város
város: I. A paraszti életmódról a ~i életmódra való áttérés, amely a Közel-K-en a Kr. e. 7. és 3. évezred között zajlott le, az emberiség művelődése tört.-ében oly korszakalkotó jelentőségű volt, hogy jogosan nevezték némelyek urbánus forradalomnak (V. G. Childe). Ezt a fejlődési fokot elsősorban egy új társadalmi és gazdasági rend kialakulása jellemzi: az egységes szerkezetű és főleg élelmiszer-termelésre berendezkedett falusi közösség átalakult egy munkamegosztáson alapuló társadalommá, amelyet az új és az önállósult régi termékek és foglalkozási ágak sokasága jellemzett. A földművelők mellé, akiknek a ~ kereteiben is megvolt a helyük, kézművesek, kereskedők, harcosok, hivatalnokok, papok társultak. A különféle rétegek nem egyenrangúan sorakoztak egymás mellé, hanem tekintély, jog és hatalom szempontjából eltértek egymástól és hierarchikus rendet alkottak, amelynek csúcsán a – teokratikus, monarchista v. arisztokrata jellegű – központi hatalom állt. Ezt a rendet az ókori K-i ~ külseje is tükrözte: paloták és templomok épültek, amelyeket sokszor várszerűen képeztek ki, s amelyek gyakran térbelileg is központi helyet foglaltak el a ~ban. Az ébredő ~i művelődés legjelentősebb szellemi vívmánya az írás feltalálása volt (® ábécé, ® ékírás, ® héber nyelv, ® hieroglifák). – II. A ~i művelődésnek, amely először a Kr. e. 3. évezredben bontakozott ki teljesen a mezopotámiai ~államokban, egy korai előzménye ® Jerikóban került felszínre: a kerámia előtti csiszolt kőkor (neolitikum; Kr. e. 7–6. évezred) mindkét rétegében hatalmas erőd maradványait ásták ki, amely már központi hatalmat tételez föl. – III. Palesztinában csak a bronzkori művelődés tekinthető valóban ~i jellegűnek. E korszakban (kb. Kr. e. 3200–1200) a ~okat, amelyek egyre szaporodtak az országban – elsősorban a sík területeken – általában erős fal vette körül. Ebben a védelmi rendszerben némileg a különféle ~ok politikai helyzete és társadalmi, jogi berendezkedése is tükröződött. Amint az egyiptomi átokszövegekből már a Kr. e. 2. évezred elejének ~airól tudjuk, sőt már az előző korszakokra vonatkozóan is kikövetkeztethetjük, a ~ok önállóságra berendezkedett és egymással sokszor versengő kis törpeállamok voltak, amelyekben feudális társadalmi rend uralkodott. Az akropoliszon székelő dinasztia – v. esetleg, ill. átmenetileg egy patríciusréteg – félig szabad és jogokkal nem rendelkező népességen uralkodott; az alattvalók többnyire szegényes házakban laktak, amelyek szorosan és szabálytalanul sorakoztak egymás mellett a ~falon belül. ® Jerikó a korai bronzkorban kb. 225×80 m, a középső bronzkorban kb. 300×150 m alapterületű volt; a középső bronzkori ®Megiddó kb. 300×225 m nagyságú volt; ® Hacor a középső és a kései bronzkorban kivételnek számított kb. 1100×650 m területével. Ezek a települések elsősorban nem lakóhelyek voltak, hanem inkább menedékül és raktárul szolgáltak. A lakosság élete jórészt a ~ falain kívül zajlott a földeken, ültetvényeken, hiszen mint korábban, továbbra is a földművelés és a földeken termelt javak jelentették a létalapot. Ezenkívül virágzott a kézművesség (elsősorban a művészi szinten művelt fazekasság és fémművesség), valamint a távolabbi ~okkal, országokkal folytatott kereskedelem, ha a föníciai partvidék ~ainak (Büblosz, Ugarit) forgalmát nem érte is el, sőt sokszor még meg sem közelítette. – IV. Izr. fiainak, akik a sztyeppékről, a pusztából bevándorolva először csak a hegyvidékeken telepedhettek le, ahol még csak szórványosak voltak a kánaánita ~ok, mindenekelőtt a földművelő életformát kellett elsajátítaniuk. Így a ~, amellyel közeli és távolabbi környezetükben találkoztak, v. amelyet csak hírből ismertek, még sokáig idegen maradt számukra; sőt úgy jelent meg, mint az emberi bűn (Ter 11,1–9) és az erkölcsi romlás (pl. 19,1–28) helye. Az első időkben Izr. fiainak még fallal körülvett helységei is, amelyekhez rendszerint még különféle kisebb települések (a héb. kifejezés szerint ’leányok’; vö. Józs 17,11; Bír 11,26), tanyák v. falvak is tartoztak (vö. Lev 25,29–31; 2Sám 20,19), tisztán földművelő jellegűek voltak. Védelmükről a nomád korszakból fennmaradt patriarkális viszonyoknak megfelelően a ® vének gondoskodtak, ők vezették a sereget. Csak az állam kialakulásával kezdődött el a városiasodás folyamata, valamint ezzel kapcsolatban a kánaánivá válás. E fejlődés terén a fő~ok, ® Jeruzsálem és ® Szamaria jártak élen, amelyek a király tulajdonában lévő ~államok voltak; palota is, templom is épült bennük (Szamariában az Omrik dinasztiája korában egy Baal-templom; vö. pl. 1Kir 16,31 kk.) és egy nagy kiterjedésű akropolisz. Mint a hozzájuk tartozó ország székhelyeiben és közigazgatási központjaiban a társadalom sok rétegre oszlott, és átitatódott különféle kánaáni hatásokkal; a társadalom felső rétegét a kedvezményekkel elhalmozott, fényűzően élő királyi ® hivatalnokok alkották. Ez a fő~i tisztviselői arisztokrácia – tőkefelhalmozással és nagybirtokot szerezve (kánaáni felfogás szerint ez törv.-es eljárásnak számított) – egyre inkább felbomlással fenyegette a hagyományos szabad paraszti társadalmi és gazdasági rendet. – V. A hellén korszakban a gör. polisz hatására egy mind külső formájában, mind belső szervezetében új ~típus jelent meg Elő-Ázsiában. A hellén ~ a milétoszi Hüppodamosz (Kr. e. 500 k.) tervéhez igazodott: egy főutca mindkét oldalán párhuzamosan és merőlegesen futó mellékutcák a térséget szabályos négyszögekre tagolják, s bizonyos kerületekben a középületek és intézmények (templom, agora, hivatalok, gimnázium, stadion, színház, kútház, vízvezeték) kapnak helyet. Ami az alapgondolatot illeti, ennek a tervnek felel meg Palesztina D-i részén a kis ® Maresa ~ka. A róm. ~okat – így a Jordántól K-re ® Gerazát – jellegzetes módon az egymást derékszögben metsző Cardo és Decumanus tengelyek keresztje tagolja; a középületek nagy változatosságot mutatnak (csarnokutcák, diadalívek, nimfeumok, fürdők stb.), és pazar monumentalitás érvényesül. A pax romana nyújtotta védelem fal építését fölöslegessé tette és akadálytalan fejlődést biztosított az egyébként is kiterjedt településeknek. A hellén monarchiákban a ~ok és a hozzájuk tartozó területek a központi hatalom alatt álló országrészekkel ellentétben messzemenően autonómok voltak, és ezt az autonómiát – legalábbis vallási joghatósági és kormányzati téren – a későbbi róm. uralom is tiszteletben tartotta a lehetőségek határain belül, sőt kezdetben a kisebb dinasztiák hatalmi törekvéseinek is engedett (így a Hasmoneusok kezén levő ® Tízvárosban). A különféle helyi testületekbe (magisztrátus, tanács, népgyűlés; Jeruzsálemben a főtanács, a főpappal az élén) csak az kerülhetett be, akinek polgárjoga (® polgárok) volt. Ez olyan kiváltságot jelentett, amely a gör. korszakban elvileg csak az eredeti gör. felső réteget illette meg; olykor azonban azokra a „barbár” lakosokra is kiterjesztették a polgárjogot, akik régóta ott éltek a ~ban (a nem teljes jogú beköltözöttek, a rabszolgák és idegenek kivételével). – VI. Az ÚSz nyelvhasználatában a polisz, ha földi helységre vonatkozott, akkor tisztán település földrajzi fogalmat jelölt. A politikai tartalom már csak a mennyei Jeruzsálemmel kapcsolatban lelhető fel benne (Gal 4,25 kk.; Zsid 11,10.16; 12,22; Jel 21,2), ill. a mennyei hazával (Fil 3,20) összefüggésben, ahol a keresztények polgárjogot élveznek majd, és nem lesznek idegenek v. jövevények, mint a földön (Ef 2,19; Zsid 11,13; 1Pét 2,11).
