszkatologikus várakozás Izr. sajátja, tehát itt kellett kibontakoznia. S. Mowinckel szerint az ~ eredetét a föltételezett trónra lépés ünnepében kell keresni (®Jahve trónra lépésének ünnepe). Minthogy ezt az ünnepet csak a fogság idején vezették be Júdába, Ám 5,18 kk. viszont föltételezi, hogy a Jahve napjának fogalma már a Kr. e. 8. sz. első negyedében megvolt, Mowinckel tézisét el kell vetnünk. Mowinckel álláspontjával rokon J. Morgenstern nézete, amennyiben ő összefüggést lát az ~nak és az újév évről évre visszatérő ünnepének eredete között. De szerinte ebben az ünnepben nem múltbeli esemény kultikus jelenvalóvá tételét látták (mondjuk a világosság és a sötétség mitológiai harcának – amely a teremtés kezdetén zajlott le – megjelenítését), sokkal inkább ennek a harcnak végleges megvívását várva ülték meg az újévet. Itt nyúl vissza Morgenstern Gunkel nézetéhez. – A nap szó idiomatikus használata ’a harc napja, a döntés napja’ jelentésben (vö. Iz 9,3; Oz 2,2; Abd 12 kk.; Zak 14,3) egybevág a „nap” arab jelentésével, ezenkívül Jahvénak nagy harcosként való elképzelésével is összhangban van. Ennek eredete az Ígéret földjének elfoglalása előtti időbe nyúlik vissza (vö. Kiv 15,3 kk.; Szám 10,35; Zsolt 24,8 stb.), ezért arra enged következtetni, hogy az ~ várásának eredetét nem valamiféle káosz/kozmosz-mítosszal, sokkal inkább a jahvizmussal hozhatjuk összefüggésbe. Annál inkább, mivel ebből az időből kimutatható a Paradicsomról alkotott képnek egy olyan formája, mint a tejjel-mézzel folyó ország (Kiv 3,8.17; 13,5 stb.), amely nem más, mint a Jahve ígérte és meghódításra váró Palesztina. Ez volt a módja annak, ahogy a nomád héb.-ek elképzelték Istenük közbelépését, aki belőlük minden időkre nagy és boldog népet formál. – II. Az ÚSz-ben. Az ÚSz átvette a LXX-ból az ~ fogalmát (ApCsel 2,20 = Jo 3,4; 1Kor 1,8; 5,5; 2Kor 1,14; 1Tesz 5,2; 2Tesz 2,2; 2Pét 3,10), ill. ennek megfelelőjét: Isten napja (3,12; Jel 16,14); Júd 6 a nagy napról beszél; vö. Jel 6,17; 16,14; Jo 2,11; 3,4. Formai szempontból 2Pét kifejezése egy vonalba esik az ÓSz-gel: az ítélet és az istentelenek pusztulásának napja (2Pét 3,7), az ég és föld a tűz martalékává válik (vö. 1Kor 3,13 kk.), hogy átadja helyét egy új világnak, amely az igazság hazája lesz (2Pét 3,10 kk.). A valóságban a szerző Krisztus újraeljövetelének napját (® parúzia) akarta elénk állítani (vö. 3,4). – 1Tesz 5,2 és 2Tesz 2,2: itt még egyértelműbb, hogy Krisztus újraeljövetelére kell gondolnunk, amelyet 1Tesz 4,13–17 részletesen leír (vö. 2Tesz 2,1.8). Tehát az Úr itt Krisztus. Ezt az értelmezést a 2Kor 1,14 is támogatja (Urunk Jézus Krisztus napja; 1Kor 5,5 kérdéses); ugyanígy Fil 1,6.10; 2,16 is (Krisztus Jézus napja). Jóllehet a Jel 16,14 az Isten nagy napja kifejezéssel él, a 19,19 egyértelműen tanúsítja, hogy itt is Krisztus a végső apokaliptikus harc vezetője. Ebből következően az ún. szinoptikus apokalipszisben (Mt 24; Mk 13; Lk 21,5–36), amelynek Krisztus egy epifániája a tetőpontja, szintén az ~ egy változatával állunk szemben (vö. Mt 24,26; Mk 13,32; Lk 21,34). A 17,22.24.27.30 szerint maga Jézus hozta egymással kapcsolatba az ~t és Krisztus napját; vö. Jn 8,56. Erre utal az Emberfia napja kifejezés is; az evangélisták egyébként igyekeztek elkerülni, hogy Jézust ® Emberfiának nevezzék (vö. 7,39; 12,16 és 12,23; 13,31). Megváltozott alakban (krisztofánia, ® világégés, apokaliptikus végső harc) az a nap az ÚSz-ben az ~, amelyen Krisztus győzelmet arat a bűnösök fölött, hogy a bűnt eltörölje (1Kor 3,13 kk.; 5,5; 2Tesz 2,8; 2Pét 3,7; Jel 16,14), a hűségeseket pedig megdicsőítse (Fil 2,16; 1Tesz 4,16 kk.). – III. Az ~nak időpontja. Jo 3 és Zak 14 esetében, ahol az ~ új világrendet vezet be, biztosan eszkatológiai időponttal állunk szemben. 1Tesz 4; 2Tesz 2 (a halottak feltámadása); 2Pét 3 (a világ vége) esetében szintén. Ezzel szemben Iz 13,6; Jo 1,15; 2,1; 4,14; Abd 15; Szof 1,7.14; Mal 3,1 kk. közeli időpontot tételez föl, azzal számol, hogy az ~ hamarosan elérkezik. Az ÚSz idejében szintén arra számítottak, hogy nem fog soká váratni magára; vö. 2Tesz 2,2 (csak a túlságosan közeli időpont föltevése ellen emeli fel szavát az ap.); 2Pét 3,3 kk. olyanokat említ, akik az ~ késése miatt már nem is hisznek benne. Mt 10,23; 16,28; 24,34.44 stb. alapján valóban föltehető: arra számítottak, hogy hamarosan teljesedik az ~nak eljövetelére vonatkozó ígéret. Ám az ~nak épp ez az egyszerre eszkatologikus volta és jelenvalósága („aktuális” volta) tanúsítja, hogy nem naptári napként kell értelmeznünk. Csak az eszkatologikus jelképrendszer egyik hagyományos elemével állunk szemben, amely egyfajta elképzelést tükröz. A valóságban egy lényege szerint idő fölötti dologról, a tört. isteni irányításáról van szó. Ennek valósága egyre kézzelfoghatóbb formában mindig újra megtapasztalható, és célja a világ kiteljesítése. Amit egy napon történőként lehet elképzelni, az évezredek folyamán valósul meg (2Pét 3,8). Ilyen értelemben mondhatja Mt 27,52 (minden bizonnyal Dán 12,2-re utalva), hogy az eszkatologikus ~, amelyre a halottak feltámadása a jellemző, Krisztus feltámadásával már el is kezdődött (vö. Mt 27,53; Jn 5,25.28 kk.; 1Kor 15,20). Péter ap. szintén ilyen értelemben beszélt a pünkösdi eseményekről (ApCsel 2,16 kk.). Ilyen módon már az ÓSz is beszélhetett az ~ról, hiszen már akkor is érzékelhető volt, hogy Isten az üdvösséget munkálja. Mal 2,17 kk. a Jahve napját kétségbe vonó, ill. látványos eseményként elképzelő hitetlenek gúnyolódására (hogy ti. késik és még mindig várat magára) válaszolhatott azzal, hogy Isten hírnöke már úton van és maga Isten is jön, hogy ítéletet tartson.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages