Don Carlos

Teljes szövegű keresés

Don Carlos1 [karlosz] – spanyol infáns (1545-1568), Schiller azonos című drámájának hőse. Apjával, II. Fülöppel szembeállította, hogy az feleségül vette Valois Erzsébetet, aki már ~ menyasszonya volt, s akit ~ egész szívével szeretett. Barátja, Posa márki bátorította ezt a szenvedélyét, és többször is alkalmat teremtett, hogy a herceg találkozzék szerelmével. ~ megbizonyosodott róla, hogy a királyné viszonozza érzelmeit, ám hitvesi esküjéhez nem akar hűtlen lenni. Posa eszményi célt is tűzött a becsvágyó ifjú elé: igyekezzék eljutni Németalföldre, és kieszközölni a polgári, vallási és nemzeti szabadságra vágyó flamandokkal való megegyezést. ~ helyett azonban a király a véres kezű Alba herceget nevezte ki Németalföld helytartójává. Posa közben megnyerte a király bizalmát, és bonyolult intrikákba kezdett a nemes ügy sikeréért; látszólag elárulta barátját és börtönbe csukatta. Tette valódi rugóit, nemes önfeláldozását a herceg csak akkor értette meg, amikor a börtönébe látogató márki orgyilkos golyótól találva a karjai között halt meg. A herceg gyilkosnak nevezte apját grandjai színe előtt, és a börtönből kiszabadulva elszántan készült rá, hogy Flandriába szökve a felkelés élére álljon. Erzsébettől még utolsó búcsút vett; szerelmi vágy helyett most már csak a nagy tett lelkesedése töltötte el. Szökésének azonban, amelyet még Posa készített elő, kipattant a terve, és a király félreérthető helyzetben találván őt feleségével, az inkvizíció kezére adta. – Schiller ~a eszményi lelkületű ifjú herceg, akit nyomaszt apja zsarnoksága és hogy tétlenségre kárhoztatják. Érzelmei hevesek és őszinték, de naiv és színlelésre képtelen, ezért kell elbuknia az ámítók, számítók és intrikusok ellenében. A történelmi ~ nem volt szerelmes mostohaanyjába, nem is látta őt, mielőtt az Fülöp felesége lett; ő maga ekkor még csak 15 éves volt. Egzaltált, labilis alkata, zavaros viselkedése és balkezes konspirációi miatt apja (s nem az inkvizíció) börtönbe záratta, ahol fél év múlva, máig tisztázatlan körülmények között meghalt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages