Adónijjá

Teljes szövegű keresés

Adónijjá 1. A név hosszabb formában is előfordul: Adónijjáhú. Jelentése: »Jahve az én uram«. Az Úr ('ádón) szó jelentésében a parancsolás a döntő, szemben a bacal szóval, amely szintén urat jelent, de mint tulajdonost.
2. Adónijjá Dávid királynak Haggit nevű feleségétől származó fia, aki Hebrónban született (2Sám 3,4; 1Kir 1,5-2,28; 1Krón 3,2). Szomorú szerepet játszott Dávid trónutódlásának a történetében. Mivel Adónijjá Dávid negyedik fia volt, csak akkor kerülhetett szóba mint trónörökös, amikor bátyjai meghaltak. Amnón volt az elsőszülött, aki azonban erőszakot követett el saját féltestvérén, Támáron. Ezért Absolon megölette (2Sám 13). A második fiú, Kileáb (2Sám 3,3) előttünk ismeretlen körülmények között halt meg. A harmadik fiú Absolon volt, aki fellázadt apja ellen, és a harcban életét vesztette (2Sám 18,14). Ekkor kellett volna sorra kerülnie Adónijjának, mivel most már ő számított elsőszülöttnek. Azonban Dávid megígérte feleségének, Betsabénak, hogy Salamon lesz utána a király (1Kir 1,13.17.30). Az ígéret úgy teljesedett be, hogy bátyjai után Adónijjá is méltatlanná vált a trónra. Ő ui. azzal vétett, hogy még apja életében király akart lenni; a nép előtt trónörökösként viselkedett (1Kir 1,5). Sőt palotaforradalmat készített elő Jóáb fővezér és Ebjátár pap segítségével (1Kir 1,7-9). Már ki is kiáltották királlyá (1Kir 1,25), azonban a halálos ágyán fekvő Dávidnak volt még ereje arra, hogy keresztülvigye akaratát. Mihelyt tudomást szerzett a történtekről Betsabétól és Nátán prófétától, ünnepélyes keretek közt Salamont kenette fel királlyá (1Kir 1,32-40).
Adónijjá megrémült és a templomba menekült. Megragadta az oltár szarvait, hogy ne öljék meg a lázadásért. Salamon király megkegyelmezett neki, de csak azzal a feltétellel, hogy maradjon házában, és ne kövessen el semmi »rosszat« (1Kir 1,52). Adónijjá azonban burkolt formában mégis érvényesíteni akarta királyi jogait: feleségül kérte Dávid király volt feleségét, a súnémi Abiságot (1Kir 2,13-18; vö. 2Sám 16,20-22). Ezért Salamon kivégeztette (1Kir 2,19-25).
3. A kegyes Jósáfát király főembereket és lévitákat küldött Júda városaiba, hogy tanítsák a népet az Úr törvényére. Egyik lévita neve Adónijjáhú volt (2Krón 17,8).
4. Neh 10,17 szerint egy Adónijjá nevű főember is volt azok között, akik a nép nevében írásban is kötelezték magukat az Ezsdrás által Babilóniából hazavitt törvények megtartására.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages