Adakozás

Teljes szövegű keresés

Adakozás 1. Valamely vallási közösség önkéntes adományainak rendszeres vagy alkalmi összegyűjtése kultikus célokra, vagy a szervezett szegénygondozás, ill. az alkalmilag ínséget szenvedők megsegítésének céljára. Mint minden olyan esetben, amikor az ember valamit kegyességi megfontolásokból ad, az adakozás hátterében is az a gondolat áll, hogy minden Isten tulajdona, az ember mindent Istentől kapott, és ezért javaiból Istennek visszafizetni tartozik részben hálából, részben Isten tulajdonosvoltának megvallása- és elismeréseképpen (1Móz 12,17; Zsolt 85,13; Jer 27,5 stb.). A terminológiai átfedések azt mutatják, hogy nem könnyű minden esetben elhatárolni egymástól a javak kegyességi szempontból meghatározott átadásának különböző válfajait. Mégis megállapítható, hogy az adakozásnak két alapvető kritériuma van: egyik az önkéntessége, ez különbözteti meg a kötelezően előírt szabályok teljesítésétől (2Móz 35,29; 5Móz 16,10; vö. ADOMÁNY, ÁLDOZAT, TIZED), másik a szervezettsége, ez határolja el az egyéni jótékonykodástól (vö. ALAMIZSNA).
Izráelben önkéntes adományokat is kértek a szent sátor elkészítésének céljaira (2Móz 25,1; 35,29), a templom fenntartására és javítására (2Krón 24,4k; Ezsd 2,68k; Zak 6,9kk). Mindezek kiegészítették a király e célra fordított javait, ill. a kötelezően megállapított TEMPLOMADÓ fizetését. A szervezett szegénygondozásra a kezdeti időben azért nem volt szükség, mert a nagycsaládokon belül e kérdés megoldódott, amit kiegészített a föld termése egy részének a szegények számára történő, előírt meghagyása, ill. az egyéni jótékonyság (vö. ALAMIZSNA).
A templom céljaira történő adakozás rendjének biztosítása érdekében Jóás júdai király idejében a templom bejáratához nyílással ellátott ládát helyeztek el, s az abban összegyűlt adományokat a papok és a királyi hivatalnokok együtt vették számba (2Kir 12,10kk).
2. Jézus idejében tizenhárom adománygyűjtő persely volt felállítva a templomban az adományok gyűjtése céljából. Jézus elítéli azt a gyakorlatot, amely a jócselekedetek, köztük az adakozás képmutató, öndicsőítő gyakorlásában nyilvánult meg (Mt 6,1kk). Az adakozásban elsősorban nem az összeg nagysága, hanem az adakozásban megnyilvánuló lelkület a fontos. Ezt a szempontot erőteljesen hangsúlyozza Jézus a szegény asszony példájához fűződő tanításában (Mk 12,41 par).
Az ősgyülekezet életének első időszakában önmagán belül megvalósította a vagyonközösséget, így a szociális kérdések radikális megoldásának útján indult el (ApCsel 2,45; Vö. ApCsel 5,1kk). A későbbiek során ez a gyakorlat nem vált általánossá, sőt, a szociális feszültségek a gyülekezeten belül is kiéleződtek (1Kor 11,17; Jak 2,1kk). Az adakozás szükségességéről, és arról, hogy azt nem elegendő külsőlegesen gyakorolni, több helyen is szól az apostoli tanítás (1Kor 13,3; 1Tim 6,18; 1Jn 3,17 stb.).
Különleges alkalma volt az adakozás gyakorlásának az a gyűjtés, amelyet Pál végzett az ínséget szenvedő jeruzsálemi gyülekezet részére. Erre a gyűjtésre Pált az apostolok tanácskozása mintegy elkötelezi (Gal 2,10). Pál a gyűjtést Akhájában és Macedóniában a gyülekezetek között végzi, erőteljesen hangsúlyozza az adakozásban megnyilvánuló lelkület milyenségének fontosságát (Róm 15,25kk; 2Kor 8,1kk).
Ebben az adakozásban az anyagi segítségnyújtáson túlmenően a jeruzsálemi gyülekezet különleges helyzetének elismerése is megnyilvánul (Róm 15,27).
SzCs

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages