Akiba, rabbi

Teljes szövegű keresés

Akiba, rabbi A rabbinikus zsidó tanrendszer megalapozója. Döntő szerepe volt az ÓSZ-i KÁNON lezárásában.
Kr. u. 50 körül született. 40 éves koráig pásztorkodásból élt. Előkelő származású feleségének biztatására akkor tanulni kezdett, majd 13 évi tanulás után önálló iskolát alapított a Jaffa melletti Bené Berakban. Részt vett a Bar-Kochba vezette függetlenségi mozgalomban (Bar-Kochbát messiás-királynak tartotta), ezért Hadrianus császár elfogatta, és Cézáreában kivégeztette Kr. u. 135-ben.
Ő véglegesítette az ÓSZ könyveinek jelenlegi sorrendjét. Meggyőződéssel vallotta, hogy a B minden betűjének és jelének külön teológiai jelentősége van.
Mivel a B-t a keresztyének is kanonikus könyvnek tekintették, a zsidóság önmagával való azonosságának megőrzésére Akiba rabbi egy »második kötelék« kidolgozásán is fáradozott: a szerteágazó zsidó írásmagyarázat egységes, írásba foglalt rendszerén. Tanítványai az ő szellemében állították össze a MISNÁt és a TALMUDot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem