Diederich Hessling

Teljes szövegű keresés

Diederich Hessling [díderih heszling] – német nagypolgár, Heinrich Mann Az alattvaló c. regényének központi alakja. Már gyerekkorában áhítatos tisztelet alakult ki benne az atyai nádpálca iránt, s szenvedélyévé lett a besúgás is: gyáros apjának a munkásaira, anyjának az apjára árulkodott. Az iskolában közepes tanuló volt, a tanári tekintély lelkes tisztelője; az egyetemen az újteuton diákkorporáció vette pártfogásába. Egy munkástüntetés szétverése során meglátta magát a császárt, és bár dicstelen körülmények között sikerült színe elé toppannia, attól fogva lelkes, odaadó hűsége nem ismert határt. Egy ártatlan kijelentésért felségárulási perbe idézett egy szabadkőműves polgárt, szülővárosában pedig szobrot emeltetett őfelsége nagyapjának. Még nászútját is úgy időzítette, hogy Rómában megelőzze az épp oda látogató császárt, s megéljenezhesse az utcán. – ~ a mindenkori felsőbbségnek nemcsak készséges, hanem egyenest lelkes kiszolgálója, született talpnyaló, aki még csettint is gyönyörűségében. Alakja nem típus, inkább karikatúra, amely a német polgári mentalitás egyik jellegzetes összetevőjét tette nevetségessé.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem