Orgon

Teljes szövegű keresés

Orgon – gazdag polgár Molière Tartuffe c. vígjátékában. Bigottságában házába fogadott egy Tartuffe nevű szenteskedőt, aki rövidesen a ház ura lett, ~ pedig családtagjai rovására is csak az ő kedvét és kegyét kereste. Hozzá akarta kényszeríteni lányát, Mariane1-t, a fiát, Damist pedig elűzte a háztól, mert megvádolta előtte a szenteskedőt, hogy felesége, Elmira erényére tört. Rajongott „testvérét” azzal engesztelte ki a sértésért, hogy ráíratta egész vagyonát. Végül saját szemének mégis hinnie kellett, s mélységesen csalódva kiutasította házából az imposztort. Csakhogy a házat épp ő adta a gazember kezére, és az rögtön intézkedett is, hogy az egész családot azonnal lakoltassák ki belőle, sőt ~t súlyosan kompromittáló iratokat juttatott a király elé. Végső szorongatottságából csak az igazságtevő király jótékony beavatkozása mentette meg ~t. – A maga hihetetlen hiszékenységével ~ szükségszerű kiegészítője Tartuffe-nek, hisz a szélhámos semmit sem érhetne el a balek lelkes segítsége nélkül. ~ alakjában egyszersmind a bigottságot és a háza népén zsarnokoskodó családfőt is nevetségessé teszi a szerző.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages