Cassio

Teljes szövegű keresés

Cassio [kasszió] – teljes nevén Cassio Mihály, velencei nemes úrfi Shakespeare Othello, a velencei mór c. tragédiájában. A címszereplőnek nemcsak jó katonája, de barátja és bizalmasa is volt; a nehéz szavú mór az ő világfias könnyedségét vette igénybe, amikor szerelmét és leánykérő szándékát az ő közvetítésével vallotta meg Desdemonának. Ennek köszönhette ~, hogy a mór a hadnagyává nevezte ki, felkeltve ezzel a mellőzött Jago irigy bosszúvágyát. E megrögzött cselszövő egy ciprusi ünnepségen az őrszolgálatot vezető ~t leitatta, majd Rodrigót ráuszítva verekedésbe keverte. A kirobbant és Jago által alaposan felszított tömegbotrány megtette a célzott hatást: a haragos Othello megfosztotta hívét a rangjától. A ravasz Jago most barátságot és jóakaratot színlelve meggyőzte a kárvallottat, hogy legjobb lesz, ha Desdemona közbenjárásával próbálja ura bocsánatát elnyerni. ~ így is tett, s Desdemona is gyanútlanul kérlelte férjét kegyvesztett híve érdekében, amit viszont Jago körmönfont érveléssel úgy tüntetett fel a férj előtt, mint az asszony és ~ bűnös viszonyának egyik bizonyítékát. A velencei szenátus ekkor visszarendelte Othellót, s ~t nevezte ki utódjának, ami csak tovább szította a mór vad dühét férji becsületének vélt megtiprója ellen. Megbízta Jagót, hogy ölje meg ~t, ami persze egybevágott a cselszövő céljával, hisz ő is szabadulni akart tetteinek veszélyes tanújától. Gyilkos terve azonban nem járt teljes sikerrel, ~ csak súlyos sebet kapott, s még tanúskodhatott a velencei küldöttek előtt a gazember rémtetteiről. – ~ csiszolt modorú, könnyed és hiszékeny ifjú, súlytalan jellem, a tragédia erőterének perifériáján mozog; eszköze csupán és kis híján áldozata Jago cselszövényeinek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages