Adós, adósság
Adós, adósság 1. Jogi értelemben adós az az ember, akinek valakivel szemben kiegyenlítetlen tartozása van. A tartozás oka lehet valamilyen még be nem váltott ígéret, jóvá nem tett kár vagy teljesítetlen kötelezettség, a legtöbbször azonban a szükség kényszere alatt felvett KÖLCSÖN. Nagyobb összegű tartozásokról ősidők óta ADÓSLEVELet állítottak ki (vö. Lk 16,5-7), melyet az adósság kiegyenlítésekor megsemmisítettek. Ha az adós nem tudott fizetni, a HITELEZŐ a KEZEStől követelhette az adósság megtérítését (Péld 22,26). Kezes híján a fizetésképtelen adós elveszítette ZÁLOGba tett vagyontárgyait (vö. Ám 2,8), és végső esetben kénytelen volt eladni a saját munkaerejét (3Móz 25,39kk), ill. - a későbbi korokban - bevonulni az adósok börtönébe (Mt 18,34; 5,26). Különösen szigorú volt a törvény a hűtlenségből vagy egyéb vétségből eredő káradósságok esetében. Ilyenkor nyilvános bűnvallás után, az okozott kár ellenértékét az ötödével megtoldva kellett visszafizetni (4Móz 5,6-7). Nem maradtak azonban törvényes jogvédelem nélkül az adósok sem. Zsidó ember a honfitársától nem szedhetett UZSORÁt vagy KAMATot, sem pénzben, sem természetben (2Móz 22,24; 3Móz 25,35-37; 5Móz 23,20; Zsolt 15,5; Ez 18,8; 22,12). A hitelező az adós házába nem mehetett be zálogért, hanem csak azt vehette zálogba, amit kihoztak neki (5Móz 24,10-11). Özvegyasszonytól egyáltalán nem lehetett zálogot venni (5Móz 24,17). A nincstelenek elzálogosított felsőruháját naplementekor vissza kellett adni, mert éjszaka az volt a takarójuk is (2Móz 22,25-26; 5Móz 24,12-13). Még a reménytelenül eladósodott szegényeknek is volt lehetőségük az újrakezdésre - a MEGVÁLTÁS vagy az ELENGEDÉS útján. Megváltó bárki lehetett, akinek módjában állt egy elszegényedett rokon házát vagy birtokát visszaváltani, ill. őt magát a szolgaságból kiváltani (3Móz 25,25kk; 47kk). Ami az adósság elengedését, ill. a cselédsorba süllyedt izráeliek szabadon bocsátását illeti, az a hitelezőnek bármikor jogában állt (Mt 18,27; Lk 7,41-42); a SZOMBATÉVek alkalmával azonban ez nemcsak joga, hanem kötelezettsége is volt (2Móz 21,1-11; 3Móz 25,1-22; 5Móz 15,1-18). Hogy ennek a törvénynek mikor és milyen mértékben sikerült érvényt szerezni, nem tudjuk (vö. Jer 34,8kk). Azt azonban igen, hogy Isten emberei minden időben védelmükbe vették a hitelezőiknek kiszolgáltatott adósokat (2Kir 4,1-7; Neh 5; 10,32; Filem 18-19).
2. Erkölcsi értelemben is beszél a B adósságról, ill. tartozásról. Ez kétféle lehet: vagy az elvett javakért való hálaadósság, vagy a társadalmi helyzetből adódó kötelezettség (Róm 13,7). Hálával tartoznak a gyermekek szüleiknek (1Tim 5,4), a hívek tanítóiknak (Gal 6,6; Filem 19), a pogánykeresztyén gyülekezetek a jeruzsálemi ősgyülekezetnek (Róm 15,27), s az apostol a gyülekezeteket éltető Istennek (2Thessz 1,3). Az állampolgárok engedelmességgel tartoznak a felettes hatalmaknak (Mt 22,21 par; Róm 13,1kk; Tit 3,1; 1Pt 2,13-14). Helyzetükből adódóan a szülők tartoznak azzal hogy gyermekeiknek gondját viseljék (2Kor 12,14); a házastársak azzal, hogy egymást szeressék (1Kor 7,3); az erősek azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzák (Róm 15,1); a munkáltatók azzal, hogy a munkások bérét idejében kifizessék (Róm 4,4; 5Móz 24,14-15; Jer 22,13; Jak 5,4) s a gyülekezetek azzal, hogy a lelki munkásokat felkarolják (1Kor 9,6kk; 3Jn 8). A keresztyének mindenkori erkölcsi tartozása, hogy a Krisztusban kapott kegyelmet továbbsugározzák (Mt 6,12.14-15; 18,21-35; Jn 13,14; Róm 1,14; 1Jn 3,16; 4,11). Végeredményben minden erkölcsi tartozás összefoglalható a szeretet nagy parancsában (Róm 13,8-10; Mt 22,36-40).
3. Isten iránt is szeretettel tartozunk - válaszul az ő szeretetére (5Móz 6,4-5; Mt 22,37-38; Hós 11; 1Jn 4,19). Aki ezt a szeretettartozását nem teljesíti, adóssá válik az Istennel szemben. Sőt, az is Isten adósává válik, aki embertársa ellen vét, mert vétkével az Isten rendjét dúlja fel, és atyai szívét szomorítja meg, (4Móz 5,6kk; Zsolt 51,6; Lk 15,21). Ezért a BŰN és VÉTEK fogalmát nemegyszer jelöli a B az »adósság« (h. 'ásám, g. opheiléma) szóval. Az emberiség - s benne minden egyes ember - Isten előtti helyzetét a határtalan eladósodás ténye jellemzi (Mt 18,23kk). Ezt az adósságtudatot fejezte ki és oldotta fel időről időre az engesztelési, jóvátételi és vétekáldozatok szövevényes rendszere (vö. ÁLDOZAT). Nyilvánvaló azonban, hogy ezek az áldozatok csak jelképesen rendezhették az ember dolgát Istennel (Zsolt 49,8-9; 50,8-13; Mt 16,26; Zsid 9,11-14). A megtartatásra nincs más lehetőségünk, mint a megváltás (Jób 19,25; Zsolt 31,6; Ézs 43,1; 53,10; Mt 20,28; Jn 1,29; Gal 3,13; Tit 2,14; 1Pt 1;18-19; Jel 5,9) vagy az adósság elengedése (Ézs 43,25; Mt 6,12; 18 23-35; Lk 4,18-21; 7,41-48). Mivel a Megváltót is az Isten adja, itt a megváltás és az elengedés voltaképpen egyet jelent: azt, hogy Isten rendezi az ember adósságát - ingyen kegyelemből, Jézus Krisztus által (Kol 2,14; Zsid 9,1-10,18).
4. Néhány helyen az elkötelezettség értelmében használja a B az adósság vagy a tartozás fogalmát. Aki magára veszi a körülmetélkedés jelét, az elkötelezte magát az egész törvény megtartására (Gal 5,1-3). Aki valamilyen fogadalmat tett, tartozik azt megtartani (vö. ESKÜ, FOGADALOM, SZÖVETSÉG). Végül: az újjászületett ember többé nem adósa a testnek (Róm 8,12), hanem csak az Istennek tartozik engedelmességgel (Róm 6,16-23; 12,1-2).
HI
