zsidókeresztények

Teljes szövegű keresés

zsidókeresztények: zsidó származású keresztények. I. Kezdetben többségben voltak, de még az első keresztény nemzedék életében a ® pogánykeresztények váltak többséggé. A ~ nem alkottak világosan körülhatárolható egységet. Az irodalomban nem mindig ugyanazon közösségre vonatkozott az elnevezés. 1. Ide tartoztak azok, akik nem a mózesi törv. szerint éltek; így az ún. ® hellének (István, Barnabás, Pál; de vö. 1Kor 7,18; Gal 5,3). Főleg a szórványban élő zsidók támadták őket igen hevesen (ApCsel 6,9–14; 9,29). – 2. ~nek számítottak azok, akik szigorúan megtartották a mózesi törv.-t, elsősorban Palesztinában és Jeruzsálemben. E csoport vezetői az ap.-ok voltak, mindenekelőtt Péter és János, továbbá Jakab, az Úr testvére (Gal 2,9; vö. Hegeszipposz, Euszebiosz, Egyháztört.). Az üdvösséghez nem tartották elengedhetetlennek a mózesi törv. megtartását (vö. 2,15–21; ApCsel 15), de a zsidó hagyományhoz való ragaszkodás azon túlmenően, hogy személy szerint is vonzódtak a Templomhoz és a törv.-hez, létfeltétel volt számukra Palesztinában az akkori politikai körülmények között. – 3. Azokat, akik a pogányokból lett keresztényektől is megkívánták a mózesi törv. megtartását (® judaisták) szintén a ~ közé számítják. – 4. Olyan eretnekek, akik erős gnosztikus hatás alatt álltak, de esetleg a törv. megtartásához is ragaszkodtak (vö. a 2. csoporttal). – II. A ~re vonatkozóan, különösen az első időkből kevés forrásunk van. A legfontosabb forrás természetesen maga az ÚSz, de az időhöz kötés, a keletkezés körülményeinek és az esetleges korábbi forrásoknak a feltárása olykor az ÚSz kv.-ein belül is nehéz. – III. Jeruzsálem pusztulásáig a ~ vezető szerepe egyértelmű volt (vö. Pál Rómában: Róm 15,26–27; 1Kor 16,1; 2Kor 8–9; 1Tesz 2,14). Ezt annak köszönhették, hogy „az Úr testvérei” álltak élükön: Jakab után Simon, majd Júdás leszármazottai. Jeruzsálemből szétszéledve a tanítványok zsidókeresztény közösséget alapítottak Palesztinában (ApCsel 8), Damaszkuszban (9), Föníciában, Ciprus szigetén és Antióchiában (11,19). Hogy ezekben milyen kapcsolatban voltak a ~ a pogánykeresztényekkel, azt nem tudjuk; vsz. a körülményektől függően egyszer ilyen, máskor olyan (vö. Gal 2,11–13). A Jeruzsálemi ~ még Kr. u. 70 előtt Pellába húzódtak (S. Brandon és G. Strecker ellenvetései nem eléggé megalapozottak). Miután Hadrianus hellenizálta Jeruzsálemet (Kr. u. 130), a ~ szétszórtan éltek Galileában, a Jordán felső folyása vidékén és Pereában. Innen kiindulva vsz. térítettek Egyiptomban és K felé, főleg a zsidó közösségekben. – IV. Föltehető, hogy a kumráni szekta (® Kumrán) hatott a ~ közösségeire (főleg a hajthatatlanság irányában); ez később az ebioniták szektájában öltött testet, de ezt a csoportot nem lehet (mint O. Cullmann, M. Goguel és H. J. Schoeps gondolja) a jeruzsálemi közösség utódának tekinteni, mert egészében véve sokkal nagyvonalúbb volt abban a kérdésben, hogy vajon föl lehet-e a pogányokat is venni a keresztények közé.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem