Alexandra

Teljes szövegű keresés

Alexandra 1. Alexandra, h. nevén Salóme, a Hasmóneusok közül a királyi címet elsőnek használó I. Arisztobulosz (Kr. e. 104-103) felesége. A király halála után fivére, a börtönből trónra került Alexander Jannaiosz (103-76) vette feleségül. Miután ő is meghalt, Alexandra uralkodott régensként (76-67). Josephus Flavius zsidó történetíró szerint mélyen vallásos asszony volt, akinek uralkodása alatt a farizeusok befolyása jelentősen megnövekedett. Fiai trónviszálya adott ürügyet az edómita Antipaternak, Heródes atyjának, hogy beavatkozzon Izráel történetébe.
2. Nagy Heródes Kr. e. 38-ban házasságot kötött Mariamnéval, h. nevén Mirjámmal, akin keresztül rokonságba jutott a Hasmoneus család mindkét ágával. Az ő anyja, tehát Heródes anyósa volt Alexandra, aki Heródes politikai gyilkosságai ellen Kleopátra egyiptomi királynőhöz fordult segítségért. Heródes, hogy lecsendesítse anyósát, a sógorát, Alexandra fiát, Aritobuloszt nevezte ki főpapnak. De később, látva a népszerűségét, féltékenységből vízbe fojtatta. Alexandra ekkor másodszor is Kleopátrához fordult segítségért. Közbenjárására Antonius maga elé idézte Heródest, aki bőkezű ajándékokkal tisztázta magát. Kr. e. 29-ben aztán Heródes megölette Mirjámot, akit Heródes húga vádolt meg házasságtöréssel. Alexandra, attól félve, hogy Heródes őt is kivégezteti, a leánya ellen foglalt állást. A sorsát azonban nem kerülte el. Egy év múlva, amikor Heródes megbetegedett, Alexandra lázadást próbált szítani ellene. Ezért Heródes őt is kivégeztette, amint ezt Josephus Flavius elmondja a Zsidók története című művében. (Ld. még ALEXANDROSZ).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages