vallásosság

Teljes szövegű keresés

vallásosság, jámborság: I. Az ÓSz-ben a ~ az ember – istenkép mivoltával összhangban álló – személyes viszonya Istennel, az ember vallási érzülete és egész vallási magatartása. A ~nak 3, jellegzetesen ósz-i, alább külön-külön vizsgálandó összetevőjét legkifejezőbben talán Mik 6,8 foglalta össze: „Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen (a szövetséget megtartva) és járj alázatosan a te Isteneddel”. – A) Az ósz-i ~ először is az ® istenfélelemmel azonosítható (pl. Iz 11,2): az vallásos, az jámbor, aki „féli” Istent, azaz elismeri és engedelmeskedik neki. Ez gyakorlatilag a ® Törvény megtartását jelenti; épp ez különbözteti meg a jámbort a gonosztól (® istentelenség; vö. Zsolt 1,1 kk.), így bizonyul az ember igaznak (® igazság), egyenesnek és feddhetetlennek (vö. Jób 1,1). Ezek a tulajdonságok és a bennük kifejeződő „tettekre törekvés” eleve lehetetlenné tették, hogy a ~ valamiféle szentimentális érzelgősséggé sekélyesedjen, másfelől viszont magukban rejtették a formális, öncélú törv.-teljesítésnek, a külsőségessé válásnak a veszélyét, ahogy azt a ® farizeusok példája tanúsítja is. – B) Az istenfélelem a fölséges, magasságos, félelmetes Istenről alkotott képnek felel meg. Ugyanakkor azonban Isten közelségét, oltalmát is tapasztalták Izr. fiai (® Jahve); így kialakult az Istenhez tartozás tudata, amelyből bizalom, szeretet fakadt. E vonatkozásban alighanem a héb. heszed a legátfogóbb és a legtöbbet mondó kifejezés; arra a bensőséges érzelmi kapcsolatra utal, amely a családtagokat (férfi és nő, szülők és gyermekek), a barátokat és az egymással szövetségre lépett feleket összekapcsolja, és amelyet az ÓSz a ® kiválasztás és a szövetség alapján a Jahve és Izr. közt fennálló kölcsönös szeretetkapcsolatra is átvitt. Ebből a szempontból a ~ nem egyéb, mint az Isten részéről megnyilvánult heszed (® kegyelem) keltette heszed az emberben, az ember válaszaként (vö. pl. Oz 2,21 kk.; 4,2; 6,6). Ezért a jámbor, vallásos embert, aki kap is, ad is heszedet, haszidnak nevezik. Párhuzamos, szinonim kifejezések: az a vallásos, jámbor ember, aki szereti Istent (Zsolt 145,20; vö. MTörv 5,10; 6,5; Iz 41,8), ragaszkodik hozzá (MTörv 11,22; 13,5; Zsolt 63,9), ismeri Istent (Oz 2,22; 6,6), hűséges hozzá (Zsolt 31,24), „nála van” (vö. 73,25) és vele, az ő útjain, az ő színe előtt jár (Mik 6,8; vö. Ter 6,9; 17,1); aki mint az ő szentje (vö. Zsolt 89,20; 132,16), szerelmese (108,7) és gyermeke (® istengyermekség) azt mondhatja neki, hogy „te vagy az én Istenem” (22,11). Az ósz-i ~nak ez a fő vonása, ha mégoly szubjektívnak és érzelmi jellegűnek látszik is, objektív tényeken alapszik, nevezetesen a kiválasztáson és a szövetségen, vagyis az üdvösség tört.-ének azon tényein, amelyeket Izr. az imádságban (® ima) és a ® kultuszban újra meg újra szeme elé idézett, jelenvalóvá tett. Ezzel az ósz-i ~nak 2 fontos vonását érintettük; nevezetesen: liturgikus és közösségi jellegét; az egyén azért tartozott Istenhez (haszid), mert tagja volt a választott népnek, amely Istenhez tartozását (heszed) mindenekelőtt a kultuszban élte át és erősítette meg. – C) Az ósz-i ~nak ez utóbbi vonása magában rejti annak veszélyét, hogy – amint az a ® hasszideusok és ® farizeusok körében valóban be is következett – elszigetelődéshez, gőghöz vezető hamis kiválasztottság-tudattá sekélyesedik. Ez vezetett az ósz-i ~ egy 3. vonásának kialakulásához: a vallásos, jámbor ember az ósz-i fejlődés során egyre inkább anar (olykor ani) lett, vagyis szegény és alázatos, aki külső szorongatottsága következtében belső elégtelenségének is egyre jobban tudatára ébred, és csendes visszavonultságában egyedül Istentől várja üdvösségét (vö. Zsolt 62,2.6; 131,1 kk.; Iz 30,15). Ezért az ÓSz szóhasználatában az vallásos, az jámbor, aki mint Isten „szegénye” (vö. Zsolt 72,2; 74,19; Iz 49,13) Jahvéba veti minden reményét (Zsolt 31,7.15; 32,10; 37,3.5; 86,2) és nála keres menedéket (18,3.31; 31,2.20; 37,40 stb.). Ez a belső magatartás néha olyan formában is megnyilvánult, hogy némelyek a külső javakról lemondva boldogságukat egyedül az Istennel való bensőséges, szellemi kapcsolatban keresték (vö. 16,2.9–11; 63,4; 73,25–28). – Az ósz-i ~nak e vonásait, összetevőit az ® Isten szolgája testesíti meg, aki mint Isten választottja és kedveltje a sokféle szenvedés és megaláztatás közepette is mindenben Isten akaratát keresi, annak, ill. küldetésének teljesítésére törekszik (vö. 86,2.16; 116,16; 119,65.84). Az ósz-i ~ ez eszményének üdvösségtörténeti-előképi (tipológiai) megtestesítői Deutero-Izajás ebedjén kívül Istennek olyan szolgái, mint Ábrahám, Mózes és Dávid. – II. Az ÚSz-ben. A) Az ósz-i ~nak az eddigiekben vázolt alapvető vonásai az ÚSz-ben a keresztény ~nak is fő alkotóelemei, de elmélyültebb változatban. 1. Először is: az úsz-i ~ Isten akaratának teljesítése (vö. Mt 7,21; 12,50), amely a szeretet „új” parancsában fogalmazódik meg, és az embereknek nem annyira írott törv.-ként áll a szemük előtt, inkább a Lélek belső sugallata, ösztönzése formájában szolgál zsinórmértékül (vö. pl. Róm 8,2.14 kk.). Ebből következően az az ember számít az ÚSz-ben jámbornak, vallásosnak, aki engedi, hogy a Lélek vezesse, és – nem annyira érzelmileg, mint inkább tettekben megnyilvánuló módon – szeretetre ösztönözze (vö. 1Jn 3,18; 5,3). – 2. Ennek a ~nak érzelmi szempontból az ÚSz-ben is a kiválasztottság tudata az alapja: a hit és a keresztség révén az Isten új népének tagjaként a keresztény kiválasztott és szt., ezért egészen közel érzi, tudja magát Krisztushoz, így Krisztussal kedves gyermekeként bizalommal (pl. Zsid 4,16) Atyámnak szólítja Istent (Mt 6,9; Róm 8,15; Gal 4,6) és mindenben ráhagyatkozik (pl. Mt 6,25–34). – 3. Mindazáltal: az úsz-i ember is tudatában van kicsiségének: azért lehet boldognak, áldottnak mondani, mert szegény (5,3; 11,5; 2Kor 6,10), kicsi és alázatos (Lk 1,48.52; Mt 18,4). Ha üldözik, félreértik (vö. 5,10–12; 2Tim 3,12), reményét Istenbe és az általa megígért végső üdvösségbe veti, amely felülmúlja a mostani látható világot. – Végső fokon tehát elmondható: az úsz-i ~ valójában nem más, mint a ® hit, ® remény és ® szeretet gyakorlása. – B) Az úsz-i ~ Krisztuson alapszik, de Krisztus, az Isten szolgája nem egyszerűen az igaz, a szent (ApCsel 2,27; 13,35: hosziosz = haszid; vö. Zsid 5,7), hanem egyszersmind a tárgya is az úsz-i ~nak. Mert már az ÚSz-ben csak akkor lehet szó hiteles jézusi, krisztusi ~ról, ha a keresztény szentségi alapon, a hitben egész életét átható személyes kapcsolatban van Krisztussal: úgy ragaszkodik hozzá, mint a szolga urához (pl. Róm 1,1), a tanítvány mesteréhez (Mt 10,24 kk.), egyszersmind azonban a barátjának (Jn 15,13–16; vö. 20,17) is tekintheti és érezheti magát. Szereti Krisztust és egész énjét áthatja Krisztus szeretetének tudata, várja újraeljövetelét és ennek reményében éli le egész földi életét (vö. pl. Gal 2,20; Ef 6,24; Fil 3,7–16). – C) Ebből nyilvánvaló, hogy az ÚSz-ben a ~ nem „gyakorlatok”-ból, „tettek”-ből áll, hanem Isten ajándékaként elsősorban hit, remény és szeretet, Isten üdvözítő akaratából és tetteiből következően. Így érthető, hogy az ÚSz-ben a görög-hellén kifejezések (euszebeia, teoszebeia) meglepően kevés helyet kaptak. Kifejezetten keresztényekkel kapcsolatban szinte csak a pasztorális levelek és 2Pét említi a ~ot (1Tim 3,16 kivételével, ahol a gör. euszebeia mögött ott állhatna a héb. heszed), de csak nagyon körvonalazottan, elmosódott értelemben: vallásos, jámbor (euszebész) az, aki (a lat. pietasnak megfelelő értelemben véve) buzgó lélekkel teljesíti vallási és állapotbeli kötelességeit (1Tim 2,2; 2Tim 3,12; Tit 2,12; vö. 1Tim 4,8; 5,4; 6,3.11; Tit 1,1; 2Pét 1,3.6 kk.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages