Meursault

Teljes szövegű keresés

Meursault [mőrszó] – algíri francia hivatalnok, Camus Közöny c. regényének hőse. Egy kétes egzisztenciájú ismerőse társaságában volt, amikor az illetőt két arab (két alvilági rivális) megkéselte. Kevéssel utóbb ~ találkozott az egyik támadóval, s egy véletlenül hozzá került pisztollyal lelőtte. Nem bosszúból, nem is önvédelemből, inkább csak ötletszerűen. A hosszadalmas bűnperben a vád feltárta, hogy ~ az anyját szeretetotthonba dugta, s évekig feléje sem nézett, halála után egy nappal pedig egy nőismerősével moziba ment, és viszonyt kezdett; tettét nem bánta meg, tehát minden emberi érzés nélkül való szörnyeteg; a bíróság halálra is ítélte. ~-t az egész per csak irritálta, de meg nem rendítette, nem védekezett, saját sorsa iránt is közömbösen várta halálát. – Az első személyben előadott történetből kiviláglik, hogy ~ valóban közömbös minden iránt, nincs emberi kapcsolata, de nem is hiányzik neki, nincs múltja, se jövője, mert csak a pillanatnyi késztetéseknek él; tunyaságának gyökere, hogy semmi cselekvésnek nem látja értelmét. A magyarázkodó s kissé félremagyarázó magyar címnél többet mond az eredeti ('Az idegen') az író szándékáról: hőse idegenként él egy társadalmi értékrendszerben, amely az eleve abszurd emberi létezést bástyázza körül. ~ nem lázad a konvenciók ellen, csak vállat rándít, és félrehúzódik előlük. Camus ironikusan érzékelteti, hogy vádlói erkölcsi háborgásában mennyi a képmutatás, hogy ~ ugyan kiürült lélek, de javára szól, hogy nem is esküdözik hazugul olyan értékekre, amelyekben nem hisz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages