Orlando

Teljes szövegű keresés

Orlando2 – különös életpályájú angol nemes, Virginia Woolf azonos című regényének hőse. Ősi angol arisztokrata család tizenéves sarja volt, amikor Erzsébet királynő megkedvelte és udvarába hívta. ~ egy orosz hercegnővel keveredett szenvedélyes viszonyba, s ezért kegyvesztett lett; visszavonult birtokára és pár évtizedet irodalmi munkásságának szentelt. Ebből kiábrándulva egy vers híján minden művét elégette, majd kastélyát csinosítgatta és pompás mulatságokat rendezett. Károly király korában egy lidérces szerelem elől menekülve Konstantinápolyba kért és kapott követi kinevezést, majd utóbb ottani sikereiért hercegi címet. Egy nagy mulatság után többhetes álomba merült, s ebből nővé változva ébredt fel; a születése óta eltelt másfélszáz év alatt egyébként mindössze harmincat öregedett. Kalandos fordulatok során hosszabb időre cigányok közé került, majd egy kereskedelmi hajón visszatért a tizennyolcadik századi Angliába. Az eltelt hosszú idő és női volta miatt nehéz volt érvényesíteni birtokához való jogát, de végül minden elrendeződött, ő pedig hol a szerelem és a nagyvilági élet örömeinek élt, hol pedig magányba vonulva dolgozott egyetlen megmaradt művén, a „Tölgyfa” című költeményen. Ekként múlt el felette a tizenkilencedik század; a huszadikban férjhez ment egy tengerészkapitányhoz és gyermeket szült. Így érte meg a regény írásának idejét, 1928-at, harminchat évesen. – ~ finoman melankolikus, harmatosan naiv ifjúként indul, és a századokon át, mindkét nemében megmarad nyílt szívű és szemű, örök tanulónak; az emberi lét alapélményeit éppúgy megéli, mint az eltérő korok, kultúrák, civilizációk és miliők hangulatait. Mindeközben megmarad költőnek, s nem is csoda, hogy minden kornak leginkább az irodalmi élete érdekli. ~ időutazó, akinek belső órája harminchat évet mér, mialatt odakint majd fél évezred pereg le – az idő felbontása, relativizálása nagy kísérleti lehetőség századunk regényírói számára. És persze ~ legfőképp maga az írónő, aki e játékos teremtményében, számtalan bájos és ironikus mozzanaton át lebeg végig hazája történetének négy és fél évszázadán.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages